Tomb Raider - Atlantean Scion Történet

Lara Croftot, Lord Henshingly Croft lányát születésétől fogva arisztokrataként nevelték. Miután 21 éves korában befejezte tanulmányait, Lara házassága a felső tízezerben elrendeltetettnek látszott, egészen addig a bizonyos végzetes napig, melyen hazafelé tartó magángépével le nem zuhant a Himalája szívében. Bár a helyében bárki más ott veszett volna, ő képes volt megtanulni, hogy csupán az ösztöneire hagyatkozva életben maradjon ebben a viszontagságos környezetben, amely annyira különbözött a buroktól, amiben felnőtt. Két héttel később, mikor betévedt Tokakeriby falvába, az élmények hatására már egy egészen más ember volt. Ettől a perctől fogva a világ, amelyben korábban élt, már sekélyesnek és naivnak tűnt számára. A sötét megpróbáltatást túlélve a jövőjét immár egészen más fényben látta. Rájött, hogy csak akkor érzi magát igazán élőnek, mikor egymaga utazgat. Az ezt követő nyolc év során beható ismereteket szerzett az ősi civilizációkról, szerte a világ minden tájékán. családja hamarosan megvonta a támogatást a pazarló életmódot élő lánytól, ezért írni kezdett, hogy finanszírozhassa az utazásait. Hírnevet szerzett magának több jelentős érdeklődéssel bíró régészeti lelőhely megtalálásával. Útikönyvek, valamint a tetteiről írt részletes naplók kiadásából tartja el magát.

Lara Croftot megbízzák egy ősi ereklye, a Scion megszerzésével. Bámulatra méltó akrobatikus mutatványaival fut, ugrik, úszik és mászik a misztikus ereklye és annak ereje felé, üres sírokat és fegyvertöltényeket hagyva maga után...

Twitter response: "Could not authenticate you."