EGY SZOMORÚ TR-EPIZÓD avagy YAROFEV ADMIRÁLIS ÉS A VÉGZET DÁRDÁJA
"Az, hogy szóba állok egy ilyen alakkal mint te, azért, hogy kenyeret tudjak adni az embereimnek, még nem jelenti azt, hogy olyan is vagyok mint te." - jegyezte meg keserûen Yarofev, az Orosz Birodalmi Haditengerészet jelen pillanatban eléggé becsvágyó Admirálisa, a sûrû hóesésben, miközben bizakodva és elvakultan tekintett egy szebb jövõ felé, amely az Õ és legénysége számára talán hamarosan el is érkezik, enyhülést és jólétet hozva eddigi nehéz és viszontagságos életükbe... De valahol a szíve mélyén pontosan tudta, hogy a Maffiózónak (Sergei Mikhailov) igaza van: amíg elfogadja a "segítségét", és azt az összeget amit a tengeralattjárója igénybevételére fizetett, igenis feltétel nélkül teljesítenie kell bármit amit kér, együtt kell mûködnie vele; bármi áron, még ha az törvénybe ütközik is, feladva ezzel magas rangját, hivatását, sõt még saját Önnönmagát is, egy nemesebb (de sajnos kissé utópisztikus) cél érdekében... Már nincs visszaút. Az elsõ hibát akkor követte el Yarofev, amikor végighallgatta Szergejt, és elfogadta a Maffiózó ajánlatát. Talán csak sejtette, de sosem merte igazán bevallani Önmagának, hogy ebbõl az egész korrupt és esztelen vállalkozásból semmi jó sem fog kisülni, Neki és a legénységének meg aztán fõleg nem... De mit is tehetne most már? Szergej korrupt és befolyásos: ex KGB-s "gyilkológépeivel" szinte megszállta a Bázis (Zapadnaya Litsa) azon bizonyos nukleáris tengeralattjáróját, amely Yarofevé volt, és amelyen az Admirális annyi éven keresztül szolgálta hazáját, a hatalmas Oroszországot, megjárva az Orosz Birodalmi Haditengerészet hierarchikus rendfokozatának hosszú és nehéz lajtorjáját, egészen alulról egészen a csúcsig. Ha most visszakozna, azt Szergej nem hagyná annyiban, ha pedig netalántán éppen emiatt nyilvánosságra kerülne az egész dolog, nos az az Õ és legénysége karrierjének és jövõjének, országos meghurcoltatással egybekötött azonnali végét jelentené...
Pedig az Admirális becsületes és jóravaló ember volt: alulról küzdötte fel magát, feladatait pontosan és megbízhatóan végezte, és végül, de nem utolsósorban mindig tisztességesen és lelkiismeretesen bánt saját embereivel. Saját embereivel, akiknek sorsa azonban az utóbbi idõkben meglehetõsen sanyarúra fordult: egyelõre tisztázatlan anyagi nehézségek miatt, az Admirális és legénysége nem kapott elegendõ, rendszeres fizetést. Az Admirális úgy érezte, lépnie kell: nem hagyhatja hû embereit, és azok családját kenyér nélkül, valamilyen gyors úton-módon nagyobb összeghez kell jutnia, hogy ezzel segíthessen a legénységén. Itt jött a képbe a hírhedt Maffiózó, Szergej, aki felajánlotta Yarofevnek, hogy amennyiben az utasítása szerint lemerülnek az Óceán fenekére, és felhoznak egy bizonyos nagy értékû tárgyat, akkor az gazdaggá teszi õket, és az Admirális végre megvalósíthatja nemes célját: az összegbõl, ami a markát üti az akció után, Yarofev végre tisztességes "fizetést" adhat az embereinek, ezzel segítve rajtuk és családjukon. Az idõ, mint a hó, majd befedi a nyomokat, a pénz pedig, amit a Maffiózó vesztegetésképpen felajánlott és adott az Admirálisnak, majd befogja pár - esetlegesen adódó - csiripelõ madárka csõrét, és jó lesz az még egyéb, nemesebb célokra is... Az Admirális a teljesen kilátástalan helyzetbõl egyszerûen nem látott már semmi más kiutat: a pillanat hatása alatt cselekedett, amikor megyegyezett a Maffiózóval, mindenféle esetleges negatív következmény, vagy egyéb buktató számításba vétele nékül. Egy cél fénylett csak szeme elõtt, amit pontosan látott, de ami sajnos - arra a kis idõre, amíg a Maffiózót végighallgatta - teljesen elvakította: az, hogy kenyeret adjon az embereinek, hogy segíthessen másokon, és azok családjain...
Megjegyezném, hogy az Admirális konkrét célját nem ok nélkül ismételgetem állandóan: Neki folyamatosan ez járt a fejében, ez volt az ami annyira elvakította, és úgy érzem, hogy még jobban kifejezem az Iránta érzett empátiámat, ha ezt a dolgot kelleténél többet hangsúlyozom...
Nos, természetesen ha két fél megegyezik egy üzlettel kapcsolatban, legyen az legális vagy illegális, ha a cél nem egyezik, az az esetek túlnyomó részében nem vezet jóra; és lévén szó illegális ügyletrõl, ez a "szabály" még hatványozottabban igaz, sõt ilyen esetekben már egyenesen "sok" is a két fél: elõbb-utóbb valamelyiknek mennie kell, két dudás nem fér meg egy csárdában. Pedig, mint az sejthetõ is volt, az Admirális jószándékú álmaival ellentétben Szergej, a korrupt Maffiózó bizony elég bizarr terveket szövögetett a Világgal és az uralkodással kapcsolatban. Az Admirálisnak nem is árulta el, hogy mi az amit keresnek, és így Yarofev tulajdonképpen úgy tett, mint az, aki aláír valamilyen szerzõdést, amit elõtte még csak végig sem olvasott...
A másik baj az volt, hogy ugye a szélsõséges jó és a szélsõséges rossz nem igazán férnek meg egymás mellett. Yarofev jó akart lenni az embereihez, segíteni akart nekik, de mindezt korrupt, illegális úton próbálta megvalósítani. Ez a két dolog összeegyeztethetetlen...
Bár innen már tényleg nem igazán volt visszaút, - hiszen a megállapodás megszületett - Yarofev késõbb elkövette a második igazán nagy hibáját, pedig erre még Valaki figyelmeztette is: Lara volt az, aki Charles Kane Barátja segítségével szinte mindenrõl informálódott idõközben. Hiába, besúgók és ügyes kémek mindig akadnak: Lara és Charles pontosan tudták, hogy Szergej mit keres ott, az Óceán fenekén, és azt is, hogy minden áron meg kell állítaniuk a Maffiózót és a kilátástalan helyzetbe került Admirálist, mielõtt komoly bajt hoznak Önmagukra, sõt az egész Világra is. Nos, az Admirálisnak sikerült elfognia Larát, aki mint említettem megpróbálta Õt figyelmeztetni, mondván, hogy hatalmas hibát követ el, miközben fogalma sincs arról, hogy tulajdonképpen mirõl is állapodott meg azzal a gazember Szergejjel. De az Admirális nem hallgatott Hõsnõnkre, ismét meggondolatlanul, görcsösen csak a célra koncentrálva cselekedett, azzal a tudattal, hogy már úgy sincs visszaút, és minden áron keresztül kell vinnie azt, amit már elkezdett. Pedig, ha itt még hallgatott volna Larára, akkor talán még nem történt volna akkora tragédia, vagy legalábbis nem veszett volna oda minden és mindenki. Annak ellenére viszont, hogy Szergej, aki idõközben már szinte teljesen átvette az uralmat az Admirális és legénysége felett, utasította Yarofevet, hogy likvidálja Larát, az Admirális ezt nem tette meg; értelmetlen gyilkosságra azért még nem vetemedett, ezzel is bizonyítva azt az állítását, miszerint nem sorolja magát az olyan gátlástalan és törtetõ gyilkosokhoz, mint a Maffiózó. Larának viszont idõközben sikerült kiszabadulnia a fogságból, és alámerült a Végzet Dárdájáért, azért a nagyhatalmú, és ismeretlen erõvel bíró ereklyéért, amely 1945-ben egy német tengeralattjárót süllyesztett az Óceán fenekére; és amit Szergej is keresett, miközben Yarofev mit sem tudott errõl az egészrõl. Hõsnõnk azonban nem sokáig birtokolhatta eme tárgyat; Szergej elvette, és Lara hiába figyelmeztette, hogy nem tudja mit cselekszik, nincs tisztában a Dárda erejével és hatásaival: valamilyen oknál fogva hatalmas detonáció keletkezett a tengeralattjárón, amely megölte Szergejt, és a hajó vészesen elkezdett süllyedni, megindulva ezzel biztos végzete felé...
Minden elveszett... Az Admirális hajója a végét járta, embereinek legnagyobb része már a detonáció következtében, és korábban Lara keze által odaveszett; sõt maga Yarofev is súlyosan megsebesült. Mire Lara megtalálta a süllyedõ hajó egyik kabinjában, az egyik mentõkapszula közelében, az Admirális már teljesen Magába roskadt, és igazából itt ismerte talán csak el igazán, hogy mennyi hibát követett el, és, hogy ezekért milyen szörnyû árat kellett fizetnie. Felismerte, hogy elõre sejtette, hogy Szergejnek teljesen más céljai vannak, és, hogy az egész vállalkozás a Maffiózó miatt fog csõdbe menni, örökre elátkozva ezzel az Admirális tengeralattjáróját, egész legénységével együtt. Világossá vált számára, hogy meggondolatlanul, a pillanat hatása alatt cselekedett, nem számolva a következményekkel, és, hogy ennek az egész õrültségnek, - amit egy magasztos cél mindenáron való elérése érdekében elkövetett - az lett a vége, hogy mindent elveszített: mindent amije csak volt és amiért eddig érdemes volt élnie. Ha belegondolunk ép ésszel, - no meg egy kis empátiával - akkor elismerhetjük, hogy ez bizony iszonyú kemény büntetés, talán a legszörnyûbb, amit az Admirális kaphatott, bár az egész elõre sejthetõ volt; elveszítette azokat akikért áldozatot hozott, és rövidesen elveszíti a hajóját is. Ezt a büntetést szintén nem lehet elégszer hangsúlyozni...
Larának szerencsére sikerül felráznia, így még egy utolsó, és ezúttal igazi jó cselekedetet vihet véghez. Végre azt teszi, amit ehelyett az egész õrültség helyett, - ami ide juttatta - kellett volna tennie: élete feláldozásával kijuttatja Larát a biztos halálból, (a kapszulát csak a hajó belsejébõl lehet aktivizálni) és megbízza, hogy mesélje el az egész történetet, mindazt amit látott; mesélje el mindenkinek, hogy az Orosz flotta hogyan küzd az igazi ellenséggel: a korrupcióval és azokkal a bajokkal, amelyek saját bensõjébõl erednek, és ahogyan ezek az emberek az életüket kockáztatják és áldozzák azért, hogy Oroszország büszke lehessen rájuk...
Ezzel a tettével ismét, immáron ki tudja hányadszor igazolta azt a mondatot, amit az írás elején idéztem Tõle...
Az Admirális tehát végül nem hagyja el a hajót, s nem csak azért, hogy Larát ki tudja lõni: Yarofev Admirális igazi hivatástudattal rendelkezõ, hazájához hû hazafi volt, aki Önhibáján kívül, külsõ nyomástól kényszerítve, a pillanat hatása alatt (tudatalatti), végzetes hibát követett el, halálba sodorva ezzel azokat, akiken segíteni akart, saját magát, és hajóját is, amelyet pedig annyira szeretett, hogy már-már szinte emberszámba vette (utolsó mondataiban a haldokló hajóról beszél). Nem maradt már senkije és semmije a világon, legutolsó kívánsága nem is lehet más, mint az, hogy legalább a saját hajóján halhasson meg, embereivel együtt...
Ahogy Lara távolodik a kapszulával, az Admirális még észreveszi az egyre közeledõ fehér fényt, amely a Végzet Dárdájából ered, és amely Õt is elérni készül. Utolsó gondolatai talán ezek lehetnek: "Ez a fény is fehér mint a hó. Elfedi és eltünteti mindazt a rosszat, mindazt a szörnyûséget, ami ezen a tengeralattjárón történt és elõfordult. Csak egy ember maradt, hogy mindezt elmesélje: Lara."...
Aztán a nagy fehérség mindent elborít, megsemmisítve ezzel az egész tengeralattjárót, minden addig még életben maradt utasával együtt. Lara tudja, hogy a Végzet Dárdája sohasem kerülhet újra elõ, nem kerülhet ismét rossz kezekbe; egyetlen, igazán megfelelõ és biztos nyughely létezik csupán a számára: az Óceán nyugodt és sötét mélye, mely mindent örökre elnyel és eltakar...
Ez a történet egy igazi tragédia, amely engem személy szerint nagyon mélyen megrázott. Valamennyi TR epizód közül ez volt az egyik legtragikusabb, legszomorúbb és fõleg a legátérezhetõbb; talán azért, mert annyira kivetíthetõ a mi Világunk emberi és egyéb problémáira: olyan problámákra, mint például a korrupció, a meggondolatlan és törtetõ magatartás, sõt akár olyanokra is, mint a szegénység vagy a katasztrófák. Nem szánom Yarofev Admirálist, az túl ledegradáló lenne, inkább sajnálom; sajnálom, mert alapvetõen nem volt rossz ember, csak úgy érezte, hogy a körülmények nem tettek számára lehetõvé más lehetõséget; ezért inkább áldozat, akárcsak a legénysége és a hajója is. De ezt Lara úgyis minden bizonnyal elmondja majd. Ha Winstonnak stressztõl óvó kíméletbõl nem is, de Charlesnak bizonyosan...
Azt hiszem, mindamellett, hogy mindannyiunk számára nagyon tanulságos és felkavaró történet volt a TR5 Orosz Bázisán játszódó cselekménye, Yarofev Admirális és a Végzet Dárdája számomra megérdemel egy akkora respektet, hogy egy rövid írásban külön megemlékezzek Róluk...
Sõt, végül kissé merészen továbbmegyek! Talán ez a kis történet bizonyos fokig valóban kapcsolatba hozható a tavaly nyár végén történt tragédiával, és a maga módján talán bizonyos elemi szinten, de méltó emléket is állít a Kurszknak és legénységének: egyszerûen nem hagyja, hogy az áldozatok az emlékezetünkbõl a feledés örök homályába süllyedjenek...
SYS