Tomb Raider Salvation (Part 4) - Penglai Shan

Ez a rész Keleten játszódik, a magas, hideg hegyek között, egy kolostorban. salvation4thumb

A pályát készítette: Gabriel Gomes (Gabriel Croft/Brazilian Croft) 

A végigjátszást Itt megnézhetitek.

 

Történet:

Miután elmenekült az Athénáról, Lara Croft egy újabb zsoldost talált, a kultisták egyikét. Kényszerítette, hogy mondja meg, hol rejtették el a következő ereklyét. A zsoldos megmutatta Larának azokat a koordinátákat, melyek a következő darabhoz vezetnek: Penglai Shanhoz, egy rejtett szigethez, mely eddig csupán a kínai mitológia részeként létezett elrejtve a világ elől - egészen mostanáig.

Vélemény:

Remek kaland volt ez a pálya is. Keleten kalandozunk a magas, hideg hegyek között, egy kolostorban főleg. A legnagyobb ellenség a jéghideg víz, megfagyhatunk hamar. Ellenségek yetik, keselyűk, felrobbanó torzszülöttek, fegyveresek, farkasok, és a végén két páncélos lovag. Van fegyverünk bőven, és medipack is. A „kötelezősérülések” miatt egyet el kellett használnom. Kettő secretet is begyűjthetünk. Elakadni nem nagyon lehet benne, és túl nehéz feladatok sincsenek benne, így javaslom kezdőknek is ezt a jó kis kikapcsolódást nyújtó pályát. Talán egy bosszantó hiba van benne, ha elhalálozunk, a játék kilép, újra kell indítani. De ezt csak ritkán kell megtennünk.

Twitter response: "Could not authenticate you."