Lara Croft GO
Egy újabb Lara Croft címmel lepett meg bennünket a Square Enix Montreal, idén a Hitman GO mintájára jön majd a Lara Croft GO mobilra és tabletekre!
Egy újabb Lara Croft címmel lepett meg bennünket a Square Enix Montreal, idén a Hitman GO mintájára jön majd a Lara Croft GO mobilra és tabletekre!
A játék rendezője, Brian Horton az E3-on adott interjújában kicsit részletesebben is mesélt a Rise of the Tomb Raiderről. Mint a korábbi részben, itt is megjelennek majd a játékot jellemző kirobbanó, akciódús pillanatok, és ezek mellett azok a Lara személyiségével kapcsolatos momentumok, melyek során a karaktere még tovább fejlődik. Az elsődleges céljuk az, hogy Lara lehessen a legemberibb, leghihetőbb videojáték szereplő. Állítása szerint még csak a jéghegy csúcsa, amit az E3-on bemutatott játékmenet során láthattunk - túlélő-akciót, harcot, és persze sírokat és fejtörőket is kapunk majd.
Larát útján kíséri az előző részből ismert egyik túlélőtársa Jonah, de Horton megnyugtatásul hozzátette, hogy a játék java részében hősnőnk egyedül fog kalandozni. Egyelőre két helyszínről tudunk: Szibéria és egy sivatagi terület. Változatosabb, és olykor még az előző játékénál akár háromszor nagyobb helyszíneket, illetve nagyobb és jobb sírokat is ígérnek.
Lara képességei szintén jelentős bővítésen mentek keresztül. Vadászáskor már nem csak XP-t, hanem a felszerelése fejlesztéséhez szükséges anyagokat is szerezhetünk.
A Rise of the Tomb Raider megjelenik idén november 10-én Xbox 360 és Xbox One platformokon.
Itt egy újabb brutális méretű concept art, egy ruhakoncepció, pár screenshot, és persze az E3-on bemutatott két gameplay:
A Simutronics megalkotta a Lara Croft: Relic Run című mobilplatformokra szánt programot. A kalandban Lara egyfolytában szalad előre, nekünk meg gyorsan reagálnunk kell az akadályokra.
De van benne járművezetés, harc, gyűjtögetés és olyan bossok, mint a T-Rex.