Shadow of the Tomb Raider (2018)

A Shadow of the Tomb Raider Xbox-os beállításai

Írta: drlecter.

shadowxboxA múltkor kiveséztük a játék PC-s verzióját, ezért most ideje, hogy egy kicsit bővebben is beszéljünk az Xbox adta konzol előnyeiről. Az Eidosos fejlesztők elmondták, hogy Xbox One X-en kiemelkedően szép lesz a játék, és kétféle megjelenítési mód közül is választhatunk majd. Az egyikben 4K-ban 30 fps-sel lesz futtatható Lara, míg a másik a folyamatos és gördülékeny játékmenetet biztosítja, hiszen 60 fps-sel full HD-ben lesz lehetőségünk gyönyörködni a látottakban. Külön jó hír, hogyha nem rendelkeztek 4K-s tévével, akkor sem kell túl nagy áldozatokat hozni a látvány oltárán.

Bréking: lesz "New Game+" mód a Shadowban

Írta: drlecter.

newgameplusIgen, jól olvashattátok, a Shadow of the Tomb Raiderben lesz "New Game+" mód, ami eddig még sose fordult elő a széria történetében. Ugyan a korábbi részekben megtalálhatóak voltak olyan kis finomságok, mint az időre futás, vagy a különböző nehéz kihívások, azonban most lesz először lehetőségünk arra, hogy az első körben jól feltápolt karakterünket egy újabb végigjátszás keretei között új megpróbáltatások elé állítsuk. Ez egészen pontosan legalább négy okból is praktikus, úgyhogy már ebből is jól látszik, hogy a fejlesztők mennyi mindent megtesznek azért, hogy ezúttal egy igazán különleges és emlékezetes kalandban legyen részünk.

Vadonatúj trailerek és videók a Shadow of the Tomb Raiderből

Írta: drlecter.

shadowpcJavában tart már az idei Gamescom Kölnben, melynek köszönhetően egyre többet láthatunk a játékból. Érkezett azonban egy új bejelentés is, melynek leginkább a PC-s tábor fog örülni: az Nvidia legújabb generációs RTX 20-as szériájú kártyáin az úgynevezett "ray tracing" technológiát fogja alkalmazni. A "sugárkövetés" segítségével jelentősen élethűbbé válnak az árnyékok és a fények összjátéka, ezekből (és sok minden másból is) mutatunk most nektek egy csokorra valót.

Rengeteg új kép és gameplay videó a Shadow of the Tomb Raiderről (frissítve)

Írta: drlecter & Matie.

shadow gameplayek screenshotokIgazi csemege ez a mai nap a Tomb Raider rajongóknak, hiszen amint alább láthatjátok, rengeteg új gameplay videó, és több vadonatúj kép is érkezett a játékból. A képeken nincsenek spoilerek, viszont a videókban előfordulhatnak. A felvételek a játék első 4 órájából készültek, úgyhogy akadhatnak benne meglepetések. Mindenesetre öröm látni a burjánzó és élettel dzsungelt, flórája és faunája egészen magával ragadó. Ki tudja, milyen veszélyekkel és kalandokkal kell majd kedvenc Hősnőnknek ezúttal szembenéznie... A gépigény pedig hamarosan várható.