Végre megérkezett a jó idő, nem fúj a szél, nem esik az eső, és ahogy a napsütés beragyogja életünket, úgy jutunk egyre közelebb az új Tomb Raider film megjelenési dátumához, mely még mindig 2018. március 16. Eddig ugyan semmilyen trailert nem láthattunk a filmből, de folyamatosan csurranak-cseppenek a kisebb-nagyobb információmorzsák felénk. Elsőként azzal az örvendetes hírrel számolhatunk be Nektek, hogy a film fő forgatása lezárult, ami már csak azért is jó hír, mert nem történt csúszás általa, így valószínűleg a fent említett tervezett megjelenési dátum sem fog változni. A rendező, Roar Uthaug is kiemelte ezt a fontos pillanatot, és Instagramjára feltöltötte a szívhezszóló búcsúbeszédét. Megtekinteni itt tudjátok.
Egy régebbi, ám elég magas értékelést kapott kastélyos pályát mutatok be nektek. Ehhez azonban kell a TRLE program, amit az TREditor.hu oldalról letölthettek. A telepítéshez segítséget is kaptok, a végigjátszás elején.![]()
Készítő: Kerstin Schlott (Codo)
Történet:
Canterville talán a legismertebb szellemkastély az irodalomban. Néhány amerikai kemény legény beköltözik, az ott kísértő szellem pedig kétségbeesik. Néhány évvel később a kastély kiürül, és Lara feladata, hogy kiderítse, mi igaz a történetből.
A végigjátszást Itt megnézheted: