B.Ú.É.K.! 2016-os évértékelő

buek_kiskep.jpg
"Sem játék, sem pedig oldal nem létezhet elhivatott rajongók nélkül, ezért teljes szívből szeretnénk megköszönni azt, hogy megtiszteltetek minket szeretetetekkel, és hogy velünk tartottatok."

Ezzel a tavalyi évértékelőnkből vett idézettel szeretnénk indítani az idei beszámolónkat, jelezvén azt, hogy a hozzáállásunk mit sem változott felétek, és továbbra is nagyon hálásak vagyunk mindazért a szeretetért és kedvességért, amit Tőletek kaptunk ebben az évben is, igyekszünk hasonlóképpen viszonozni!

Oldalainkat több tízezren látogatjátok, fórumunk él és virul, míg különböző csatornáinkon mind a mai napig megkerestek minket, ha segítségre van szükségetek, vagy csak hogy pár jó szót írjatok nekünk. Szívből köszönjük! :) Az idei év is számos jó dologgal kedvezett nekünk Tomb Raider fronton, ezért nem szaporítjuk tovább a szót, hanem belevágunk.

Az év első nagyobb öröme az volt, hogy megjelent a Rise of the Tomb Raider első történet alapú DLC-je, mely a Baba Yaga: A Boszorkány Temploma címet viseli. Ebben a kissé horrorisztikus kalandban Larával együtt jártunk a végére egy ősi szláv mítosznak. Rá két napra pedig megérkezett a várva várt pillanat, ugyanis megjelent PC-re is Lara legújabb nagy kalandja. Való igaz, hogy a PC-seknek várniuk kellett több hónapot (de még így is sokkal kevesebbet, mint a PS4-es tábornak), ezt azonban talán egy kicsit kompenzálni tudta az az igazán remek port, melyet újfent a Nixxes szállított nekünk. Sose rosszabb PC-s portot, köszönjük! A dolog pikantériája, hogy nem álltak le a játék támogatásával, és ez év végéig összesen 10 patch is jött a játékhoz, melyekben a hibajavításon túl, több új tartalom is érkezett. Ilyen volt például a DX12-es támogatás, vagy az abszolút egyedülálló VXAO effekt is.

Időközben Valentin napon, drága szeretett Hősnőnk is egyet feljebb lépett az évek számában. Majd nem is kellett olyan sokat várni, és elkészültünk a Rise írott végigjátszásával, így segítve az elakadt játékosokat. Menetközben a D.I.C.E Awards-on Lara besöpörte magának a "Legjobb Karakter" díjat (olyan nagy neveket utasított maga mögé, mint például a Life is Strange-ből Max, vagy a The Witcher 3: Wild Hunt Ríviai Geraltja), míg a Rise írói gárdája megkapta a "Writers Guild of America" díját. Ezt követően jelent meg a legújabb DLC, mely a Cold Darkness Awakened nevet kapta. Ebben a kiegészítőben Larával nekiindultunk egy kis "zombivadászatnak" és vele együtt vészeltük át a Zord Sötétséget.

Nagy nap volt a május 1. a hazai TR rajongóknak, ugyanis a munka ünnepén elkészültünk és kiadtuk a Rise of the Tomb Raider első magyarítását! Hatalmas munka volt ez, mivel rengeteg speciális, az átlag játékokban nem használt kifejezésnek, és sok egyedi háttéranyagnak néztünk utána. Még egyszer köszönetet mondunk az összes közreműködőnek! Külön szeretnénk megemlíteni, hogy a cikk megírásának időpontjában majdnem 21 ezren töltöttétek le tőlünk, amit hálásan köszönünk és reméljük, hogy legalább ennyien leltétek örömötöket is benne! :) Egy kicsit később pedig frissítettük a végigjátszást a magyar szövegkönyvvel is, így a konzolosok is jobban átélhették az új kalandot. Nyáron jött az újabb nagy hír: kihirdették a Rise PS4-es megjelenési dátumát és a minden tartalmat magában foglaló 20 Year Celebration kiadást is. Izgatottan vártuk a továbbiakat.
 
Folytattuk tovább a munkát, és sikeresen elkészültünk a játék videóvégigjátszásával, így elmondhattuk, hogy 100%-osan lefedtük a játék ezen részét, miközben a Crystal Dynamics tovább folytatta az év végi nagy kiadás kisebb-nagyobb információit és bejelentették a vadonatúj történet alapú Blood Ties alcímű DLC-t is. Egy kis szünet következett, de közben tovább jöttek a különböző trailerek és gameplay videók. Nem telt el túl sok idő és végre megjelent a Rise of the Tomb Raider Ps4-re és a Blood Ties/Vérkötelék DLC is. Sok játékos régi vágya teljesült azzal, hogy visszatérhettünk Lara családi otthonába, a Croft Birtokra. A PS4 tulajok akár külön VR-ban is végigjátszhatták ezt a DLC-t. Mindenki nagyon örült az új kiegészítőnek, mert általa számos vadonatúj tartalmat kapott a játék, úgymint például 5 klasszikus TR ruhát és az újraálmodott TR3: Antarktika ruhát is (melyhez jártak természetesen a hozzá tartozó Uzik is), vagy az új játékmódot, mely a Lara Rémálma címet kapta és ismét a Croft Birtokra térhettünk vissza, hogy átéljük Lara legnagyobb félelmeinek egyikét. Külön érdekesség, hogy a Blood Ties kiegészítőben számos ún. Easter egg is helyet kapott, ezeket pedig összegyűjtöttük Nektek egy külön cikkben.
 
De nem állt le itt a Tomb Raider dömping, Larának a valaha volt egyik, ha nem a legnagyobb megtiszteltetés jutott: beléphetett a Golden Joystick Awards Dicsőség Csarnokába, melybe nem kisebb nevek jutottak be eddig, mint Warren Spector, Shiegru Miyamoto vagy a Call of Duty franchise. Ahogy Lara, úgy mi sem álltunk itt le, ugyanis időközben már nekiálltunk és a korábbi magyarításunkhoz hozzáigazítottuk az újonan jött kiegészítőt, így alkotva meg a Rise of the Tomb Raider teljes (szinte 100%-os) magyarítását. Az év vége felé pedig becsúszott még egy izgalmasnak ígérkező pletyka, mely a következő Tomb Raider játék címére vonatkozott. Erről azóta sincs hivatalos megerősítés, ezért érdemes továbbra is fenntartásokkal kezelni a hírt, mindenesetre érdekesnek tűnik a címválasztás.
 
A fenti dolgok főleg a Rise-hoz tartoztak, azonban ettől függetlenül is haladt minden a maga útján a franchise történetében, és nem kisebb mérföldkőhöz érkezett el, mint hogy megünnepelte a 20-ik évfordulóját! Nem kis dolog ez, igazán elismerésre méltó! Kevés lenne a hely, hogy mindenkit megemlítsünk most, akik valamit hozzátettek a sorozat történelméhez, azonban néhány nevet szeretnénk kiemelni: Toby Gard - Lara Croft megalkotója, Shelley Blond - Lara első szinkronhangja, Nathan McCree - a Tomb Raider 1-3 zeneszerzője és Ian Livingstone az Eidos akkori vezérigazgatója. Nélkülük egész biztosan nem tartana ott a Tomb Raider, ahol most, ezért nagyon köszönjük az áldozatos munkájukat! A Crystal Dynamics kvázi egész évben ünnepelte az évfordulót és tényleg rengeteg nyalánkságot (borítók, koncepciós rajzok, stb.) elénk tártak ezidőben.
 
A 20. évforduló örömére Meagan Marie a Crystal Dynamics vezető közösségi menedzsere egy új, a gyűjtők számára nélkülönözhetetlen könyvvel lepett meg minket, mely a 20 Years of Tomb Raider: Digging up the Past, Defining the Future címet kapta. Benne többek közt számos olyan érdekességről is olvashattunk, melyekről eddig senki nem beszélt. Könyv tekintetében az év tartogatott még egy durranást, ugyanis megjelent a Lara Croft and the Blade of Gwynnever is, melyben Lara alászáll London sötét utcáinak és egy olyan versengésben vesz részt, mely nagyban meghatározhatja a Brit-szigetek történelmét.
 
Az új Tomb Raider film kapcsán is egyre több információ látott napvilágot, nálunk olvashattátok az országban először, hogy Alicia Vikander kapta meg Lara legendás szerepét. Azóta többek közt a rendező személyéről és a főgonoszt játszó színészről is lehullt a lepel. Külön meg kell említeni a szerkesztett pályák szerelmeseit is, hiszen egész évben folyamatosan készítettük az ajánlókat és a végigjátszásokat a tehetséges pályakészítők pályáiról. Továbbá jelenleg is folyik a Back to Basics 2016-os pályakészítő verseny, melynek gyümölcseivel pár hónapon belül játszhatunk.
 
Ha emlékeztek még a tavalyi kijelentésünkre, akkor tudjátok, hogy úgy hivatkoztunk az idei évre, mint a "Meglepetések Évére". Igyekeztünk ennek eleget is tenni, hiszen a korábban már említett teljes magyarításon és végigjátszáson túl több exkluzív dologgal is kedveskedtünk Nektek. Először összefogtunk a Gamestarral és együtt ünnepeltük meg a Rise PC-s megjelenését, melyhez nagyon sok nyereményt is felkínáltunk. Utána egy nagyszabású nyereményjátékot szerveztünk az oldalon, mely keretei között két rejtvényben is kipróbálhattátok magatokat. Majd pedig következett a nagy "Megújulás", ugyanis teljesen ráncba szedtük az egész oldalt, mely így sokkal korszerűbb, átláthatóbb és mobilbarátabb lett!
 
És hogy mit tartogat számunkra a jövő? Azt még mi se tudjuk teljesen, de a magunk részéről azt mindenképpen, hogy hamarosan az oldal megéli a 17-ik évfordulóját és hogy jövőre is sok-sok meglepetéssel és exkluzív tartalommal szolgálunk majd nektek. Annyit megsúgunk, hogy nemsokára kiadjuk a vadonatúj éves naptárunkat is, így mindig a közeletekben lehet majd Lara. :) A végére pedig szeretnénk megosztani veletek egy kis "fun fact"-et. Ugyan közel 21 ezren töltöttétek le a Rise of the Tomb Raider magyarítását, ami egy nagyon szép szám, de még így sem érte el a legolvasottabb cikkünk megtekintéseinek számát, ami (minő meglepő) pont a magyarításunk elkészültéről szólt. :)
 

Legvégül pedig engedjétek meg, hogy cikkünk címéhez híven Boldog Új Évet Kívánjunk Nektek, legyen minden tekintetben eredményes évetek! Reméljük, hogy jövőre is kitüntettek minket megtisztelő figyelmetekkel, érdemes lesz követni bennünket!

Továbbra is maradunk tisztelettel,
a TombRaiderS.hu csapata

Twitter response: "Could not authenticate you."