Tomb Raider 5 - Chronicles Végigjátszás - Von Croy's Industries

Negyedik fejezet.

 

Croft Manor

A dolgozószobában tovább folyik a beszélgetés.

Dunstan: Végül kíváncsisága lett a veszte.
Kane: Az út, amit választott az volt, amit szeretett, ezért inkább ünnepelnünk kéne, nem búslakodni. Bár aggódom Von Croy-ért, akit belső démonjai űznek. Félőrületbe hajszolva a Lara végső nyughelye utáni kutatásban. Nem fogja megtalálni belső békéjét, míg pont nem kerül ennek az ügynek a végére.

Közben látjuk, ahogy Von Croy Egyiptomban a piramis árnyékában mereng, majd a munkások felé közelít.

Winston a dolgozóból a titkos kapcsolóval nyíló trófea teremhez vezeti Dunstant és Kane-t.

Kane: Á! A rossz hírű trófea terem. És akrobata mutatványokat kell bemutatnod, hogy bejuss, Winston? Igen?
Winston: Croft kisasszony élvezte a kis játékait.
És itt vagyunk, uraim. Az ereklye, amely a Croft kisasszony és Von Croy közötti ellenségeskedéshez vezetett. Ami végül ilyen szörnyen végződött.

Winston megmutatja Kane-nek és Dunstannek Lara kincseskamrájának titkos részét is. Kinyitják az Íriszt rejtő dobozt, a drágakőből áradó fény betölti a szobát...

 


 

Level 11: The 13th floor: A 13. Emelet. Titkok száma 3.

 

 

 

Secret 1-2-3:

 

Mentések--Savegames

 

Lara egy felhőkarcoló tetején várakozik, hogy sárkányrepülőjével átlibbenjen a Von Croy Industries épületére. Ezúttal van segítsége. Zip egy az utcán parkoló hírközlési eszközökkel teletömött furgonból figyeli (és néha befolyásolja) az eseményeket.

Zip: Oké Croft kisasszony. A kommunikációnk hiányából arra következtetek, hogy a vállalat épületénél vagy, igaz? Benne a mi kis díjunkkal. Az Írisszel.
Lara: Igen.
Zip: Nagyszerű! Ez az amiben jó vagy, nemde? Ideje tetőt váltani.
Lara: Tetőt váltani? Könnyű ezt a földszintről mondani, nem igaz?
Zip: Gyerünk most! Szorítsd össze a fogad. Csak juss el a felső sarokhoz, ennyi az egész. Ideje, hogy induljon a buli Zippel.
Lara: Elindultam.

Lara átsiklik a VCI központra. Adóvevője éles sípolással honorálja az érkezést követő bukfencet.

Zip: Hejj! Jimi Hendrix visszatért! Lara? Ott vagy, Lara? Croft? Veszed az adást?
Lara: Ja. (No ez mi lehet valójában?)
Zip: Hu, ez zaj volt a javából! Mi a fene történt?
Lara: Ne törődj vele jenki, megyek be.

Ezzel leereszkedik egy kötélen, pisztolyával kilövi az egyik szellőzőrács csavarjait, és a szellőzőcsatornán keresztül behatol az épületbe.

Lara: Bent vagyok.
Zip: OK, nézzük mit tudsz tenni. Menj a szellőzőn a folyosó felé. A tizenharmadik emeleten jutottál be. Nem a legszerencsésebb.
Lara: Nekik nem szerencsés. Van üdvözlőbizottság?
Zip: Ez a te munkád, kislány. Nem vagyok röntgenszemű szuperhős.
Lara: Az utóbbit már észrevettem.
Zip: Hú, de éles a nyelved, még megvágod magad. Csak emlékeztetőül: minél kevesebb figyelmet vonsz magadra, annál jobb. Világos?
Lara: Kösz, de ez már nekem is eszembe jutott.
Zip: Csak biztos akartam lenni, hogy nyesed a témát, hölgyem.
Lara: Elég a beszédből. Szólj, ha látsz valamit.
Zip: Hu! A lánynak rossz természete van.

 

Forduljunk balra, és menjünk el a jobb oldali rácsig. Elővéve a fegyverünket a lézeres célzóberendezés használatával lőjük ki, és menjünk be. Vegyük fel a tárgyat, és menjünk tovább.

 

Lara a szellőzőcsatornában mászva felfigyel egy teremre, ahol furcsa páncélszerű ruha lóg egy fogasról.

Lara: Veszed ezt?
Zip: Hu, babám! Túlságosan is. Úgy néz ki, mint egy szteroidon nevelt behemót.
Lara: Megmondanád nekem, mit keres ez itt?

Közben egy páncélba öltözött őr lép a szobába, és a fegyverszekrényből két puskát vesz magához.

Zip: Nem tudom pontosan. Hallottam, hogy a VCI dolgozik valami új ruhán a hadsereg számára. És ez itt nem polgári védőfelszerelés, az biztos, mint a mamus almáspitéje.
Lara: Ezzel nem vitázok. És a fegyverek?
Zip: Nos, nekem sem tiszta a kép, de alacsony frekvenciájú lézerfegyvernek néz ki. Rövid hatótávú. Egy ilyen sugarába kerülsz, és hullazsákban kell, hogy kihozzanak.
Lara: Világos.

 

Folytassuk az utunkat négykézláb, majd a folyosó végén forduljunk jobbra, és vegyük fel az ott található tárgyat, de közben ne álljunk fel, így elkerülhetjük a lézercsapdát. Ezután menjünk el a folyosó másik vége felé, ha a lézercsapda elment a mélyedéstől, akkor ugorjunk át. Menjünk tovább, majd a bal oldali rácsot újból célzott lövéssel lőjük ki. Kússzunk be, és továbbhaladva várjuk meg, amíg a lézercsapda elmegy alólunk. Ekkor ugorjunk le, és egyből ereszkedjünk is négykézlábra. Folytassuk az utunkat a kis emelkedőig, majd a csapda elől szaladjunk fel, és másszunk tovább. A lenyílt rácson keresztül menjünk be az előzőleg kilesett szobába, és vegyük fel a padlóról az arany rózsát, így a miénk a pálya első titkos helye (36/28).

Másszunk vissza, és újból kerüljük el a lézercsapdát, majd folytassuk az utunkat a szemközti kúszórésen keresztül. Itt másszunk le, és kutassuk át az összes polcot a tárgyakért, valamint a Hammer-ért. Másszunk vissza, és jussunk vissza a kezdőhelyszín felé, elkerülve a csapdákat. Itt az eltelt idő alatt két lézercsapda kezdte el a működését, amelyeket szintén ki kell játszanunk. Álljunk négykézlábra, és amikor az alsó lézercsapda elment, kússzunk utána egy kockányit, majd megvárva amikor a felső lézercsapda visszaindul, ugorjuk át az alsót, és fussunk előre egy kicsit, majd a felső elől álljunk megint négykézlábra, és másszuk el gyorsan a létráig. Várjunk egy kicsit, ameddig a felső lézercsapda újból eltűnik felőlünk, majd másszunk fel a létrán.

 

Lara hamarosan a terem szellőzőrácsán keresztül megpillantja az Íriszt, amit folyamatos elektromos kisülések védenek.

Zip: Hujj!!! Ez jól megpörköl, ha odaveted magad.
Lara: Találj ki valamit, hogyan kapcsoljam ki.
Zip: Nem kell reszketnie a bugyogódnak, dolgozom az ügyön.
Lara: Nézd csak milyen alakkal kell együtt dolgoznom.
Zip: Nem kell lebunkózni, hölgyem. Én vagyok a szemeid és a füleid.
Lara: Több ezekből és kevesebb a szádból előnyös lenne

 

Menjünk tovább, és vegyük fel a lőszert. Folytassuk az utunkat a lakattal lezárt ajtóig, ahol kis animációban láthatunk egy várakozó katonát, és a minket rejtő folyosót is. Itt kétféle módon juthatunk tovább. A könnyebbik, ha a Hammer-t használva lefeszítjük a lakatot, akkor egy létrás szobába jutunk. A nehezebbik módszer, ha rálövünk az ajtóra, akkor a folyosó leszakad, mi pedig lecsúszunk a szobába. A katona ezt észre sem veszi, így kényelmesen becélozhatjuk, kicsit a feje alá célozzunk, lőjünk rá, hogy megforduljon, mivel a ruhája sebezhetetlenné teszi. Ekkor lőjünk rá a fejére, ahol védtelen, így már le is küzdöttük. Ezután másszunk vissza a folyosóba, ugorjunk le, menjünk tovább kicsit sietősen, mert itt könnyen megsüthet bennünket a tűz. Itt vegyük fel az itt található tárgyat, és másszunk fel a fali létrán, így oda jutottunk, ahová a könnyebb módszer vezetett. Innen egyformán folytatódik az út tovább. A létra mögötti helyre felugorva vegyük fel a lőszert, majd megfordulva figyeljük meg, hogyan működik a lézercsapda. Másszunk le, és a létra túloldalán induljunk el felfelé. A csapdát kerüljük el, és feljutva lőjük ki a bal oldalon a járatot rejtő fémlapot. Másszunk fel, és balra vegyük fel a tárgyat. Mentés után induljunk el jobbra, és mielőtt a folyosó végére érnénk, a fegyverünket elővéve a lézerirányzékot használva várjuk meg, amíg elmegy előttünk a katona, majd egyetlen pontos lövéssel lőjük fejbe. Ha nem így teszünk, és védekezni kezd, akkor mögülünk egy rejtett automata géppuska is megsoroz bennünket.

Menjünk le, és lőjük ki a szemközti alsó rácsot, kússzunk be, majd felállva lőjük ki a másikat is, majd kússzunk be.

 

Végül sikerül kijutni a szellőzőből. Lara a 13. emelet folyosóján találja magát. Jobbra a sarokban az őr békésen hortyog posztján.

Zip: Ezt nézd meg! Fittyet hányva a vállalati biztonságra. Alszik, mint egy csecsemő. Valaki simán csak besurranhatna és elnyúlhatná az azonosító kártyát az orra elől. Valaki feszesruhás.

 

Menjünk el jobbra, és sétálva menjünk be az üvegfal mögé az alvó őrhöz. Ha csak sétálunk, akkor megkímélhetjük az életét, de inkább lőjük fejbe, és vegyük fel az asztalról a High level access card-ot. Az itt található kártyás ajtónál használjuk is az új szerzeményünket, és kutassuk át a polcokat a tárgyakért. Menjünk ki, és az üvegfalon kiérve menjünk el jobbra a lifthez. Nyomjuk meg a gombot, mire kitárul a liftajtó, menjünk be, és nyomjuk meg a belső gombot, így a tizenhatodik emeletre érkezünk. Kis animációban láthatunk két, a folyosón beszélgető katonát. Hogy észre ne vegyenek bennünket, négykézláb menjünk el balra, a második doboz mögé. Ott kényelmesen vegyük célba őket, és egymás után lőjük fejbe mindkettőt. Ezután a mellettünk lévő kártyaolvasóban használjuk a kártyánkat, majd menjünk be, és az itt dolgozókkal nem is törődve balról fussunk el, és nyomjuk meg a kis emelvény oldalán a gombot, ennek hatására az Írisz képe rajzolódik ki fölötte. Menjünk ki, és lőjük fejbe a ránk támadó katonát, majd fussunk át a folyosó túloldalára. Itt menjünk le jobbra, majd balra be a következő terembe. Itt a mennyezetig érő rácson lenézve láthatjuk az Íriszt, de mi menjünk körbe a szemközti ajtóhoz. Menjünk be, és a munkással nem is törődve a bal oldali utolsó gombot nyomjuk meg. Az üveg mögül előjön a védőruha, amiből kiesik az Access code disc, ezt vegyük fel. Menjünk vissza a lifthez, és utazzunk vissza a tizenharmadik emeletre. Menjünk el jobbra, és végig a folyosón a számítógépes terminálig. Itt használjuk az Access code disc-et, aminek a hatására nem az ajtó, hanem a fenti rács nyílik ki. Másszunk fel, rövid ideig láthatjuk alulnézetből azt a helyet, amerre mennünk kell. Megfigyelhetjük, hogy a rúdon kicsit lecsúszva egy beugró is látható, valamint azt is, hogy a tüzes robbanások felülről lefelé haladnak. Figyeljük meg, hogy mikor indul el lefelé a robbanás, majd fussunk el jobbra, kapaszkodjunk meg a rúdon, és csússzunk lefelé rajta. Nagyjából félúton ugorjunk egy hátraszaltót, majd menjünk be, és vegyük fel az arany rózsát, így a miénk a második titkos hely (36/29).

Csússzunk le teljesen, majd menjünk el balra, és mászunk át a résen. Induljunk el a folyosón, balra lent katonákat láthatunk.

 

Lara megszerzi az azonosító kártyát, és ezzel felvértezve keresi tovább az utat a vezérlőterem felé. Egy lépcsőfordulónál megpillant egy páncélozott őrt.

Zip: Hohó! Kell majd tenned néhány szép mozdulatot, hogy ezt a hátvédet magad mögött hagyd.
Lara: Van valami javaslatod? Valami, ami elvonja a figyelmét?
Zip: Van javaslatom: menj és találj egy másik kivezető utat! Mer' nem akarod megtudni, mi történik, ha felhúzod a behemótot.
Lara: Nélkülözhetetlen információ, mint mindig.
Zip: Az arcán nincs páncél, igaz? Hát ez az, ahogy csinálnod kell. Kemény lány vagy. Na, most te találj ki valamit.
Lara: Pontosan miért is béreltelek én fel téged?
Zip: A biztonsági rendszerekre vonatkozó rendkívüli ismereteim és a feltörésükben való felülmúlhatatlan jártasságom miatt. Hogy a kimondhatatlanul lenyűgöző személyiségemet ne is említsük.
Lara: Igazad van. Nem fogom megemlíteni.

 

Menjünk tovább, és a jobbra eső szobába menjünk be. Kutassuk át a polcokat, így a miénk lehet a Cloth. Menjünk tovább végig, majd fussunk le a lépcső felénél lévő pihenőig. Kényelmesen vegyük célba a középen jól látható ellenfelet, és a szokott módon lőjük fejbe. Erre a terem másik oldaláról is előbukkan egy, ezt is lőjük le. Menjünk le, és a túloldali kisebb ajtó mellett használjuk a kártyánkat. Menjünk be, és gyorsan kutassuk át a két jobb oldali szekrényt, mert az üvegfal mögül kiszabaduló bogarak ránktámadnak. Fussunk ki, és használjuk a kártyánkat balra a nagy ajtónál is. Menjünk tovább a folyosón, és lőjük le újabb ellenfelünket, és vegyük fel az általa elejtett Iris lab access-t. Menjünk tovább, és használjuk az újabb terminálon. Menjünk be, és az üvegfalon keresztül láthatjuk, amint egy új fegyvert próbálgat egy munkás. Az üvegablakon keresztül láthatjuk, hogy egy katona járőrözik a folyosón, a saroknál nem jön tovább, úgyhogy egyelőre biztonságban vagyunk. Amint visszafordult, megfelelő távolságot tartva fussunk utána, és szaladjunk végig és jobbra. Innen lőjük fejbe, mert a beugrós folyosórésznél a mennyezetről automata géppuska sorozhat meg bennünket.

 

Lara végül megérkezik az irányítóterem bejáratához, ahol egy technikus motoz.

Zip: Na ez nem lesz könnyű. Ez az ajtó úgy működik, hogy a belépés engedélyeztetéséhez két kártyát egyszerre kell beilleszteni.
Lara: Ami pontosan mit is jelent?
Zip: Azt jelenti, hogy jobb megítélésed ellenére is próbáld meg életben hagyni azt a fickót, mert szükségünk van rá, világos?

Ha nem lőjük le a technikust, akkor sétáljunk oda hozzá, a fegyverünket elővéve. (Ekkor a titkos hely nem lehet a miénk.)

 

Technikus: Ne lőj!

Lara unszolására a technikus is beilleszti a kártyáját a leolvasóba, az ajtó kinyílik. Hősnőnk leüti a fickót, aki erre láthatatlanná válik.

Lara: Szép álmokat.

Menjünk be a kinyitott ajtón, és teljesen fel a lépcsőn, innen újra azonos lesz a játék menete.

Ha mégis lelőjük a technikust, akkor:

 

Zip: Bakker, tudnom kellett volna, hogy kutyából nem lesz szalonna. Akkor most ki kell próbálnod a kevésbé kellemes utat. Menj a szellőzőbe, és míg keresztülérsz rajta, miért nem gondolkozol el rajta, mit is csináltál most?

 

A bejárat felől kinyílik egy ajtó, és két katona szalad ki rajta. Forduljunk meg, és várjuk be őket, majd mindkettőt lőjük le. A hosszú folyosórészen gyorsan szaladjunk át a mennyezeti géppuska lövedékei elől, majd az ajtón balra belépve lőjük le az újabb katonát is. Menjünk tovább, és újabb katonát lőhetünk le, ahol már láthatjuk is a lézercsapdát. Ha elment előlünk, akkor balra fussunk be, és vegyük fel az arany rózsát, így a miénk a pálya harmadik titkos helye (36/30).

Várjuk meg, hogy a lézercsapda távozzon, és fussunk vissza a folyosóra, majd itt is várjuk meg, hogy elmenjen, és fussunk el jobbra. Az ajtón átérve fussunk fel teljesen a lépcsőn, és folytassuk innen azonos módon a játékot.

Menjünk be az ajtón, és húzzuk meg a jobbra lévő kapcsolót, majd mivel az idő hamar letelik, gyorsan fussunk le a lépcsőn, fussunk be az ajtón, ugorjunk fel az emelvényre, és vegyük fel az Iris artifact-ot, mielőtt a lézeres védelem újra aktiválódna. Ennek hatására az itt lévő ajtó is kinyílik, menjünk be rajta.


Level 12: Escape with the iris: Menekülés az írisszel. Titkok száma 3.

 

Secret 1-2-3:

 

Mentések--Savegames

 

Fussunk tovább, majd hallgassuk meg Zip-et a kis előtérbe érve.

 

Lara egyszerűen csak el akarna sétálni, de a teremből csak egy röntgen-átvilágítóval megáldott biztonsági folyosón át vezet ki az út. Zip figyelmezteti a veszélyre.

Zip: OK, rossz kislány voltál, és mielőtt elmondom a büntetésedet meg akarom jegyezni, hogy nincs értelme vitatkozni, mivel nem fogom meghallgatni. Fogd az összes fémtárgyadat, igen, a fegyver fémből van, és tedd őket a tálcára. Most!
Lara: Szóval azt mondod nekem, hogy rakjam le a fegyvereimet egy épületben, amely nyüzsög a fegyveres őröktől.
Zip: No ha figyelnék, amit nem teszek, ahogy már mondtam neked, azzal vágnék vissza erre az érvre, hogy felhívnám az illető figyelmét arra a tényre, hogy a fegyverei úgysem használhatóak három méteres sétáló tankok ellen. De nem figyelek, úgyhogy nem is mondok semmit.
Lara: Megteszem. De ha összezagyváltál valamit...
Zip: Rendben, újra figyelek. És bízz bennem, semmit sem fogok összezagyválni, OK?
Lara: Van választásom?

 

Menjünk a bal oldali fali asztalhoz, és kis animációban láthatjuk, hogy Lara rárakja a fegyverét. Ezután menjünk át az előtér másik oldalára, és a mennyezetre nézve láthatunk egy töredezett mennyezetlapot, ezt nyissuk le. Ezután folytassuk ez utunkat a röntgen-átvilágítós folyosón, menet közben vegyük fel a ládából a tárgyat, a bombát ne vegyük fel. Menjünk tovább, és ki a folyosóra.

 

Zip: Nem szeretek a rossz hírek hozója lenni, de hacsak nem vagy golyóálló, a lépcsők kiestek. Nem vagy golyóálló, igaz-e?
Lara: Mi a helyzet a liftekkel?
Zip: Hát a liftek lefelé mennek, amikor pedig az ember ki akar menekülni valahonnan, nem okos dolog a kijárat felé indulni? Mint a tető?
Lara: Igen. Az okos lenne. Mint hogy lerakattad velem a fegyvereimet?
Zip: Jajj! Igen, talán jobb is lenne, ha nekiállnál valami fegyvert keresni. Hé, ne izzadj kislány, a férfi megment.
Lara: Ilyen még nem történt.

 

Menjünk el balra, el a falon lévő monitor mellett, és a folyosón szembe a kinyíló ajtón menjünk be, és kutassuk át a szekrényeket, hogy a miénk legyen a Bottle of chloroform. Jöjjünk ki, és mivel az ajtóhoz még nincs kódunk, menjünk a másik irányba. A következő ajtókhoz érve láthatjuk, hogy a kanyaron túl egy katona várakozik. Menjünk be a jobb oldali ajtón, és a szekrényből vegyük ki a Cloth-ot. Menjünk ki, és sétáljunk a folyosó sarkához, kombináljuk a Cloth-ot és a Bottle of chloroform-ot, az így kapott Chloroform soaked cloth-ot pedig a katona mögé lépve használjuk. Érdekes módon függetlenül a kloroformos rongytól Lara kitöri a katona nyakát. Mostmár nyugodtan bemehetünk az elhagyott ajtón is, felvéve a szekrényből az itt található tárgyat. Menjünk tovább, és a második ajtón bemenve vegyük magunkhoz az újabb Bottle of chloroform-ot, a harmadikon bemenve pedig a Restroom access card-ot, amelynek a kódszáma a 8526 még fontos lesz. Menjünk vissza a számkódos ajtóig, és a friss tudásunkkal felvértezve használjuk a megtudott kódot az ajtónál. Természetesen egyenesen a férfi WC-be menjünk be, és az első ajtót berúgva nyissuk le a mennyezeti lapot, majd másszunk fel. Folytassuk tovább az utunkat, majd függeszkedés után egy pillanatra elengedve a peremet essünk lejjebb, innen pedig ugorjunk le teljesen. Menjünk tovább, és újból függeszkedjünk le, és másszunk le óvatosan. Amikor Lara lába már nincs a mászható falon, akkor engedjük el a falat, és máris felvehetjük az arany rózsát, amely az első titkos helyet (36/31) jelenti nekünk.

Megfordulva ugorjunk át a lánchoz, és másszunk fel rajta teljesen, majd ugorjunk róla hátra. Innen jobbra ugorjunk tovább, és kapaszkodjunk meg a kinyúló rúdban. Tetszés szerint pörögjünk rajta, majd elengedve továbblendülünk a szemközti résbe. Innen ugorjunk át a lift tetejére, és nyissuk fel a csapóajtót. Másszunk le, és menjünk ki a liftből. A katonát hagyjuk figyelmen kívül, nem tehetünk vele semmit. Nyomjuk meg a lift hívógombját, és szálljunk át, és nyomjuk meg a gombot.

Lara megszerzi a világ legbiztonságosabb WC-jéhez a kódot, és a plafonon keresztül a liftaknához jut. Hamar be is veti magát egy liftbe, hogy feljusson a tetőre. De mikor a legfelső szinten kinyitja az ajtót, három őr nyit rá tüzet.

Zip: Csukd be az ajtót, csukd be az ajtót gyorsan! Gyorsan csukd be az ajtót!

Fussunk a gombokhoz, és nyomjuk meg, mire a liftajtó becsukódik, de a lift leszakad. Ekkor újból fussunk a gombhoz, és újból nyomjuk meg.

Be is csukja gyorsan az ajtót, de a golyózáporban leszakad a kábel és Larának éppen csak sikerül bekapcsolnia a vészféket. (Érdekes, ez a fejletlen kelet-európai országokban automatikus.) Így is arccal a porban találja magát, mikor nagy csattanással elérik a talajszintet.

Zip: Lara, ott vagy? Lara! Lara! Összetörted magad? Nem lapultál ki, igaz? Gyerünk kislány, válaszolj!
Lara: Reggel el leszek kicsit gyötörve.
Zip: Tudtam én, hogy túl szívós vagy egy ilyen kis zuhanáshoz.
Lara: Uh, a földszinten vagyok, ugye?
Zip: Bingó, földszint. Kerüld el a fegyveres fridzsiderembereket és menj szépen vissza felfelé. Sajnálom kislány, ezt jól kikaptad, de a pokolba is, legalább egy darabban vagy, nemigaz?
Lara (köhögés után): Sosem voltam jobban.

 

Másszunk fel a rácson a lift tetejére, és ugorjunk át kis ugrással a korlátra, majd néhány pörgés után tovább. Másszunk fel, majd a bal oldalon a rácsokat elérve ugorjunk hátra. Innen ugorjunk át a korlátra, ismét pöröghetünk párat, majd innen is ugorjunk tovább. Másszunk fel a résbe, és a lejtős részhez érve mentsünk. Csússzunk le úgy, hogy először háttal legyünk a lejtő felé, majd a következő csúszós részen a rács közepéről ugorjunk el, és kapjuk el a korlátot, majd rögtön ugorjunk is tovább. Itt pörögjünk addig, amíg nem látjuk, hogy szemben kialszik a tűz. Ekkor ugorjunk át, de rögtön lépjünk is hátra. Balra fordulva ugorjunk fel a résbe, és egyensúlyozzunk át a korláton, és vegyük fel az itt található Bottle of chloroform-ot. Csússzunk le, kússzunk át a résen, és szaladjunk el jobbra. Fussunk szembe az üvegakváriummal, és várjuk meg, amíg a katona kilövi. Ekkor fussunk be, és vegyük fel az arany rózsát, és a miénk így a második titkos hely (36/32).

Menjünk ki, és valamelyik oldalon fussunk tovább, majd fel az emelkedőn. Nagyjából félúton forduljunk meg, és ugorjunk vissza felfelé, majd az ajtó mellett balról másszunk fel a rácson, jobbra érkezzünk meg, innen ugorjunk át balra, majd fussunk át a túloldalra, és egy kicsit álljunk meg a tűzoltókészülék mellett. Az orvlövészünk ezt szétrobbantva megnyitja az utat, így megszerezhetjük a harmadik titkos helyet (36/33).

Fussunk ki, és nyomjuk meg jobbra a gombot, majd függeszkedve jussunk le, és fussunk be a folyosón. A végénél ne lépjünk az alacsonyabb részre, hanem ugorjuk át, és várjuk meg, amíg az itt lévő üvegtartályt is kilövik. Ekkor jobbra nyomjuk meg a gombot, és fussunk be a kinyílt ajtón, majd folytassuk az utunkat balra, ahol lezáródik utánunk az ajtó.

 

A liftaknán keresztül sikerül Larának visszakecmeregnie az első emeletre, ahol népes üldözőtábor ered a nyomába. Egy jól záródó ajtó mögött végre szusszanáshoz jut.

Zip: Jól csinálod, kislány, de most maradj ott nyugton egy kis ideig. Utánanézek valaminek.
Lara: Zip, nekiestek az ajtónak lángvágóval.
Zip: Ja, ja, csak... Megvagy! A szoba felső sarkaiban. Mozgásérzékelők. A gyors mozgás aktiválja őket. Szóval csak óvatosan. Rendben? Mire vársz?

 

Óvatosan sétáljunk át a szobán, és mindkét oldalon nyomjuk meg a gombokat, és az így kinyitott ajtón kezdjünk el kisétálni. Az ajtó mögé érve már futhatunk is, fussunk végig a folyosón, és menjünk be jobbra az ajtón. Láthatjuk, amint üldözőink leküzdik az ajtót, ám érdekes módon már nem jönnek ide utánunk. Menjünk be a terembe, és menjünk el balra. Itt egy csomó ládát találhatunk, de egyelőre a bejárat felé fordulva nyissuk le a mennyezeti lapot, és menjünk fel. Itt a kis szobában nyomjuk meg a gombot, és láthatjuk, amint a röntgensugarak láthatóvá teszik a dobozok tartalmát. Menjünk vissza, és vegyük fel a ládából a Teleporter disc-et, majd menjünk ki a bejárathoz, és használjuk az itt lévő terminálon. Ennek hatására kikapcsolódik a teleportáló szerkezet védelme. Menjünk oda középre, és tegyük a foglalatba az Iris artifact-ot. Így teleportálunk is rögtön egy másik, hasonló helységbe. Forduljunk meg, és menjünk le a jobb oldali járatba. Menjünk tovább, majd másszunk fel, folytassuk az utunkat.

 

Lara óvatosan elhagyja a szobát, és egy teleport segítségével visszakerül a 13. emeletre. Hamarosan a röntgenfolyosó vezérlőszobája előtt találja magát. A szobát egy őr biztosítja.

Zip: No, most helyezkedj el úgy, hogy láthasd a számzárat, mert minden harmadik vagy negyedik körben mozgófridzsider úrnak be kell gépelnie a kódot.
Lara: Nem mondod.
Zip: De bizony, babám! Tömve vagyok létfontosságú tudnivalókkal.
Lara: Valamivel tömve vagy.
Zip: Nélkülem, hölgyem, a bőrödnél fogva lóghatnál egy lándzsaverem felett valami gyopár hónalj országban...
Lara: Ennél vonzóbbnak tűnik.

 

Innentől kezdve, ha gyakran mentünk, már nem mindig tudjuk továbbvinni a játékot, ezért mentsünk minél ritkábban! A különlegesebb helyeket a későbbiekben jelezni fogom.

Az ellesett kód - 1672 - birtokában menjünk tovább, majd kis kúszás után sétáljunk az ajtóhoz. Az ellenkező irányban mászkáló katona mögött nyissuk ki az ajtót, menjünk be, majd a jobbra a teremben a bejárat melletti gombot nyomjuk meg. Ez kikapcsolja a röntgenberendezést. Menjünk el másik oldalra, és a kúszórésben haladjunk tovább, majd másszunk fel a létrán, és ezután másszunk le. Itt vegyük fel a gépfegyverünket, és menjünk tovább, majd balra folytassuk az utunkat a fali monitorhoz. Lőjük ki a mellette található ajtónál lévő tűzoltókészüléket, és menjünk ki az ajtó helyén.

Lara kikapcsolja a röntgenérzékelőt, újra magához veszi fegyverét, és a tűzlépcső felé veszi az útját. Közben egy biztonsági őr közelít Von Croyék irodájához.

Biztonsági őr: Engedélyt kérek a belépésre, Uram! Fontos híreim vannak a behatolóval kapcsolatos helyzetről!

Az őr belép. Odabent két férfi van, a tolókocsis Werner Von Croy és az apja.

Werner Von Croy apukája: És?
Biztonsági őr: Hmm, ööö, úgy tűnik sikerült kikerülnie az embereimet és megszerezte az Íriszt, Uram.
Werner Von Croy: Tökfilkók! Hol van most a behatoló, vagy esetleg újra nyoma veszett?
Biztonsági őr: Utoljára az előcsarnokban látták, Uram!
Werner Von Croy: Látták? Szóval újra elvesztették! Találják meg! Találják meg azonnal!
Werner Von Croy apukája: Minden kijárat le van zárva. Nincs szükség erre a színpadiasságra. Sikerült azonosítani?
Biztonsági őr: Csak képünk van, Uram!

Egy óriási kivetítőn nézik meg a Laráról rögzített felvételeket.

Werner Von Croy: Nincs rá szükség. Tudom, ki a behatoló. Lara Croft.
Werner Von Croy apukája: Ó, ismét visszatért kísérteni a múltad, Werner, bolond fiú. Nem számít, nem fog elmenekülni. Helyezze az épületet teljes riadó alá!


 

Level 13: Red alert! : Vörös riadó! Titkok száma 3.

 

 

Secret 1-2-3:

 

Mentések--Savegames

 

Vegyük elő a géppisztolyt, és a jobbra fentebbről lövöldöző katonát lőjük le. Induljunk el felfelé a lépcsőn, a leszakadt részeket ugorjuk át, majd amikor kilövik alólunk a lépcsőt, kapaszkodjunk meg a roncsaiban, és másszunk be balra az első titkos helyért (36/34). Ugorjunk vissza a leszakadt lépcsőre, és másszunk fel, majd ugráljuk át a leszakadt részeket. A még ép lépcsőrésznél felfutás közben ugorjunk is egyet, mert ez is leszakad alattunk. Így egy falon lévő rejtett réshez érünk, a repedt takarólemezt rúgjuk be, és menjünk be. Némi kúszás után egy kis helységbe érünk, itt a jobb felől lévő mennyezeti rácsot le tudjuk nyitni, az innen ránk lövöldöző katonát tegyük ártalmatlanná. Másszunk fel, és menjünk tovább.

Lara a tűzlépcsőn akar feljutni a tetőre, de azt egy helikopter ügyesen lebontja előtte. Végül legalább sikerül találnia egy omladozó falat, amin keresztül visszajut az épületbe. Egy túlságosan nyugodt folyosón gyanúja támad.

Lara: Az az érzésem, hogy ez nem pont az, mint aminek látszik.
Zip: Én meg még azt hittem, csak egy szép pofika vagy. Próbáld az infravöröst a szemüvegen, kislány.

 

Szedjük fel a tárgyakat a dobozokról, majd forduljunk a folyosó felé. Felvéve a Headset-et láthatjuk, hogy lézerrel van védve. Lőjük ki a szembe látható gőzölgő piros csapot, aminek a hatására szabad szemmel is láthatóak lesznek a lézerek. Menjünk át a folyosón, elkerülve a halálos sugarakat. Átérve balra másszunk fel, és vegyük fel a tárgyunkat, majd menjünk a túloldalra a lifthez. Közel érve egy újabb katona ugrik ki belőle, ezt is tegyük ártalmatlanná, majd szálljunk be, és menjünk fel a lifttel. Megérkezve újabb ellenfél vár minket, ezt is lőjük le. Menjünk be a bal oldali ajtón, vegyük fel a lőszert, majd a gomb megnyomása előtt mentsünk egyet. A gombot megnyomva a céltáblák közeledni kezdenek felénk, igyekezzünk, hogy minél gyorsabban lőjük ki mindet. Ha sikerült, akkor kinyílik a jobb oldali ajtó is, menjünk át ide, itt is vegyük fel a lőszert, és a gomb megnyomása előtt itt is mentsünk egyet. Nyomjuk meg a gombot, majd itt is nagyon gyorsan lőjük le az egymás után felbukkanó célokat, mivel az ajtó már csak így nyílik ki, és mérgező gáznak eshetünk áldozatul. Kis segítség: először a középső cél bukkan fel, majd balra az első, jobbra a második, jobbra az első, és a bal oldali második. Ezután jobbról a második, és balról is a második. Ha most nem jön több cél, akkor már végünk is, de ha igen, az középről, balról az első, és jobbról is az első helyen bukkan fel. Ha jól lőttünk, kimehetünk a már nyitott ajtón, és ráadásul kinyílik a folyosó végén lévő bal oldali ajtó is. Menjünk ezen be, és vegyük fel a tárgyat, és az arany rózsát, hogy a második titkos hely (36/35) is a miénk legyen.

Menjünk ki, és át a másik szobába. Itt vegyük fel a tárgyat, és szemből a Grappling Gun Ammo-t is. Ezután a zölden világító fegyvertartóból vegyük ki a Grappling Gun-t, lőjük le a bejövő katonát, majd menjünk át a következő helységbe. Itt balra a dobozok mögül újabb katona bukkan fel, ezt is lőjük le. Vegyük elő új fegyverünket, és célozzuk be a mennyezeten középen lévő rácsot. Amikor a célzópont zöldre vált, lőjük fel a kötelet. Másszunk fel a legmagasabb dobozra, vegyük fel a tárgyat, majd lejjebb mászva ugorjunk át a kötélre. Lengjünk be, és ugorjunk át szembe a falra, kapaszkodjunk meg rajta, és függeszkedve jussunk el jobbra a járathoz. Másszunk be rajta. Vegyük elő a géppisztolyunkat, és csússzunk le, majd a ránk támadó behemótokat lőjük fejbe. Szálljunk be a liftbe, és menjünk vissza vele. Szálljunk ki, és induljunk vissza a folyosón, majd lőjük le az itt felbukkanó újabb katonát. Menjünk vissza a lézercsapdán keresztül, majd le a rácsnál (itt fentről megnézhetjük, hogy merre is kell kikúszni), és vissza teljesen a leszakadt lépcsőkhöz. Vegyük elő újra a Grappling Gun-t, és lőjünk fel egy újabb kötelet a fenti leszakadt lépcsődarabra. A pontos célzást újból a célzópont zöldre váltásával tudhatjuk meg. Ugorjunk át a kötélre, és lengjünk át szembe a járathoz. Beugorva szinte rögtön tovább is kell ugranunk, hogy elkerüljük a tűzhalált. Itt mentsünk egyet, mert egy darabig nem javaslom ezt.

Kússzunk végig a járaton, majd kicsit jobbra fordulva előrefelé ugorjunk le a dobozra, és innen fentről lesből lőjük fejbe az itt kószáló katonát. Ha egyből leugrunk, akkor van elég ideje megnyomni a riasztó gombját, és így az automata géppuska alaposan megsoroz bennünket. Másszunk le, és az ajtó melletti kart húzzuk meg, majd vegyük fel a tárgyat, és menjünk ki az ajtón. Vegyük az irányt jobbra a folyosón. Hívjuk ide a liftet, majd menjünk tovább vele. Kilépve két katona ereszkedik le kötélen a mennyezetről, lőjük le őket. Menjünk szembe az ajtó melletti foglalathoz, és álljunk háttal neki. Innen ugorjunk át nekifutásból a kötélre, és lengjünk át szembe. Itt nyissuk le a csapóajtót, mire belülről egy újabb katona kezd el lövöldözni onnan bennünket, lőjük le, és megfordulva a másikat is, amelyik lentről támad minket. Menjünk tovább, és mielőtt a gombot megnyomnánk, egy csapóajtón keresztül leesünk. Menjünk tovább az elágazásig.

Lara átügyeskedik a lézersugarak között, és el is nyeri jutalmát egy kábelvető képében. Ezzel visszatér a tűzlépcsőhöz, és átlendül a túloldalra. Ott a lifthez vezet az útja, amivel felmegy a legfelső szintre. Itt a kijárat a tetőn lévő helikopter leszállóhelyhez. Lara el is indul begyűjteni a kulcsot. Egy hármas elágazáshoz ér, és továbbindul az egyetlen nyitott átjárón, mikor Zip hívja. (Azaz valójában csak feltételezem, hogy ez a beszélgetés itt zajlik.)

Zip: OK, fürge láb, lépkedj óvatosan, mert igen furcsa jeleket fogtam arról a környékről.
Lara: Mennyire furcsákat?
Zip: Elég furcsákat ahhoz, hogy Quasimodo mellettük normálisnak tűnjön.
Lara: Olyan furcsákat? No meglátom, mit találok.

 

Menjünk jobbra, majd újra jobbra, kúszunk egy kicsit, és másszunk fel. A rácshoz közeledve az kinyílik, ugorjunk le, és másszunk fel az oszlopra. Lőjük ki a csapot, hogy víz árassza el a termet. Ezután lőjük a robotot, de amikor már elkezd szikrázni, feltétlenül másszunk fel az oszlopra, mert a víz rázni fog, ha teljesen kivégezzük. Itt már menthetünk megint egyet. Ha valami nem a leírtak szerint működik, akkor korábbi mentést kell betölteni. Ezután ugorjunk át a sarok felé a meredek részre, innen tovább, majd megint tovább, és fel a járat tetejére. Menjünk lejjebb a rácsra, és vegyük fel a Grappling Gun Ammo-t. Ennek a segítségével lőjünk egy kötelet a mennyezeti rácsra a szokott módon. Ugorjunk át a felnyílt rácshoz, és húzzuk meg a kart. A víz eltűnik, így visszaugorva és lemászva jussunk a robot közelébe, ahol vegyük fel a Key bit (left)-et, és a tárgyunkat is. Menjünk vissza a kötél segítségével megint a karhoz, és újból húzzuk meg. Megint ugorjunk vissza, és menjünk ki, ahol bejöttünk. Menjünk vissza a lézerrel védett folyosóig, ahol megszűnt a továbbvezető út védelme. Itt megint mentsünk, és a következő feladatok végrehajtásáig ismét ne mentsünk! Fussunk végig a folyosón, miközben helikopterről lőnek bennünket, ugráljuk át a hiányzó részeket, és fussunk be balra, majd megint balra, és be a bárpult mögé. Kússzunk végig a pult mögött, és nyomjuk meg a gombot, aminek hatására kicsit megnyílik az ajtó.

Larának sikerül zárlatossá tenni a robotot, és elveszi tőle a kulcs felét. A külső folyosón jut el a bárba, a helikopter lelkes golyózápora közepette.

Zip: Igyekezz kislány! Túl sok kísérő van ma este.
Lara: Majd hozzászoksz. Hol a kijárat?
Zip: No, találtam egy kijáratot, de meg kell ígérned, hogy nem fogsz... - ezzel az adás megszakad.

 

Fussunk el visszafelé, és az újabb robot mellett fussunk el, ugráljunk vissza a hiányos részek felett, és fussunk be jobbra a folyosón. Gyorsan fussunk végig, majd balra tovább, és újra balra, majd a bal oldali falon húzzuk meg a kart, ha látjuk a fejünk fölötti rácson, hogy éppen belépett a következő helységbe. Ha nem sikerült bezárni, akkor újból fussunk neki a feladatnak az előző mentéstől, ha sikerült, akkor itt menthetünk egyet. Menjünk ki, és balra folytassuk az utunkat, majd a lézeres ajtóknál szintén balra menjünk, és keresztülfutva a kinyíló ajtókon haladjunk tovább végig. Ott fussunk el balra, és be az utolsó szobába. Ha fogytán van a levegőnk, leguggolva frissebbhez juthatunk. Húzzuk meg a szemben látható kart, majd megfordulva balra menjünk be a résen. Itt találjuk a harmadik titkos helyet (36/36).

Másszunk ki, és menjünk ki az ajtón. Először jobbról az ajtó mellől támadnak ránk, ártalmatlanítsuk, majd a mögöttünk lévő ellenfelet is. Menjünk tovább, és a következő helységben menjünk be jobbra. Az itt lévő ablakon át láthatjuk, hogy a robotunk bezártságban szenved, könnyítsük meg a szenvedését, a kar meghúzásával elgázosíthatjuk a helységét, és végignézhetjük a halálát. Ezután újból húzzuk meg a kart, és fussunk vissza jobbra az alsó helységben lévő karhoz. Ezt is húzzuk meg, és menjünk fel a fentebbi helységbe, ahol a robot elhalálozott. Vegyük fel az itt található Key bit (right)-ot, és kombináljuk a másik darabbal, így megkapjuk a Helipad access key-t. Fussunk vissza a folyosón a lövöldöző helikopter felé, és fussunk el jobbra, majd a lézereknél amerre lehet. Kapaszkodjunk fel, majd forduljunk meg, ugorjunk vissza a mászható falra, és másszunk fel. Balra átmászva jussunk le a csapóajtónál.

Lara a bárpult mögül kinyitja a visszafelé vezető utat lezáró ajtót. De nem elég a helikopter, egy újabb biorobot is nyomába ered. Miután ezt sikerül megmérgezni, Lara elveszi tole a kulcs másik felét, és visszatér a tetőre vezető kijárathoz.

Zip: Ez az kislány! Jól csináltad! De most húzd el onnan a csontos segged! Ja és igen, kapcsolatban maradunk, nemde? Talán még levelező haverok leszünk.
Lara: Csontos seggemet? Az utóbbit kétlem, de tartom a kapcsolatot. Tisztítsd meg a környéket jenki, megyek ki!

 

Menjünk a terem túloldalára a fali foglalathoz. Helyezzük bele a Helipad access key-t, és menjünk ki az ajtón.

 

Lara kinyitja az ajtót, és kimenekül a tetőre. Néhány biorobot még a nyomába ered, de esélyük sincs nyúlként bátran futó hősnőnkkel szemben, aki sárkányával elröppen a tetőről.



 

Epilógus.

 

Croft Manor

 

A három mesemondó poharát emeli odaveszett Larájuk tiszteletére.

Charles Kane: A hiányzó barátokra.
Winston: Bizony.
Dunstan: Isten nyugosztalja lelkét.

Egyiptom

Egyiptomban egy gyerek futva közelít Von Croy felé.

Kizsákmányolt gyermekmunkás: Von Croy Úr, Von Croy Úr, jöjjön gyorsan!

Együtt visszatámolyognak az ásatáshoz, ahol két munkás bontja a falat.

Werner Von Croy: Mi az? Mit találtatok? Add ide! Add ide! Megtaláltuk őt! - és diadalmasan emeli fel Lara hátizsákját.

 

Vége.

Írta: TranSam

Szövegkönyv: bodlac

Videó-végigjátszás: Dfactor Longplays

Twitter response: "Could not authenticate you."