Megjöttek az első hivatalos képek az új Tomb Raider filmből

trfilm_szinopszis.jpgA januári kegyetlen szibériai szelek után végre beköszöntött a tavasz. Vígan csiripelnek a madarak, virágzik a természet, egyre naposabb az idő, és jókat lehet mostmár kirándulni. Az élet szép. :) És hogy máshogy lehetne még szebb, ha nem egy kis Tomb Raiderrel? Történt ugyanis, hogy végre kikerültek az első hivatalos fotók a készülő új TR filmből, melynek címszereplőjét, Lara Croftot, nem más fogja játszani, mint az Oscar-díjas Alicia Vikander! Izgatottan vártuk már a képeket, hiszen ugyan korábban napvilágra került néhány nem hivatalos paparazzis felvétel, azok mégsem voltak igazán jó minőségűek. No de, nem is csigázunk tovább Titeket, hanem máris mutatjuk a nagyfelbontású (HD) fotókat.


Szerintünk jól mutat Alicia a képeken. :) A tehetségét ismerve pedig biztosak vagyunk benne, hogy kiváló Lara Croft válik belőle. A forgatást egyébként nemsokára befejezik Dél-Afrikában, majd pedig Londonban folytatják tovább. A film a 2013-as játékhoz hasonlóan eredettörténet lesz, és a fiatal Laráról fog szólni, aki keresi helyét a nagyvilágban, miközben végigkövethetjük az útját ahogyan igazi sírrablóvá válik. Nyilvánvalóan sok hasonlóság lesz majd a játékkal, de nem olyan adaptáció fog születni, mint amilyeneket eddig megszokhattunk, ezért nem lesz csak azért tele effektekkel és CGI-vel, hogy minél látványosabb legyen tőlük a film. Külön érdekesség, hogy a Rise of the Tomb Raiderből is emelnek át elemeket. (Forrás: gq.com)

Innentől kezdve egyre több új infó várható a filmről, mert ha belegondolunk, kevesebb mint egy év van hátra a premierig. Érdemes lesz követni minket, mert frissülni fogunk folyamatosan!
Ha pedig lemaradtatok volna valamelyik korábbi hírünkről, akkor a figyelmetekbe szeretnénk ajánlani a filmes aloldalunkat, ahol az összes eddigi hírt megtekinthetitek.

Twitter response: "Could not authenticate you."