Nyereményjáték 2021

| .

A Tomb Raider fejlesztője, a Crystal Dynamics a Fansite-ok szerkesztőinek, (fansite-onként három szerkesztőnek) minden évben küld ajándékokat, egy dobozban, a site tulajának elküldve. Így volt ez régen is, de sajnos az akkori szerkesztőm, akire rá volt bízva a kapcsolattartás  a Crystal Dynamics-al, ezeket magának tulajdonította, lenyelte. Szerencsére már megszabadultunk ettől a szerkesztőtől, és azóta meg is kapjuk mi az ajándékokat.

 

2017-ben ez volt a csomagban: Crystal pack 2017 crystalpack2017

crystalpack20182018-as csomag: Crystal pack 2018

Ráadásul a Shadow megjelenésekor, kaptunk 3 fullos, Croft Edition letöltőkódot is, amit a szerkesztők, illetve a magyarításban részt vevők kaptak meg.

Crystal pack 2019:

crystalpack2019 1

crystalpack2019 2

crystalpack2019 3

crystalpack2019 4 

crystalpack2019 5

crystalpack2019 6

Ebből is, és a régebbi pakkokból is maradt pár darab, amit most felajánlunk nyereménynek.

2020-ban pedig kaptunk 3*3, azaz kilenc letöltőkódot, amit meg is nyertek az akkori nyereményjátban részt vevők.

Az idén kicsit gyérebb volt az ajándék, kaptunk összesen 3 letöltőkódot, amit most felajánlunk nyereményjátékra.

Ezekhez a játékokhoz kaptuk: TR trilogy bundle (PlayStation):

Marvel Avengers Digital Deluxe (Steam):

NieR Replicant (Steam):

Tehát egy PS-es kódot, és kettőt PC-re.

A kérdés csak az, hogy mi legyen a nyereményjáték? Van valakinek ötlete? Esetleg segít benne? A jutalom nem marad el. :)

Twitter response: "Could not authenticate you."

SZERZŐI JOGOK

Az oldalon található tartalom a TombRaiderS.hu szellemi tulajdona. Másolni és terjeszteni csak a szerző(k) beleegyezésével, valamint a lapra, mint forrásra utaló egyértelmű hivatkozás feltüntetésével lehet.
Az oldalon fellelhető tartalmak, melyek nem a TombRaiderS.hu csapatának alkotásai a jogtulajdonosok/alkotók beleegyezésével kerültek közlésre, illetve a public domain részét képezték felhasználásuk időpontjában. A weboldalon megjelenő védjegyek és logók azok jogtulajdonosainak tulajdonát képezik.