Tomb Raider 5 - Chronicles Végigjátszás - Russia

 

Croft Manor

A kastélyban folytatódik a beszélgetés.

Winston: Így végződött sok közül az első. Biztos vagyok, hogy Croft kisasszony lenne az első, aki bocsánatot kérne egyes értékes vallási ereklyékkel kapcsolatos nem éppen udvarias eljárásáért. Patrick atya?
Dunstan: Nincs erre szükség barátom, mindent a jó ügy érdekében tett. Legalább tudtuk, hogy jó kezekbe kerültek. És szerencsére az Egyház szigorúan biztosított küldöttséget küldött értük.
Charles Kane: Igen, de ő is megtalálta a szerepét a nagy játszmában. Néhány dolgot, ahogy a történelem is illusztrálta, jobb nyugton hagyni... Rébuszokban beszélek. A sérült tengeri farkasra gondolok.
Winston: Ó, a tengeralattjárós történet. Croft kisasszony sosem avatott be a részletekbe. Az én érdekemben, ahogy gyakran hangsúlyozta.

A beszélgetés hátralevő része alatt megtudhatjuk mi is történt a tengeralattjáró utolsó óráiban. A lándzsát tartalmazó láda rázkódni kezd és pusztító erő szabadul ki belőle. A rémült legénység egy része a torpedószobában barikádozza el magát, de a zsilipkapu nem tudja feltartóztatni a túlvilági erőt. Eszeveszett lövöldözés kezdődik, több tengerészt a falról visszapattanó golyók terítenek le. Végül az erő végez az életben maradottakkal, robbanás rázza meg a hajót (vagy a golyók, vagy a lándzsa megsérthette a torpedókat), ami a tenger fenekére süllyed.

Charles Kane: Bizony, Winston, és ezért hálás lehetsz. Mélyen a hajó gyomrában rejtőzik a kereszténység egyik legerőteljesebb ereklyéje, mely legyőzhetetlenné teszi a sereget, amely birtokolja.
Dunstan: A Végzet Lándzsája.
Charles Kane: De a hajó sosem érte el a német anyaföldet értékes rakományával. Útjának harmadik hetén eltűnt a radarernyőkről.

(Meg kell jegyeznem, hogy ekkoriban sem a németek, sem az oroszok nem használtak még radart, és a tengeralattjárókat egyébként sem radarral, hanem szonárral mérték be.)

Charles Kane: Így ez lett az 52 tengerész végső nyughelye... És valami sokkal baljósabb dologé is.

 

Második fejezet.

A beszélgetés egy a kandallóhoz közeli képre terelődik, amely egy második világháborús német tengeralattjárót ábrázol. Kane elmondja, hogy ez a hajó szállította a mitikus Végzet Lándzsáját (mellyel átdöfték Jézus oldalát, és mágikus erővel rendelkezik) Németországba, de egy titokzatos robbanás miatt sosem érkeztek meg. (Végül is háborús időben nem is olyan titokzatosak a robbanások.) Kane és Lara Murmanskba utaznak, hogy megtalálják a lándzsát.



 

Level 04: The base: A Bázis. Titkok száma 3.

 

 

Secret 1-2-3:

 

Mentések--Savegames

 

Zapadnaya Litsa

Lara és Charles Kane a Kola-félsziget egy hóval borított domboldaláról tekintenek le a Barents-tengeri orosz hadikikötőre.

Charles Kane: A Zapadnaya Litsa kikötő. Valaha az orosz haditengerészet büszkesége.

Lara távcsövében fekete limuzinokat lát közeledni.

Charles Kane: Többségük volt KGB ügynök. Képzett gyilkosok.
Lara: Már volt szerencsém maffiózókhoz. Kellemetlen emlék. Kerülöm őket, amikor csak tudom.
Charles Kane: Én is ezt tenném.

Most a tengeren lévő kisebb hajók kerülnek a távcső fókuszába.

Lara: Nem úgy tűnik, mintha ez lenne az expedíció főereje. Van valami, amit nem mondasz el nekem.
Charles Kane: Hát igen.
Lara: Nagy lány vagyok már. Ne kímélj, mondd a rossz hírt.
Charles Kane: Tényleg rossz hír. Megvásárolták az admirális hűségét, és ezzel együtt a parancsnoksága alatt álló atom-tengeralattjárót. Az egyik dokkban állomásozik.
Lara: Nagyszerű! Atom-tengeralattjáró... Jól hangzik... Tökéletes vakáció.
Charles Kane: Lara, várj! Itt ez a nyomkövető.
Lara: Mi az? Csak nem aggódsz értem?
Charles Kane: De. Valakinek muszáj.
Lara: Megható... De miattam ne virrassz.

Lara futva indul a kikötő felé, Kane elhajt motoros szánján.

 

Vegyük az irányt jobbra, és menjünk le teljesen. Belépve a raktárba kis animációban láthatjuk a működő darut, és a kezelőjét is. Természetesen a daru kezelője észrevesz minket, és a daruval megpróbál agyoncsapni, de védekezésül bőven elég, ha nem állunk nagyon sokáig egy helyben. Menjünk tovább egyenesen, és kicsit balra az irányítóterem alatti vasszekrényből vegyük ki a Silver key-t. Forduljunk meg, és kicsit jobbra fussunk el a ládák között, majd fussunk jobbra mögéjük. Itt találhatunk egy ajtót, amit nyissunk ki a frissen szerzett kulcsunkkal. Fussunk fel a lépcsőn, és lőjük le a ránk támadó katonákat. Menjünk be, és keressük meg az általuk elejtett Swipe Card-ot, és kutassuk át a szekrényt is, amely az Uzi-t rejti. Menjünk vissza le, és fussunk visszafelé az irányítóterem felé. Balról találunk egy kártyával nyitható ajtót, nyissuk ki, és menjünk be rajta. Lőjük le a kutyát, majd menjünk tovább, és lőjünk bele a jobb oldali, kicsit ferdén álló rácsba. Másszunk fel a helyén, vegyük fel az aranyrózsánkat, így a miénk lett a pálya első titkos helye (36/10).

Menjünk ki, és vegyük az irányt balra, fussunk el a vasszekrény mellett, és itt is találni fogunk egy kártyával nyitható ajtót. Nyissuk ki, menjünk be, és fussunk teljesen fel, a hiányzó korlátrészhez. Javasolom, hogy itt is mentsünk egyet. A most következő akadályainknál jelentősen zavaró lesz a daru, mivel sokkal közelebb van, gyorsan kell mozognunk. Innen ugorjunk át a magasabbik ládára, majd onnan jobbra kicsit vissza a nagy konténerre, és arról balra a következő nagy konténerre. Másszunk fel jobbra a ládára, és ugorjunk tovább a következő konténerre, itt is másszunk fel a ládára, majd innen már átugorhatunk a hiányzó korlátrészhez, és itt kapaszkodjunk fel. Menjünk el jobbra az ajtóhoz, nyomjuk meg az ajtónyitó gombot, és menjünk be rajta.

 

Kis animációban láthatjuk, amint Lara és a darukezelő egymásra lövöldöznek, de egy jó ötlettől vezérelve hősünk a lábát találja el az ellenfelének, így győzve le azt. Ezután a daru kezelőasztala felé fordul a figyelme, és ennek segítségével az egyik vasúti alagutat záró ajtót feltépi.

 

Itt se hagyjunk semmit a szekrényekben, majd nyomjuk meg az ajtót nyitó gombot, és menjünk ki balra, fussunk le, és keressük meg a szabaddá tett vasúti alagutat az irányítóteremmel szemben. Menjünk be rajta, majd a ránk támadókkal számoljunk le. Fussunk el balra, és menjünk ki. Másszunk fel jobbra a vagonon lévő konténerre, és arról tovább a darun függőre. Kissé balra a bejárat felé ugorjunk át a konténerre (és ne a ládára!), másszunk fel, majd innen még feljebb a doboz tetejére, és felvéve az arany rózsát miénk lehet a második titkos hely (36/11).

Másszunk le teljesen, és menjünk tovább a bal oldali ajtóhoz. Nyissuk ki a mágneskártyánkkal. Menjünk be, és lőjük le a katonát, aki a Silver key-t hagyja maga után. Ezt vegyük fel, és menjünk vissza a vasúti alagútba, és ott a másik feljáró felé vegyük az irányt. Szaladjunk fel a lépcsőn, és nyissuk ki új kulcsunkkal az ajtót, és menjünk tovább.

Lara besettenkedik a kikötő raktárába, ahonnan megpróbál feljutni a dokkban álló tengeralattjáróra. Épp egy párkányon tesz-vesz, mikor meghallja, hogy Yarofev admirális és a maffiafőnök Mikhailov a közelben vitáznak.

Mikhailov: Hajtsd az embereidet, Yarofev! Nem fizetek ekkora árat hozzá nem értésért!
Yarofev: Elfelejted, Mikhailov, hogy még mindig az orosz flotta admirálisa vagyok, így tiszteletet követelek!
Mikhailov: Míg elfogadod a suskát a tengeralattjáróért, az én alkalmazottam vagy és zokszó nélkül követed az utasításaimat.
Yarofev: Attól még, hogy olyanokkal üzletelek, mint te, hogy az embereimet etetni tudjam, még nem vagyok közétek való.
Mikhailov: Nyugi, barátom. Egy érme két oldala vagyunk.
Yarofev: (magában morogva) Mocskos maffiózó! (hangosan) Kruschev, mozogj azzal a ládával! Új parancsnokunk hatékonyságot követel!

A matrózok végre bejuttatják a ládát a rakodótérbe.

Yarofev: Elég! Elég! A hajóra, aztán zárjátok le a fedélzeti nyílásokat!

Elindulnak felfelé a fedélzetre.

Mikhailov: Most hogy előléptettél parancsnokká, már nem illő az admirális előtt lépnem a fedélzetre?

 

Fussunk el jobbra, és a kicsit lejtős résznél ereszkedjünk le. Itt találunk egy ajtót, ahol szintén használjuk a kártyánkat. Menjünk be, és lőjük le a kissé lusta kutyát. Fussunk be balra a vizes zuhanyzóba, és a jobb hátsó sarkában lévő ajtót nyissuk fel. Vegyünk nagy levegőt, ugorjunk be a vízbe, és ússzunk végig a vízi folyosón. Az elágazásnál jobbra ússzunk, majd a végén másszunk ki, vegyük fel az aranyrózsát, így a miénk lett a pálya harmadik titkos helye (36/12).

Ússzunk vissza, és másszunk ki, majd fussunk át a szekrényekhez. Kutassuk át mindet. Ha ezt megtettük, egy csomó tárgy, az A Fuse, és a Desert Eagle is a miénk lett. Menjünk a bejárattal szemközti ajtóhoz, és a gomb megnyomása után menjünk ki rajta, és fussunk vissza a szabadba oda, ahol a Silver key-t szereztük meg. Itt menjünk a gép mögé, és a megfelelő helyre (ahol csak kettő van a biztosítékból) tegyük be az A Fuse-t. Ennek hatására kinyílik a bejárattal szemközti ajtó, és kintről beszalad egy kutya, ezt lőjük le. Menjünk be a kinyílt ajtón, itt egy gombot találunk, amit nyomjunk meg. Ez a darut fogja működtetni, megkönnyítve a feljutásunkat a tengeralattjáróra. Fussunk ki, és az orvlövészekkel mit sem törődve másszunk fel a vasúti kocsin lévő konténerre, onnan a darun lévőre jussunk át, majd ugorjunk át a tengeralattjáróra.

 

Egy daruról végül sikerül feljutni hajóra. Lara kis pofozkodás után lejut a raktérbe, és úgy dönt, itt kihúzza az utat.

Lara: Huhh, turista osztály! Se tea, se frissítőkendők, morfondíroz magában hősnőnk a ládák árnyékában, mikor Yarofev két emberével rábukkan.

Yarofev: Egy nemkívánatos adalék a mi kis megbízatásunkhoz. Leonid, kísérd a hölgyet a fogdába!
Lara: A kis megbízatásához? Igazából fogalma sincs, mi is a megbízás, amiért a maffia fizet, nem igaz?
Yarofev: Kedvesem, hogy ön kicsoda és mit tud, az engem édeskevéssé érdekel. Ha én lennék a hajóm kapitánya, talán meghallgatnám, de sajnos a helyzet, amibe keveredtem, ezt nem teszi lehetővé. Szóval, ha csendben maradna, és sietne kissé, mint egy jó kislány.

Megérkeznek a fogdának kiszemelt kabinhoz.

Yarofev: Fáradjon be!
Lara: Súlyos hibát követ el. Tudja?
Yarofev: Ne nyissák ki ezt az ajtót semmilyen körülmények között! Világos?


 

Level 05: The submarine: A tengeralattjáró. Titkok száma 3.

 

 

Secret 1-2-3:

 

 

Mentések--Savegames

 

A hálókabinban menjünk be a két sor közé balra, és a jobb oldalon a ferdén álló kapaszkodót tépjük ki a helyéből, így a miénk lehet újra a Crowbar. Menjünk jobbra, és a helység végében a szellőzőrácsot feszítsük ki. Menjünk be, és továbbhaladva kússzunk egy kicsit, majd másszunk fel balra a létrán. Újra kússzunk egy kicsit, de az aknához érve másszunk le, és balra a járatba. Itt vegyük fel az arany rózsát, amellyel már a miénk is a pálya első titkos helye (36/13).

Másszunk fel, és menjünk tovább, itt újabb létrán másszunk fel. Egy újabb aknához érünk, ahol szikrázó kábeleket láthatunk. Itt függeszkedve jussunk át az oldalsó járatba, és az itt található rácsot emeljük fel, és másszunk le. Kutassuk át a polcokat, és a fiókokat, így a miénk lehet a Battery (-) is. Másszunk ki, haladjunk tovább, és másszunk fel a következő létrán is. Továbbkúszva újból a vendéglátóinkat láthatjuk.

 

Larának sikerül a szellőzőrendszeren keresztül kiszökni a kabinból. A parancsnoki híd mellett mászik el a szellőzőkürtőben, mikor fültanúja lesz Mikhailovék párbeszédének.

Mikhailov: Igaz ez? A sérült hajó előtt vagyunk? No most akkor meglátjuk, sértetlen-e még a rakománya. Készítsd a búváraidat.
Yarofev: Meg is mondja, mit keressünk?
Mikhailov: Elég, ha a helyét meghatározzák. Azon túl azt hiszem, túl sok lenne ahhoz, hogy felfogd a korlátold eszeddel.
Yarofev: Talán túl sok nekem, tisztelt barátom, de talán nem a kémnek, akit a fedélzeten találtunk.
Mikhailov: Kém? Remélem, elintéztétek a fickót.
Yarofev: Nem fickó, leány. Igen, farkasokkal kell társulnunk, de nem ölünk válogatás nélkül, mint ok.
Mikhailov: Ostoba! Végzek vele, mikor visszajövök. Vedd fel a pozíciót, barátom, lehetőleg gyorsan.
Yarofev: Öt fokkal hátra, negyed gőz. Aztán teljes megállás. Minden búvár figyelem! Jelentkezés az álláshelyeteken, azonnal.

 

Kússzunk tovább, majd másszunk le a létrán, és újra kússzunk tovább. Itt újabb rácsot találunk, ezt is nyissuk fel. Menjünk le, és óvatosan lopakodva (sétálva) lepjük meg hátulról a szakácsot, és az akciógombot használva kis animációban láthatjuk, hogyan intézi el Lara őt is. Jutalmunk a Bronze key lesz, ezzel menjünk is rögtön a mögöttünk lévő ajtóhoz. Nyissuk ki vele, és menjünk be, majd kutassuk át a helységet alaposan. Élelmiszerek helyett azonban Larát a Silver key, és a Pistols érdekli, amelyet el is teszünk. A másik ajtónál használjuk a Silver key-t, és menjünk be az ebédlőbe. Rögtön ketten is ránktámadnak, lőjük le őket. Fussunk el balra, majd megint balra. Az itt ránk támadó matrózt lőjük le, majd továbbmenve a jobb oldalon forgassuk meg az ajtót nyitó zsilipkereket. Menjünk be, és másszunk fel a létrán. Menjünk tovább a folyosón, majd a ránk támadó ellenfeleket lőjük le. A hátrahagyott Shotgun-t vegyük fel. Másszunk fel szemben a dobozokra, és szemben felvehetjük az Aqualung-ot, a bejárat felől egy tárgyat találunk. Itt lejutva feszítsük ki a dobozt, és a miénk lehet a második titkos hely (36/14).

Menjünk vissza az ebédlőbe, és menjünk a másik oldal felé. Lőjük le a támadónkat, és vegyük fel a bal oldali ajtónál a lőszert. Ezután menjünk a jobb oldali ajtóhoz, és nyissuk ki. Fussunk be, és jobbra, ahol lőjük le a matrózt. Itt nem érdemes kutatni, mert nincs semmi a polcokon, viszont a dobozra felmászva nyissuk le a rácsot, és másszunk fel. Menjünk tovább, majd a második rácsos helynél, ahol fel tudunk állni ugorjunk fel jobbra, kapaszkodjunk fel, és máris a miénk a harmadik titkos hely (36/15).

Másszunk le, és menjünk tovább, ahol újabb rácsot találunk a padlón. Ezt is nyissuk fel, és menjünk le. A bejövő támadónkat intézzük el, majd kutassuk át a szekrényt. Az itt talált Battery (+) máris a miénk lett. Menjünk ki az ajtón, és fussunk tovább a folyosón, majd egyenesen, és itt másszunk le. Menjünk tovább, és lőjük le a támadót. Továbbmenve vegyük fel a lőszert, majd a hálóteremben az elsősegély csomagot is. Menjünk vissza a zsilipkerekes ajtóhoz, és nyissuk ki. Bemenve újabb ránk támadó matrózba botlunk, ezt is tegyük ártalmatlanná. Másszunk fel a létrán, és rögtön jobbra nyissuk ki a zsilipkerekes ajtót. Lőjük le a matrózt, és vegyük fel a Suit console-t. Menjünk ki, és tovább a jobb hátsó ajtóhoz, itt újabb matróz támad ránk, ezt is ártalmatlanítsuk, majd menjünk be a szemközti zsilipkerekes ajtón. Menjünk a bal oldali szabadon álló búvárruha felső részéhez, és kombináljuk a Suit console-t és az Aqualung-ot, majd helyezzük be a búvárruhába. A Battery (-) és a Battery (+) kombinálásával Suit battery-t kapunk, ezt is helyezzük be a Suit console-ba.

 

Lara megtalálja a nehéz búvárruhákat, és úgy dönt, maga indul a roncs felkutatására. (Itt van a játékban egy elég erős logikai bukfenc. Miért tölti Lara azzal az idejét, hogy az egyetlen működésképtelen búvárruhát megreparálja? Az összes többi ruhában benne van a vezérlő egység.)

Lara: Ideje visszavágni.

Ezután magára veszi a felszerelést.

 


 

Level 06: Deepsea dive: A tenger mélyén. Titkok száma 1.

 

 

Secret 1:

 

 

Mentések--Savegames

 

Ússzunk ki egyenesen, majd vegyük az irányt jobbra, és egy nagy félkört leírva balra ússzunk tovább. Az itt található mini tengeralattjárókat és lövedékeiket kerüljük el. Lent a fenéknél egy járatot láthatunk, ússzunk be, és a miénk lehet a pálya egyetlen titkos helye (36/16). Innen ússzunk visszafelé, majd folytassuk az utunkat a tengeralattjárótól a másik irányba. Itt is balra tartsunk, majd a fedetlen járatot megtalálva ússzunk tovább rajta. Ezután kiérve a nagyobb térre lefelé egy járatot láthatunk, ússzunk le rajta, és balra a járaton ússzunk tovább. Jegyezzük meg, hogy merre járunk, mert visszafelé gyorsan ki kell majd találnunk. Ússzunk tovább a barlangokon keresztül.

 

A roncs közelében már köröznek a törpe-tengeralattjárók. Lara beúszik egy a hajótesten tátongó résen, és odabent megtalálja a lándzsát rejtő ládát, és kiveszi azt.

Lara: Ki hitte volna...

Öröme nem tart sokáig. A megrázkódó roncs darabjai megsértik a felszerelését, így vissza kell mennie a tengeralattjáróra.

Lara: Megsérült a ruhám! Ideje menni!

 

A miénk lett a Spear Of Destiny, de a búvárruhánkból szökik a levegő, ezért nagyon kevés időnk van kijutni. Tegyünk meg mindent, hogy meg ne fulladjunk, és ússzunk nagyon gyorsan. Ahol alulra kell úsznunk, utána rögtön ússzunk felfelé, majd jobbra a fedetlen járaton keresztül, és a tengeralattjárónkat meglátva közelítsük meg, majd az alján ússzunk be.

 

Ott már várnak rá Mikhailov és emberei.

Mikhailov: Á, a mi hívatlan vendégünk. Attól tartok van nálad valami, amire igényt tartok.
Lara: Gondolom, hogy felhasználd a világbékéért folytatott szakadatlan küzdelmedben.
Mikhailov: Világbéke... Nem kifejezetten e cél érdekében vadászok erre az ereklyére.
Lara: Ez az ereklye soha nem látott erőt rejt magában. Olyan erőt, amely sosem fog egy hozzád hasonlót szolgálni. Ha akarod megkaphatod, de te fogod bánni.
Mikhailov: Bánhatja majd a világ. Add át és megkímélem az életed.
Lara: Legyen, te látod kárát.
Mikhailov: Vigyétek a torpedó terembe és lőjétek az óceánba.
Lara: Szergej, hallgass rám! Nem tudod, mivel van dolgod.

Szergej nem hallgat rá. A tárgyból kitörő erő végez vele (Lara pedig az embereivel), és súlyosan megrongálja a hajót is. Larának a süllyedő tengeralattjárón meg kell küzdenie az életben maradásért.


 

Level 07: Sinking submarine: Süllyedő tengeralattjáró. Titkok száma 2.

 

 

Secret 1-2:

 

Mentések--Savegames

 

Forduljunk meg, és másszunk le, majd fussunk tovább. A ránk támadó matrózt lőjük le, és jobbra a másikat is. Vegyük fel az utánuk maradó tárgyakat, majd menjünk tovább, és másszunk fel a létrán. Itt forduljunk jobbra, és ugorjuk át a tüzet. Menjünk be a bal oldali szobába, és a polcról vegyük el az Uzi-t. Menjünk ki, és ugorjuk át a másik tüzet is. Kis animációban láthatjuk, hogy a mennyezetről leszakadnak a kábelek, és a végük a vízbe ér. Ez azt jelenti, hogy a vízben nem haladhatunk tovább. Ugorjunk át az asztalra, majd a következőre is. Innen átlósan egy kicsit ugorva haladjunk tovább, majd az asztal szélétől messzebbről ugorjunk ki a folyosóra. Fussunk el jobbra, és lőjük le a matrózt. Vegyük fel a Swipe Card-ot, amit ránkhagyott. Kutassuk át a polcokat is, majd fussunk vissza, és ugráljunk vissza az asztalokon. Az utolsóról teljesen hátralépve tudunk kiugrani. Ugorjunk ki, és a tüzeket is ugorjuk át, majd menjünk el jobbra. A bal oldali ajtót nyissuk ki a kártyánkkal, és menjünk be, majd tovább egyenesen, és fel a létrán. Fussunk tovább egyenesen, és be az irányítóterembe. Fussunk hátul a bal oldali ajtóhoz, és nyissuk ki a zsilipkerékkel, majd menjünk be.

A mentőkabinok közelében rábukkan a földön ücsörgő admirálisra.

Yarofev: Tudtam, hogy ezzel a kutya Szergejjel mindannyiunknak vége. Kapzsiságával megfertőzte a hajómat, és most mind itt veszünk.
Lara: Van esélyünk... A mentőkabin... Gyerünk. Segítek.
Yarofev: Csak azért tettem, hogy az embereimet segítsem. A bibliai lándzsáról zagyvált, én pedig tápláltam az őrültségét, hogy táplálni tudjuk a családjainkat. És most... Ezek... A testek a halak elesége.
Lara: Yarofev, segíthetek magán, de önnek is segítenie kell nekem. A hajó bele fog ütközni a tengerfenékbe, és akkor lejár az időnk. Sietnünk kell.
Yarofev: A mentőkabinoknak nincs belső légellátása. A kabinomban talál oxigén palackokat. Hallom, ahogy haldoklik a hajóm. Áttörnek a zsilipkapuk.

És odaadja Larának a Silver key-t.

 

Menjünk vissza az irányítóterembe, és másszunk fel a lapos asztalra. Itt felugorva lőjük ki a bal oldalon található kicsit rozzant rácsot. Másszunk fel a helyén, és kússzunk el jobbra, majd nyissuk ki a rácsot, és másszunk le. Itt jobbra a falon láthatunk egy kart, amit felugorva húzzunk meg. Ezzel kikapcsoltuk a tengeralattjáró áramellátását. Menjünk vissza az irányítóterembe, és menjünk ki, majd a következő helységbe menjünk be jobbra. Szedjük össze az itt található tárgyakat, többek között a Desert Eagle-t is, majd az utolsó asztalról vegyük fel a Nitrogen canister-t is. Fussunk ki jobbra, és másszunk le, majd fussunk tovább egyenesen, majd jobbra, és balra vissza a tűzön átugorva az ebédlőbe. Itt fussunk beljebb, majd balra menjünk be a konyhába, ahol a földről felvéve az arany rózsát miénk lehet az első titkos hely (36/17).

Fussunk ki, és vissza jobbra újra átugrálva a tüzeket. Fussunk tovább jobbra, majd balra be az ajtón, és megint jobbra a folyosón lengő kábeleken át az ajtóhoz, ezt nyissuk ki a Silver key segítségével. Menjünk be, és kutassuk át az admirális irodájának szekrényeit, ahol az Oxygen canister-t is megtalálhatjuk. Menjünk ki, és lőjük le a két ránk támadó matrózt. Az utánuk maradó Bronze key-t vegyük fel, és menjünk jobbra, majd fel a létrán, és tovább egyenesen az irányítóterembe. Itt újból másszunk fel a lapos asztalról a rács helyén található résbe, és újból kússzunk el jobbra, majd a szobába beugorva nyissuk ki az ajtót a Bronze key segítségével. Kutassuk át, és megtalálhatjuk a második titkos helyet (36/18).

Másszunk vissza fel, kússzunk vissza, és az irányítóteremben menjünk jobbra abba a szobába, ahol az admirális is van. Itt másszunk fel mellette a létrán, majd helyezzük be a helyére a Nitrogen canister-t, majd az Oxygen canister-t is.

 

Lara megszerzi a palackokat és visszatér Yarofevhez, és a helyükre teszi azokat, majd lemászik hozzá.

Yarofev: NYET! Nincs idő! A hajótörzs megsérült, hamarosan megfulladunk. Az oxigénnel ön megmenekül. Most!
Lara: Nem megyek ön nélkül!
Yarofev: Yarofev, az Orosz Birodalmi Flotta admirálisa vagyok! Évekig szolgáltam nagyszerű hazámat. De az ország, amit ismertem elsorvad. A medve lefekszik aludni, mikor ideje lejár. És én is ezt a véget kívánom, a hajón, melyet megszerettem!
Lara: Nincs üzlet.
Yarofev: De van! A külső légzsilipet csak a hajón belülről lehet kinyitni. Ez az én ajándékom, gyermek. Kiengedlek ezen a haldokló hajón túli jövőbe.
Lara: És mi legyen az én ajándékom?
Yarofev: Mondd el a történetemet! Mondd el, hogyan harcoltak az orosz flotta büszke tengerészei az ellenséggel, és hogyan áldozták fel életüket, amiért drága hazájuk még egyszer büszke lehet!
Lara: Szavamat adom!

(Szóról szóra ezt mondta Pierre-nek is. Erről ennyit.)

Yarofev: Búcsúzom. Gyorsan! Be a légzsilipbe, aztán én kiengedem a kabint.
Lara: Viszlát admirális!

Kimenekül a hajóból, az admirálisra azonban csúnya vég vár a természetfeletti erő képében. Kane hajójával szerencsére a felbukkanás helyéhez közel tartózkodik. Miután puskája távcsövén keresztül rutinosan leellenőrzi, hogy Larát rejti a kabin, felsegíti őt a hajóra.

 

 

Twitter response: "Could not authenticate you."