Interjú Jonah-val, azaz Earl Baylonnal
Lara barátját, Jonah-t játszó színésszel, Earl Baylonnal közlünk egy interjút, aki többek között mesél a forgatás nehézségeiről, a Camilla Luddingtonnal forgatott legmókásabb jelenetéről, és Lara és Jonah barátságát illető gondolatairól.
A filippínó származású, Los-Angeles-i Earl Baylon maga is nagy videojátékos, kedvencei a Final Fantasy széria és World of Warcraft.
Rai: Játszottál valamelyik korábbi Tomb Raider résszel?
Earl Baylon (Jonah): Hogyne! Elsőéves egyetemistaként, egyik szobatársamnak megvolt PC-n. Végül nem fejeztem be a játékot, de rendszeres újrakezdő vagyok. Azt hiszem, lassan csak találok rá gyógyírt! Éppen most vettem meg a játékot a nyári Steam leárazáson, tehát rajta vagyok!
Valenka: Mi volt, amit leginkább élveztél a Rise of the Tomb Raiderrel kapcsolatos munkádban?
Earl Baylon (Jonah): A legszuperebb az volt, hogy találkozhattam és együtt dolgozhattam azokkal a nagyszerű emberekkel, akik a TR2013 készítésében részt vettek. Természetesen szuper volt újra együtt dolgozni Camillával – de a motion capture (digitális mozgásrögzítés) embereivel is a digitális részlegről, a hangrendezővel és hangmérnökkel a felvevő teremben. Olyan volt, mint egy találkozó, amikor egy év után újra látjuk egymást, ami nagyon jó érzés. Továbbá jólesett, hogy több időt tölthettem el Jonah-val a fejemben, a Yamatai-on és képregényben történt események új tapasztalatai után.
Adobe Artist: A Camillával való közös felvétel során mi volt a legviccesebb jelenetetek?
Earl Baylon (Jonah): [Nevet] Nem volt sok viccesre sikeredett vagy elhibázott szöveg a MoCap felvétel során, sokkal inkább a motion capture technikai jellegéből fakadóan fordult elő ilyen. Mármint az a sok kütyü, amit viselnünk kellett, beleérve a MoCap sisakot, melynek oldaláról csáprágószerű karok lógnak le. Ezeknek a végén az arcunkra irányított apró kamerák vannak, és kb. 15 centiméterre vannak az orrunk hegyétől. A legnehezebb dolog, még ha furcsán is hangzik, az ölelés volt. Ölelni igazán nehéz – legalábbis számomra.
Van egy jelenet a TR2013-ban, amikor Lara visszatér a teherhajóhoz, Sam feláll és megöleli, aztán Jonah is jön, és mindkettejüket megöleli. Az a legeslegelső napom volt a forgatáson, és még nem igazán szoktam meg a csáprágókat. Camilla és Chieko, a színésznő, aki Samet játszotta, már eltöltöttek egy napot ebben a MoCap öltözetben. Nem az első rodeójuk volt. Az ölelésük jól alakult, aztán jöttem én, megöleltem mindkettőjüket, és a csáprágóm beleakadt Camilláéba. A rendező leállította a forgatást, és mi meg ott álltunk egy percig, mint két frissen fogszabályzózott tinédzser, míg a MoCap csapat szétszedett minket. Egyáltalán nem volt zavarba ejtő.
De most, a RotTR forgatásán nagyon is figyeltem rá, hogy vannak ezek a csáprágók, tehát folyamatosan vigyáztam. Nos, van egy jelenet, ahol Jonah Sofiával együtt vár Larára, mielőtt találkoznának Jacobbal az Atlasz térkép termében. Amint Lara megérkezik, ő és Jonah gyorsan megölelik egymást. Emlékszem egy felvételre, amikor Camilla és én egymás felé mozdultunk, és mielőtt összeértünk volna, elfordítottuk a fejünket, hogy ne akadjanak össze a csápok. Csakhogy túl korán tettük, így nem is néztünk egymásra közben. Na meg kicsit túl gyorsan mozogtunk, így az ütközéstől hallhatóan kifutott a levegő belőlünk, láttam is, hogy a stáb egyik tagja kuncog rajtunk. De sikerült megtartanunk a pozíciót és végigcsinálni a felvételt. Pacsi!
Metalrocks: Melyik jelenetet volt a legnehezebb megoldani?
Earl Baylon (Jonah): Van egy jelenet a TR2013-ból, amire azt mondom, hogy nagyon nehéz volt technikailag megvalósítani. Ez az a jelenet, amikor Lara belelép a medvecsapdába, miután Mathias elrabolja Samet. Az Endurance legénysége feltűnik, kiszabadítják a csapdából, és megvitatják Sam elrablását, majd azt, hogy kinek kéne utána mennie és ki találkozzon Roth-szal. Rengeteg dologból állt egyszerre: a hatalmas beállítás, rengeteg időzítés, majdnem az teljes Endurance szereplői stáb részt vett benne (Roth mellett), és a sok díszlet is hozzáadott a jelenet nehézségéhez. Ezt az egész jelenetet egyben forgattuk le onnantól, hogy Lara felébred a tábortűz mellett, egészen odáig, hogy Whitman segít neki, és kisétálnak a képből. Rengeteg ponton elronthattuk volna a jelenetet, de szerencsére nem így történt. Azért csináltunk pár nekifutást, hogy addig finomítsuk, amíg mindenki jó volt.
Steel_Wing: Mi inspirált a karaktered eljátszásában?
Earl Baylon (Jonah): Hát… nincs olyan kizárólagos forrás, amire rámutathatnék, hogy igen, ez volt Jonahhoz az inspiráció! Igazából saját magamból dolgoztam. Amikor megkaptam a karakterleírást, és elolvastam a forgatókönyvet, Jonah olyan tulajdonságaira próbáltam fókuszálni, amelyekkel azonosulni tudtam. Ilyen például az idősebb fiútestvér jellege: védelmező, bátorító, támogató, megfigyelő. Az ezekhez illő tapasztalataimból merítettem – például én tényleg az idősebb testvér vagyok, vagy a középiskolában és egyetemen szereztem vezetői tapasztalatot, ahol a nálam fiatalabb embereknek mentorálást vagy útmutatást ajánlhattam fel. Ezek így összegyúrva alkották az érzelmi halmazt, ahonnan Jonaht vizsgáltam. Remélem, van ennek értelme! [nevet]
Heidi_w_: Mennyi háttérinformációt szolgáltattak a történetet, vagy a karaktered és mozgatórugóit illetően, mielőtt felvették a dialógusod?
Earl Baylon (Jonah): Amikor a TR 2013-on dolgoztunk, kaptam egy gyakorlatilag egyoldalas leírást Jonahról, amelyben olyan dolgok voltak, hogy Hawaii-on nevelkedett, 30 éves, és rendkívül védelmező a társait illetően – meg hogy régóta barátja Roth-nak, így a Croft családnak is. Továbbá, hogy becenevet adott Larának: Kismadár. Alkottam egy saját verziót a becenév eredetéről. Megkérdezhetném valamikor, hogy honnan jött. Talán egyszer felfedik előttünk ezt a történetet... Én nem tudok erről semmit – de tényleg semmit! Még azt sem, miért emelem azt ki, hogy nem tudok róla. Nada.
scremanie: Ha örökké száműznének Yamataira vagy Kityezs városába, melyiket preferálnád? Mindkettő kikezdett veled :p
Earl Baylon (Jonah): Kemény dió. Ez olyan, mint hogy hogyan szeretnéd a háromemeletes mérgesgombás savanyúkáposztás szendvicsedet, arzénos szósszal vagy nélküle? Kérdezzétek erről az idősebb embereket. [Utalás egy 1966-ból származó rajzfilmes, angol karácsonyi dalra "You’re a MeanOne, Mr. Grinch" címmel, amelyben a rosszindulatú Grincset hasonlítják ehhez az arzénos szendvicshez. – A szerk.]
Amúgy meg komolyan, ha muszáj választani, akkor Yamataira száműzetődnék. Az ok, hogy szigetlakó vagyok, tehát genetikailag már alkalmas a melegebb éghajlatra. Nem tudom, hogy a fagypont alatti hőmérsékleten mennyi ideig bírnám ki. Továbbá, Yamatai-on csak néhány farkastól, vadmalactól, őztől és FeeFeetől, a ráktól kell tartanom. (http://www.tombraiderforums.com/showthread.php?t=182523)
Kityezsnél viszont medvék, leopárdok és farkasok vannak! Meg tudnék horgászni is. Nekem megfelel. Csak halhatatlan Napkirálynőket és a természetfeletti, óriás, élőhalott őreiket kell elkerülni.
Rai: Miután már kétszer is eljátszottad Jonah-t, van beleszólásod a karakter fejlődésébe, tehetsz javaslatokat, hogy hogyan reagálna adott szituációkban?
Earl Baylon (Jonah): Nemtom. Gondolom, majd kiderül. Csak viccelek! [nevet]. Szó szerint nem tudok semmit. Kétlem, hogy lenne beleszólásom a fejlődésébe. Azt hiszem, az teljes egészében az író és a kreatív csapat kiváltsága a Crystal Dynamicsnál. Én azért vagyok itt, hogy közvetítsem a szavaikat – ami igen, lehetővé teszi számomra, hogy javaslatokat tegyek arra, hogyan reagálna Jonah, de ez legtöbbször subtext dialógus formájában jelenik meg.
Daring_Do: Mi volt a kedvenc mondatod a játékban?
Earl Baylon (Jonah): TR2013 – „Tudom, hogy az ösztöneidet gyengeségnek gondolod, de valójában erősebbé tesznek. Bízz bennük. Szükségünk van rád, Lara.” ROTTR – „Ha el akarnék rejteni egy elveszett várost, ez lenne az az Isten háta mögötti hely, ahova tenném."
Várj, az én mondatom, ugye? Ha bárkiéből választhatok, akkor részben a „Fussatok átkozottak! Utánatok megyek!" és „Hajó. Ez egy hajó, Dr. Whitman. Nem kell PhD ahhoz, hogy tudja.”
Pallas Athene: Mit gondolsz, hogyan változott Jonah karaktere, mióta legelőször láttuk őt a TR9-ben?
Earl Baylon (Jonah): Azt hiszem, Jonah némileg óvatosabbá vált, és némileg jobban tudatában van annak, hogy több minden létezik odakint, mint amit láthatunk. Nem csak spirituálisan, hanem emberileg, társadalmilag is. Úgy értem, ő már így is ráhangolódott a spiritualizmusra. Yamatai szigetén alapból is totál hinni akart Larának, de miután saját szemével látta a dolgokat, és tapasztalta meg a haragjukat, felismerte, hogy a megmagyarázhatatlannak néha valós, megfogható emberi arca van… megtanulta, hogy kétszer is gondolja meg, mielőtt fejest ugrik valamibe. Az egész élmény megviselte kissé. Mégis, mint ahogy a TR2013-ban is mondja: „Lara, Kismadár, bárhová követnélek.”
Adobe Artist: Mivel az újraalkotott szériában Larának egész más karakterfejlődése van, mit gondolsz, milyen hatással volt Jonah Larára, és Lara Jonahra?
Earl Baylon (Jonah): Azt gondolom, hogy mint bármilyen közeli barátok, ők is jelentős hatással bírtak egymásra. Gondolj a legeslegjobb barátodra. Mennyire könnyen győzne meg, hogy tegyél meg valamit, amire még csak gondolni sem voltál hajlandó? Ráadásul, ha ez a dolog, amire meg akar győzni, ellentmond a józan észnek, és minden racionális érvnek? Mindketten testrészeket és életeket kockáztattok a dologgal, mégis ott vagytok egymásnak. Teljes vállszélességgel segítitek egymást abban a nevetséges szituációban, amibe rángattátok egymást.
Pontosan így látom kettejük viszonyát, és egymásra való befolyását. Lara mindig megpróbálja majd megmenteni a világot. Jonah bár kezdetben hezitál, végül mindig támogatni fogja őt az útján. Jonah pedig mindig egy kicsit drámázni fog, miközben Lara hezitál – de végül is támogatni fogja őt. Tényleg mindenben segítik megvalósítani egymás álmait.
Heidi_w_: Engedélyezték, hogy megváltoztasd a szöveged, vagy javaslatokat tegyél rá?
Earl Baylon (Jonah): Bizonyos mértékig igen. Úgy gondolom, eléggé kötöttek minket a szövegkönyvhöz. Kérdezzétek Rhiannát. [Rhianna Pratchett, videojáték író – A szerk.] De bármikor kérdezhettem a kontextusról vagy a mozgatórugókról. Volt egy jelenet, ahol mindig kimondtam a „talán” szót a mondataim egyikében, annyiszor, hogy végül benne hagyták.
gigantism: Volt olyan mondat, amit szerettél volna látni a játékban, de nem élte túl a végső vágást? Törölt jelent, hogy úgy mondjam.
Earl Baylon (Jonah): Minden, amit a MoCap fázisban vettünk fel, az bekerült a játékba, kivéve egyet. Van egy jelenet a TR2013-ban, ahol az Endurance legénység a tábortűz körül ülve beszélget, hogy ki mit fog tenni, ha visszajutnak a civilizációba. Emlékszem, hogy Reyes valami gofrikról beszélt. Jonah egy narancs-mangó smoothie-t akart. Ez a jelenet nem jutott be végül a végső verzióba, de… ha a legutolsó átvezető animációt nézitek, amikor Lara azt mondja, hogy „Nem megyek haza”, és figyelmesen füleltek, hallhatjátok ezt a párbeszédet a háttérben.
Rai: Melyik jelenetet szeretted leginkább eljátszani? (Earl, kérlek válaszolj a TR2013 és a Rise-t illetően is.)
Earl Baylon (Jonah): Hmmm… TR2013-ban a már említett medvecsapdás jelenet. Nagyszerű volt, hogy a színészek nagy része egyszerre szerepelt egy jelenetben, és azzal, hogy annyi minden történt egyszerre, frenetikus élmény volt. Mindannyian játékfegyvereket cipeltünk, emberek parancsokat osztogattak… Egy pillanatra akciósztárnak éreztem magam.
A RotTR-t illetően a Croft Birtok a kedvencem. Ez meglehetősen ellenpólusa a medvésnek, csak Lara és Jonah beszélgetnek. De nagyon kedveltem azt akkor, egyike az első jeleneteknek, ahol Lara és Jonah nem harci szituációban láthatóak együtt.
Forrás: A Rise of the Tomb Raider Szinkronszínész Interjúkból (2016. március)
Fordította: Thak