Brian Horton távozik a Crystal Dynamics-tól

Darrell Gallagher után most Brian Horton is távozott a Crystal Dynamics csapatától. Döntésének oka, hogy a családjával visszaköltöztek Dél-Kaliforniába. Sok ideje nem volt a pihenésre, mert nem sokkal később máris leigazolt az Infinity Wardhoz, ahol a következő Call of Duty Art Directora, azaz művészeti vezetője lett.

Brian 2009-ben került a Crystalhoz, ahol első munkája a 2013-as Tomb Raider rebootja volt. Következő munkája során már feljebb lépett a ranglétrán, mert vezető szerep jutott neki a TR 2013 konzolos Definitive Edition munkálataiban. Ezt követte pedig a széria következő része a Rise of the Tomb Raider, ahol immáron a rendezői teendőket látta el.

brian_horton.jpg

Brian Horton azon szerencsések közé sorolhatja magát, akik elmondhatják magukról, hogy egész életükben azzal foglalkozhatnak, amivel szeretnének. Az ő esetében ez természetesen a játékfejlesztés. Nem kisebb címek arculatát formálta meg, mint például a Clive Barker: Undying, az Indiana Jones and the Emperor's Tomb, a F.E.A.R. 3 vagy a Silent Hill Homecoming. Kedvességével, tehetségével és kiváló munkájával megannyi rajongó szívébe belopta magát, ezért nagyon fog hiányozni nekünk!

Twitter response: "Could not authenticate you."