Season Pass és Online vetélkedés

Írta: TombRaiderS Team | .

Az Amazonon már elérhető egy rövid leírás a Season Pass tartalmáról, miszerint a szezonbérlet főként az egyjátékos módot fogja bővíteni, és azt is lehetővé teszi majd, hogy barátaiddal vetélkedhess. Hogy ez mily módon történhet meg, az egyelőre kérdéses, erről a mai napig semmi konkrétumot nem árultak el.

Két és fél éve a Tomb Raiderben először volt jelen többjátékos mód is az egyjátékos történet mellett, melyet az Eidos Montreal fejlesztett. Kapott hideget, meleget (főként hideget), a játék kritikai megítélésének se tett túl jót, a pontszámokat inkább lehúzta. Pár hónapja még kifejezetten online kampány fejlesztéséhez kerestek dolgozókat, most azonban úgy néz ki, hogy a többjátékos mód végül nem kerül a játékba. Az idén szeptemberben megjelent Xbox Magazin 128. számában így fogalmaztak: „Mivel a többjátékos módot kivágták, a Crystal Dynamics elsődleges feladata volt, hogy az egyjátékos kampányból a lehető legjobbat hozzák ki.”

A legújabb információk szerint a Rise of the Tomb Raider megjelenéskor nem rendelkezik multiplayer móddal, tehát az vagy DLC formájában fog érkezni, vagy valami teljesen új dolgot találtak ki. Hogy pontosan mit, azt egyelőre teljes homály fedi.

Shipwreck Ithaca By Colin Benson

Írta: OBig | .

Elkészült egy újabb, remek szerkesztett pálya videóvégigjátszása:

shipwreck_custom.jpg

Ez egy 2014-es, TR4 szerkesztett, 4 pályás játék.
Benson, a tőle megszokott stílusban készítette el az újabb pályákat. Az eredeti TR4-től eltérően, extra fegyverekhez, csak ez elrejtett gyémántok megtalálása esetén jutunk. Pályánként 6 -ot kell megtalálni. 1-2 kristály viszonylag könnyen megtalálható, de a többi keményebb dió. Ezen végigjátszás is azért húzódott, mivel a 2. részben nem találtam meg 1 kristályt. A játék a klasszikus TR textúrákat használja, a klasszikus ellenségekkel. Nekem nem túl nehéz volt a végigjátszás, de kezdőket biztosan megizzasztja. A játékban, egy elsüllyedt hajó roncsai között bolyongunk. Utunk során, igen sok időre futással találkozunk. Ha nem találjuk meg az elrejtett kristályokat, nagyon gyenge lesz a fegyverzetünk, és életcsomag készletünk. Ellenség van bőven, mind fegyveres, és mind fegyver nélküli. A játék a kreatív gondolkodásunkra van kihegyezve, ill. a kristályok megszerzésére. Egyéb iránt, a hiányos kristálykészlet mellett is tovább lehet jutni. Bónuszként, gyűjthetünk még érméket is. A játék menetére nincs befolyással. A végigjátszásban én nem foglalkoztam velük, csak azt szedtem fel, ami közvetlen az utamba került. Végezetül mindenkinek ajánlom, aki szereti a kreatív logikát, igénylő játékmenetet. Jó szórakozást. (Duduska)

80%-os árengedmény a Steamen

Írta: TombRaiderS Team | .

80%-os árengedménnyel vásárolható meg az összes Tomb Raider Steamen, a Lara Croft játékokkal együtt. Külön említést érdemel a Lara Croft and the Temple of Osiris, ami szintén most szerezhető be a legolcsóbban.

Az akció október 2-ig tart.
tr80.jpg

Lara papírból

Írta: TombRaiderS Team | .

A papírmakett-készítés kellemes időtöltés, főleg, ha kedvenc játékunk modelljeit készítjük el. Nem kell hozzá más, csak nyomtató, egy kisolló, ragasztó, és egy kis türelem. Elképesztő asztali díszeket lehet alkotni, kis gyakorlás után akár életnagyságú Larás papírszobrunk is lehet!

Az alábbi maketteket fery02 készítette:

A Tokyo öltözetes 75 cm magas Lara két hétig készült, egy videót is megnézhettek róla itt.

Ha esetleg kedvet kaptál hasonló makettek megalkotásához, a továbbiakban összegyűjtöttünk néhány Tomb Raider témájú modellt. Olvass tovább >>

Twitter response: "Could not authenticate you."