Érdeklődöm, hogy áll a magyarítása a játéknak?
Érdeklődöm, hogy áll a magyarítása a játéknak?
Általában az szokott lenni hogy az első végigjátszást semmi nem tudja felülmúlni, de most másodjára mégis azt kell mondjam hogy jobban élvezem a játékot, hiába tudom mi fog történni. Annyira szép hogy folyton meg kell állnom és gyönyörködnöm a tájban. Egyszerűen nem lehet elég fotót készíteni mert minden olyan aprólékos és művészi igénnyel kidolgozott. Mégsem nevezhető pusztán látványjátéknak mert a hangulat és a történet is rendben van. A drámai momentumok indokoltak, pont annyi van amitől még nem vált túl lelkizősbe. Jó látni Lara esendő emberi oldalát, mondhatni törékenységét. De persze nem viszik túlzásba, mert jönnek a rosszfiúk és valakinek szét kell rúgnia a hátsójukat![]()
When a woman has that much power, sooner or later it gets labeled as witchcraft.
Sziasztok.
Előszőr is, köszönjük azt a mérhetetlen sok munkátokat ami ezzel a magyarítással van, hiszen iszonyat mennyiségű szöveg van a játékban.
Én már egyszer lejátszottam dlc- kel együtt, de már kezdeném újra, immár magyar felirattal a játékot. Tudom, türelmetlen vagyok, ti meg hibamentes magyarítást akartok kiadni, amit meg is értek. Nameg nyár van, nyaralás, szünet, pihi stb..
Gondolom a zártkörű tesztelésbe nem lehet bejutni. Mindenesetre további sok sikert kívánok a munkáitokhoz, és mielőbbi megjelenést a Shadow of the Tomb Raider magyarításnak.
Sziasztok.![]()
Üdv Maujuri!
Köszönjük szépen az érdeklődést! Épp jókor jöttél, már töltheted is a magyarítást. Jó játékot!![]()
Mitől omlik össze folyamatosan ez a játék? Kék halál vagy automatikusan bezárul, dx12 kivettem szinte minden minimumon van, minden driver és rendszer friss, eredetiben van meg minden dlcvel, bőven az ajánlott kategória felett van a gépem (gtx 1070), és mégis 5 percenként összeomlik, óriási csalódás a játék. Steam forumokon is csak tavalyi összeomlásokat olvasok de rengeteget, amik elvileg már rég javítva lettek.
Töröljem a játékot, vegyek rosszabb, tavalyi gépet?
Legközelebb inkább letöltök az is összetud omlani ugyanúgy.
Legtöbbeknél a DX12 a gond, ezen kívül amit meg lehet próbálni:
- A játék indításakor a feladatkezelőben a sottr.exe prioritását magasra állítod (ha ez megoldja, minden egyes játékindításnál el kell játszani)
- Exkluzív teljes képernyős mód ki/bekapcsolása
- Próbáld meg kikapcsolni az NVidia overlayt vagy a Steam overlayt, esetleg mindkettőt
- Van, akinek az oldotta meg, hogy limitálta a játék által kihasználható CPU magokat (4 helyett 3)
Nekem meg ez az üzenet jelenik meg, utána kilép a játék:
shadowhiba.jpg
Próbáld meg úgy, hogy kikapcsolod a DirectX12-t a beállításokban.
Igen, ez nekem megoldotta. Köszönöm.![]()