Rise of the Tomb Raider - hivatalos sajtóközlemény

Írta: Matie | .

REDWOOD CITY, Kalifornia (2014. június 9.) – a Square Enix egyik stúdiója, a Crystal Dynamics bejelentette a jó kritikákat kapott, díjnyertes Tomb Raider sorozat folytatását, Rise of Tomb Raider néven. A játék újraértelmezi a túlélő-akció fogalmát 2015-ben.

Első kalandja során Lara Croftból igazi túlélő kovácsolódott, de megpillantott egy mélyebb, titkos világot. Útjának következő fejezetében Larának használnia kell túlélési képességeit és tudását, meg kell tanulnia bíznia az új barátokban, és sírrablóként végleg el kell fogadnia sorsát.

„Az új generáció erejével, és saját Foundation motorunkkal a felemelő akciódús pillanatok még lenyűgözőbbek lesznek. Több helyszín a Föld körül tele lesz felfedezésre váró területekkel, melyek a világ egyik legcsodálatosabban ellenséges helyszínei, és több, mint háromszor akkorák, mint amit eddig el tudtunk érni.” jelentette ki Darrel Gallagher, a Square Enix termékfejlesztési igazgatója. „Digitális szereplőink CG minőséggel vetekednek majd, és miután tisztán hallottuk a rajongók kérését, visszahozzuk a sírokat a Tomb Raiderbe, mindezt véres túlélés-akció stílusban.”

A Rise of the Tomb Raider arra épít, ami a Tomb Raidert sikeressé tette, illetve Lara Croftként Camilla Luddington is visszatér. Camilla a karaktert újabb szintre emeli, amint Lara emberfeletti megpróbáltatásokon megy keresztül, és szembesül azzal, mit jelent hőssé válni. A Crystal Dynamics azzal büszkélkedhet, hogy a díjnyertes írónő, Rhianna Pratchett vezető íróként segít megalkotni egy olyan történetet, mely Lara belső zűrzavarába és motivációiba enged bepillantást utazásának e fontos fejezetében.

Megjelenés: 2015 karácsonya; platformok: PC, PS4, Xbox One