Tomb Raider: The Prophecy Végigjátszás - 3. rész

Level 21: TIME

Ezen a pályán menjünk balra, szedjük fel az Uzi tárat és a Medikit-et, majd kapcsoljuk át a kapcsolót, és haladjunk balra tovább. Vegyük fel a két Uzi tárat, kapcsoljuk át a kapcsolót, majd menjünk vissza a pálya elejére, és haladjunk tovább a kinyitott ajtón át. Itt ugráljunk fel a platformokon, balra egy Medikit-et gyűjtsünk be, jobbra egy kapcsolót kapcsoljunk át, ez természetesen a második ajtót nyitja, amivel a pályán találkoztunk, arra menjünk tovább. Kapcsoljuk át a kapcsolót, majd folytassuk utunkat a kapcsoló által kinyitott ajtókon át, elérkezünk a Golden Gun nevű energiafegyver első energiatöltetéhez, vegyük fel. Másszunk fel a platformon és létrán, majd oldalazzunk, és szaladjunk be a lángfújók mögé a sprint segítségével. Vegyük fel az Uzi tárat és a Medikit-et, kapcsoljuk át a kapcsolót, és haladjunk tovább a pályán, be az újonnan kinyílt ajtón. Itt gyűjtsük be a két Uzi tárat, kapcsoljuk át a kapcsolót, és folytassuk utunkat a deaktivált tüskéken át. Onnan ugráljunk balra, ameddig csak bírunk, közben kapcsoljuk át a kapcsolókat, és gyűjtsük be az Uzi és Golden Gun tárakat. Ugráljunk vissza jobbra, az előző elágazáshoz, és a most deaktivált tüskéken át felfele haladjunk tovább, fel a platformon és létrán, majd ugráljunk balra tovább. Út közben gyűjtsük be az Uzi tárat és a Medikit-et, a Medikit felett kapjuk el a peremet, oldalazzunk, létrázzunk, és lent kapcsoljuk át a kapcsolót. Most menjünk sokat vissza a pályán, az utoljára meglátogatott terem bejáratával szemben lefele is nyílt egy ajtó, amit ismét elég nehéz észrevenni, menjünk be, és kapcsoljuk át a kapcsolót. Ez után menjünk át a felső terembe, és most már tovább is mehetünk felfelé. Induljunk a nagyobb teremből jobbra, ugorjuk át a szakadékot és a lángfújókat, majd vegyük fel az Uzi tárakat, és kapcsoljuk át a kapcsolót. Ismét menjünk vissza az alsó terembe, most kapcsoltuk ki ott a tüskéket, és most már továbbmehetünk. Vegyük fel a Golden Gun-t, ez egy olyan lézerfegyver, ami feltölti magát, amíg nyomva tartjuk a tüzet, és akkor lő, ha elengedjük, minél tovább töltjük, annál nagyobbat lő, legalábbis egy szint eléréséig, aminél már nincs erősebb fokozat. Ez után kapcsoljuk át az időzítős kapcsolót, mint láthatjuk, az előbb meglátogatott felsőbb termekből nyílt ki egy újabb ajtó, viszont túl magasan van itt a perem, nem tudunk felmászni, le kell esnünk, és az egész pályán ismét körbeszaladnunk, ráadásul időre. Azért nem veszélyes a dolog, ha jól megjegyeztük az útvonalat, és nem tévedünk el, plusz időnként sprintelünk is, amikor tudunk. Az ajtón át rohanjunk még tovább felfele (jobbra lesz egy időzítős kapcsoló, de az csak az esetleges visszaúthoz kell, ha mondjuk vissza akarunk menni gyűjtögetni), és el is hagyjuk a pályát.

Level 22: OLIM

Ismét egy igazán nyúlfarknyi pálya jön, itt még ellenfelek sincsenek, és még a korábbi tetőn ugrálósoknál is kisebb. Viszont egy apró bátorságpróbát azért rejt, amit az Indiana Jones 3-ból loptak. Ha felmegyünk a táblához, Lara elolvassa latinul, és le is fordítja nekünk angolra, mely szerint "egyszer Hortaces, a villa építője megbízott az ismeretlenben". Ez nem olyan logikus feladvány, viszont egyéb lehetőségek híján (és a fenti film ismeretében) elindultam balra onnan, ahol egy kis híd kezdemény kinyúlik a levegőbe, és valóban, onnan balra egy láthatatlan út vezet, ez az ismeretlen, ezen haladjunk végig, mint a filmben, ez után felfele ki is szaladhatunk a pályáról.

Level 23: LAND

Ezen a pályán először vegyük fel az Uzi tárat, majd menjünk jobbra le az időzített kapcsolóhoz, és szaladjunk fel az átmenetileg kikapcsolt tüskés területre, ott is kapcsoljuk át a kapcsolót. A legjobb, ha felfele sprintelünk, aztán ha visszakapjuk az irányítást, elugrunk jobbra azonnal. Ezután menjünk lefele, kapcsoljuk át a kapcsolót, másszunk vissza az időzített kapcsolóhoz, és menjünk be az újonnan kinyitott ajtón. Itt szedjük fel az Uzi tárat, kapcsoljuk át a kapcsolót, majd menjünk tovább felfele. Jobbra még nem érdemes elmenni, egyrészt arra visszajuthatunk oda, ahonnan jövünk (egy felesleges zárt kör), másrészt még nem tudunk továbbmenni egy elágazásnál tüskék miatt, tehát menjünk balra, kapcsoljuk át a kapcsolót, másszunk fel a létrán, és oldalazzunk sokat. A lépcső alján kapcsoljuk át a kapcsolót, és vegyük fel a Medikit-et, majd haladjunk jobbra, és át az ajtón felfele. Itt három kapcsolóval találkozunk, a jobboldalit nyomjuk csak meg, és végzünk is velük, ám, mint az előző esetben is, ha rosszat nyomunk, akkor is addig nyomogathatjuk őket, amíg mindhárom benyomva nem marad, ezt is elérhetjük úgy 3-4 véletlenszerű gombnyomással, tehát hibázás biztos egy puzzle. Jöjjünk innen ki, és forduljunk jobbra, a tüskék alatt el tudunk menni, a két ajtó közül az alsót válasszuk, majd menjünk tovább lefele, vegyük fel a Medikit-et, és kapcsoljuk át a kapcsolót. Ugorjunk át balra, menjünk be az ajtón, és kapcsoljuk át az itteni kapcsolót is, és vegyük fel az itteni Medikit-et is. (Egyébként ide korábban is bejöhettünk volna, az ilyen hármas tüskesorokat sprinttel simán át lehet ugrani.) A kapcsoló kiiktatta a környéken a tüskéket, menjünk ki balra, és kicsit feljebb, kapcsoljuk át azt a kapcsolót is, amit eddig tüskék fedeztek. Ez után innen induljuk jobbra, és haladjunk felfele az ajtón és a platformokon át, az ajtó mögött újabb pálya vár ránk.

Level 24: DART

Ez egy főnökpálya lesz, legalábbis olyasmi. Láthatjuk, amint sok csuhás mágus, jól ismert lilák és vörösek, sőt egy fehér is, gyülekeznek a Fehér Kő körül, készülnek a gonosz Lith istennő, azaz a Szürke-Szürke-Lény megidézésére. Megérzik a jelenétünket, eltűnnek, és mikor Lara magától a kőhöz megy, egyszerre támadnak rá, azaz itt már ránk, mert visszakapjuk ismét az irányítást. Ez egy elég kemény harc lesz, sokszor úgy el tudnak találni minket, hogy egy apró csík marad csak a teljes energiánkból, ugráljunk rengeteget, és legyen nálunk jó pár nagy Medikit, mert ezt szerintem nem lehet megcsinálni jó néhány elhasználása nélkül. Mindet mondjuk nem kell megölni, egy idő után vége lesz a harcnak, de azt soha nem figyeltem meg, hogy bizonyos színűeket kell-e likvidálni, avagy sem. A harc után megjelenik a fehér mágus, és rövid, üres csevely után vége lesz az epizódnak, Lara ismét hazamegy, hogy tovább művelődjön. Mint, ahogy azt a review-ban is írtam, most elolvassa a prófécia nagy részét, majd elmegy a Teg-Du-Bhorez mágustestvériség titkos rejtekhelyére, valami ködös romok közé.

Level 25: HILL

Induljunk felfelé, majd jobbra, ugráljunk platformról platformra, menjünk kicsit fel, és forduljunk ismét jobbra. Itt már feltétlenül szükség lesz sprintes ugrásra, azaz a bal Shoulder segítségével fussunk neki az ugrásnak, és nagyon precízen, a peremnél nyomjunk A-t. Ugorjunk megint jobbra, majd kövessük tovább az utat. Itt már egy új, negyedik típusú ellenség is meg fog jelenni, egy fekete szellem, nem veszélyesen erős egyébként. Még néhány kanyar és egyszerűbb ugrás után elérkezünk egy helyre, ahol három ilyen szellemet kell legyőznünk, és amint ez sikerül, kinyílik a pályáról kivezető ajtó.

Level 26: CHEX

Itt a pálya elején szedjük fel az Uzi tárakat, jöjjünk le, győzzük le a mágust, és menjünk vissza a kiindulóponthoz, most már megjelent a falban egy kapcsoló (eddig üres volt), kapcsoljuk át. Folytassuk az utunkat a jobbra kinyílt ajtón át, menjünk át a tűzfújós zónán, vegyük fel a Medikit-et, majd a kiszögellést elkapva oldalazzunk jobbra, vigyázzunk a végénél is a tűzfújókra. Másszunk fel a létrán, oldalazzunk tovább, húzzuk meg az időzített kapcsolót, és rohanjunk át az ideiglenesen kikapcsolt tüskéken. Az út végén ugorjunk a baloldali platformra, a Medikit-et úgy gyűjtsük be, hogy leesünk balra, majd felmászunk a létrán (a másik létrán lemászás, és tűzfújókon átjutás is alternatíva, de nehezebb), és oldalazunk. Haladjunk tovább (az időzített kapcsoló nem számít, a visszajutáshoz kell), rohanjunk át a hosszú ki- és behúzódó tüskéken sprinttel, és kapcsoljuk át a kapcsolót. Most menjünk vissza a pályán valamennyit, az időzített kapcsoló után viszontláthatjuk az előbb megmozgatott oszlopot, arra ugorjunk át, onnan fel, és haladjunk tovább. Itt is egy ki- és behúzódó tüskés területen kell átszaladnunk, majd vegyük fel a Medikit-et, és kapcsoljuk át a kapcsolót. Most jó sokat menjünk vissza a pályán (használjuk az időzített kapcsolót a tüskékhez), menjünk vissza egészen a pálya elejéig, és onnan induljunk balra, át a ki- és behúzódó tüskéken (ugorjunk a területükön, mert a következő platform magasabban van). Innen menjünk tovább az ajtón át, húzzuk meg a kart a ki- és behúzódó tüskék felett, majd ugorjunk balra, vegyük fel a Golden Gun lőszert és a Medikit-et, majd haladjunk tovább az ajtón át. Itt le kell szednünk a mágust és a farkasokat is, hogy megjelenjen a kapcsoló, kapcsoljuk át, haladjunk tovább, menjünk be a nyitott ajtón, és gyűjtsük be az Uzi és Golden Gun lőszert, továbbá a Medikit-et. Kapcsoljuk át az itteni időzített kapcsolót, és rohanjunk ki és jobbra, az átmenetileg behúzott tüskéken át. Kapcsoljuk át először a hagyományos, majd az időzített típusú kapcsolót, és rohanjunk lefele, az ajtón át. Ismét visszajutottunk a pálya elejére, most a felénk néző, nehezen kivehető falon keressünk egy nyitott ajtót, azon menjünk be. Láthatunk itt két új típusú kart, húzzuk meg a felsőt úgy, hogy balról állunk mellette, majd az alsót ugyanígy, majd menjünk ki, és be a baloldali ajtón. Szaladjunk át a ki- és behúzódó tüskéken, kapcsoljuk át a kapcsolót, majd szaladjunk vissza a tüskék felett, és itt is találunk a felénk néző falon egy újabb nyitott ajtót tovább, azon folytassuk utunkat. Kapcsoljuk át a kapcsolót a végén, majd menjünk tovább az ajtón át, és a folyosó végében gyűjtsük be a Golden Gun lőszert és a Medikit-et. Menjünk vissza fel a középső ajtó mögé a karokhoz, és most mindkettőt húzzuk meg jobbról. Menjünk be a jobboldali ajtón, itt is kapcsoljunk át egy kapcsolót a ki- és behúzódó tüskék mögött, és haladjunk lefele a nyitott ajtón át. Itt vegyük fel az Uzi tárat, kapcsoljuk át a kapcsolót, majd menjünk a középső terembe, ismét húzzuk meg mindkét kart balról, és ismét a baloldali ajtón menjünk tovább. Most két új nyitott ajtóval is találkozunk, igaz mindkettő ugyanoda vezet, a tüskéktől lefele is bemehetünk, és bent is kapcsoljuk át a kapcsolót. (Most, ha akarjuk, eljátszhatjuk még azt, ha minden területet be akarunk járni, hogy a középső teremben a felső kart balra, az alsót jobbra húzzuk, majd a jobb oldali ajtó után egyenesen folytatjuk az utunkat, de így ugyanoda jutunk, semmi új dolgot nem vehetünk fel, viszont még két farkassal meg kell küzdenünk, így ennek nincs értelme. Plusz lehet, hogy kicsit lehetne még optimizálni ezen a sokkapcsolós káoszon, én mindenesetre úgy látom, sokat nem lehet rajta egyszerűsíteni.) Most innen menjünk le két ajtót az alsó folyosóra, és annak a középső ajtaján át menjünk fel, ezzel vége is lesz a pályának.

Level 27: STLK

Induljunk el az úton, közben vegyük fel a Medikit-et, az elágazásnál először jobbra másszunk fel a platformra, itt szedjük fel a Golden Gun lőszert, majd essünk le, és szedjük fel az Uzi tárat, végül kapcsoljuk át a kapcsolót. Most másszunk fel két szintet, itt is szedjük fel az Uzi lőszert és a Medikit-et, majd induljunk jobbra, a kikapcsolt tüskéken át. A szakadékot ugorjuk át, majd a lángfújóknál függeszkedjünk a falra, és oldalazzunk. A másik oldalon (szintén lángfújók nehezítik a dolgot) essünk le, szedjük fel az Uzi lőszert, kapcsoljuk át a kapcsolót, majd másszunk fel a létrán, és oldalazzunk tovább. A túloldalon B-vel függeszkedjünk ki a platform szélére, és még tovább oldalazzunk jobbra, a végén másszunk fel a Medikit-ért, majd essünk le a kikapcsolt tüskékre. Innen természetesen platformról platformra ugrálva folytassuk utunkat, menet közben szedjük fel az Uzi lőszert is. A végén essünk le felénk, majd menjünk felfele a nyitott ajtón át, a kép vált, nem tudunk visszamenni, de ez még nem új pálya. Haladjunk jobbra a tűzfújókon át, a platformokon keresztül, nagyon hosszan kell menni jobbra, és ez nem mindenhol könnyű, egy helyen például aktív tűzfújón állva kell B-vel kimásznunk a peremre, hogy oldalazhassunk, és sokszor nagyobbat is kell jobbra ugranunk, igaz sehol sem szükséges a sprint az ugráshoz. Egy idő után elérünk egy kapcsolóhoz, kapcsoljuk át, majd menjünk vissza majdnem egészen a szakasz elejéig, egy helyen volt leágazás felfele, arra menjünk tovább. Itt először balra másszunk fel a Medikit-ért, majd haladjunk jobbra. Itt egy ugráshoz szükségünk lesz a sprintre is, utána pedig vigyázzunk a ki- és behúzódó tüskékre. Ez után induljunk felfele, kapcsoljuk át a kapcsolót (de csak egyszer), majd induljunk balra, a szakadékot pedig sprintes ugrással ugorjuk át. Vegyük fel a Golden Gun lőszert, és menjünk felfele, majd a lángfújóknál ugorjunk jobbra ismét a sprint segítségével. Vegyük fel a Medikit-et, kapcsoljuk át a kapcsolót, majd menjünk vissza az előző kapcsolóhoz, és ott induljunk felfele a most már nyitott ajtón át. Ugorjunk jobbra, majd ismét a sprint segítségével ugorjunk tovább jobbra, és kapcsoljuk át a kapcsolót. Most rengeteget menjünk vissza, gyakorlatilag a szakasz legelejére, a földszintre, és itt ismét haladjunk nagyon sokat jobbra a platformokon, peremeken és lángfújókon át. Az út végén, a kapcsolónál már nem lesz kvázi zsákutca, tovább tudunk ugrani jobbra (és még sprint sem kell) a lemozgatott oszlopra, és onnan még tovább. Vegyük fel a Medikit-et, és hagyjuk el a fenti ajtón át a pályát.

Level 28: MECH

Ezen a pályán már meg kell küzdenünk egy fehér mágussal is, bár úgy nézem, nem aktivál semmit a halála, nem biztos, hogy meg kell ölnünk. Ismét egy elég méretes folyosón rohangászhatunk, egyelőre minden ajtó zárva van, viszont a folyosó mindkét végén van egy-egy kapcsoló, kapcsoljuk ezeket át. Most is csak egy ajtó nyílt ki számunkra, a baloldali kapcsolótól induljunk lefele, a felénk néző nyitott ajtón át. Itt induljunk jobbra a tűzfújókon át, majd haladjunk tovább. Érdekes helyre kerülünk, egy zárt ajtó mellett két kapcsoló van, majd mögötte egy újabb zárt ajtó két kapcsolóval és tüskékkel, ráadásul ezek is mindenhogy össze vannak kapcsolva, mint két korábbi csapda. Itt, ha jól logikáztam ki, már nincs egy-két gombos egyszerű megoldás, minimum három kapcsolót kell átkapcsolni. Kezdjük a jobb alsóval, majd menjünk be, és kapcsoljuk át a bal felsőt is, végül menjünk vissza, és a bal alsót is kapcsoljuk át, ez után pedig gyorsan rohanjunk át a két ajtón, ez utóbbi kapcsoló időzített. A következő teremben kapcsoljuk át a kapcsolót, majd menjünk vissza egészen a pálya eleji folyosóra, és most már egy felfele nyíló ajtó is nyitva lesz, arra menjünk tovább. Itt két kapcsoló lesz, de először csak a baloldali él, kapcsoljuk át, erre megjelenik a jobboldali is, amit szintén kapcsoljunk át (nem egy nagy puzzle, hehe), ez után menjünk tovább az ajtón át. A következő teremben vegyük fel a Golden Gun lőszert, majd kapcsoljuk át az itteni kapcsolót is. Induljunk felfele, az ajtó automatikusan megnyílik előttünk (fotocellás?), elérkezünk a fogaskerekes puzzle terembe, ahol egyelőre nem fogunk fogaskerekezni, fogaskerekek híján. Itt igen vad ki- és behúzódó tüskék vesznek minket körül, ez már egy olyan hely, ahol a kezdő Tomb Raider-esek már elakadhatnak, a gyakorlottaknak persze ez sem kihívás. Induljunk jobbra (balra is meg lehet csinálni, de nehezebb), a tüskék előtt forduljunk felénk, és B-vel lógjunk ki a peremre. Így oldalazzunk el a tűzköpőn túl a platform széléig, ott pedig nyugodtan húzzuk fel magunkat (ha a másik irányba indulunk, a tűzköpővel kell szembeszaladnunk, de az is megcsinálható sérülés nélkül). Itt a felső területen egyelőre csak egy kapcsoló aktív, azt kapcsoljuk át, majd menjünk vissza egészen a főfolyosóra a már ismert úton. Innen még mindig csak a korábbi két ajtó van nyitva, tehát megint arra menjünk, amelyik lefele nyílik, menjünk el az út legvégéig, az utolsó kapcsolóig. Itt korábban nem lett volna értelme felkapaszkodnunk, és kimennünk az automatikusan nyíló ajtón, mögötte eddig megoldhatatlan csapda volt, most azonban már egyetlen gombnyomással megoldódik, mehetünk tovább a jobboldali ajtón át. Szaladjunk át a ki- és behúzódó tüskéken, kapcsoljuk át a kapcsolót, majd szaladjunk vissza a tüskéken, és induljunk felfele az új ajtón át. A tűzfújók után másszunk fel, majd a platformokon ugráljunk el jobbra a Medikit-ért, utána ugráljunk balra. A szakadékot sprint nélkül is meg lehet ugrani, a félősebbek persze létrázhatnak, és oldalazhatnak is, ez után ugráljunk tovább balra, és kapcsoljuk át a kapcsolót. Itt a létra feletti platformról essünk le jobbra, vegyük fel a Medikit-et, majd essünk még lejjebb, de csak vigyázva. Egy sarok után egy kapcsolóba botlunk, kapcsoljuk át, majd a felénk néző falon nyíló ajtón át menjünk tovább. Már ismerős terepre jutunk, itt ismét szaladjunk jobbra át a tüskéken, és ismét induljunk felfele, most ott a túlsó falon is lesz egy nyitott ajtó, amit jobboldalt felugrálva, és onnan balra oldalazva tudunk elérni (ez persze egy körpálya volt, ehhez az ajtóhoz balról is visszaérkezhetünk, amerre elmentünk a nyitókapcsolóhoz, kinek melyik út a kényelmesebb). Az ajtó mögött végre felvehetjük az első fogaskereket a háromból, a Kis Fogaskereket (Small Gear). Most menjünk vissza a főfolyosóra, és a bal legszélső részénél menjünk lefele, egy felénk néző falon levő, nehezen észrevehető ajtón át. Másszunk fel a tűzköpőnél, majd a másikkal majdnem szemben ismét mehetünk lefele egy felénk néző ajtón át. Itt megtaláljuk a Közepes Fogaskereket (Medium Gear), ezt is vegyük fel, továbbá gyűjtsük be még itt a Medikit-et, és kapcsoljuk át a kapcsolót. Menjünk ki, és haladjunk tovább a folyosón, kapcsoljuk át a következő kapcsolót is, majd menjünk még feljebb. Itt szedjük fel az Uzi lőszert és a Medikit-et, és kapcsoljuk át az újabb kapcsolót, majd haladjunk még tovább. Itt ugorjunk át jobbra a korábban megmozgatott oszlopra, onnan tovább jobbra, majd menjünk felfele, ugráljunk, és a szegélyt elkapva oldalazzunk jobbra, egész addig, amíg a kapcsolóhoz nem érünk, amit természetesen kapcsoljunk át. Most menjünk vissza az utolsó elágazáshoz, menjünk lefele egy alsó falon levő ajtón át, majd itt vegyük fel a Medikit-et, kapcsoljuk át a kapcsolót, és a következő teremben is pont ugyanígy járjunk el (Medikit plusz kapcsoló), ezek mellett gyarapítsuk készletünket az Uzi tárral is. A lenti falon nyílt ajtón keresztül már járt terepre tévedünk, menjünk vissza ismét a főfolyosóra (persze mehetünk körbe is), és most itt találunk egy újabb nyitott ajtót, a folyosó jobb szélénél, itt haladjunk tovább felfele. Az út hosszú, lineáris, a végén egy kapcsolót találunk, amit kapcsoljunk át, plusz egy óriási szakadékot, amire Lara megjegyzi, hogy meg tudja csinálni, nagy sprintes ugrás lesz, de tényleg át lehet ugrani. A másik oldalon végre felvehetjük az utolsó fogaskereket, a Nagy Fogaskereket (Big Gear), ezzel menjünk vissza ismét a főfolyosóra. (A kevésbé vakmerőek megkönnyíthetik ezt az ugrást. Ez a kapcsoló kinyitott a főfolyosón egy újabb ajtót, a most használttól balra levőt, ami szintén felfele nyílik, e mögött találunk egy kapcsolót, ami egy oszlopot emel be a nagy szakadék közepére. Ennek segítségével nekifutás nélkül, tökéletesen sima ugrással is át lehet jutni, tehát mindenki választhat itt, hogy nyuszi lesz-e, és kocog-e egy kört pluszba, vagy nekimegy-e a nagy ugrásnak.) Most már nálunk van az összes fogaskerék, tehát menjünk a főfolyosótól fel a fogaskerekes terembe, ott pedig helyezzük a fogaskerekeket a helyükre. A baloldali foglalatba a Nagy Fogaskereket helyezzük, a középsőbe a Kis Fogaskereket, a jobboldaliba pedig értelemszerűen a Közepes Fogaskereket. A művelet után megjelenik egy újabb kapcsoló, kapcsoljuk át, majd hagyjuk el a pályát a jobboldalt, hátul kinyílt ajtón át.

Level 29: ARKD

Itt a pálya elején egy könnyű fehér mágus ront ránk, el kell intéznünk, hogy feltáruljon a következő ajtó, arra menjünk tovább. A következő helyszínen ismét gyilkolnunk kell egy újabb ajtó megnyitásáért, majd jobboldalt vegyük fel a Golden Gun lőszert, és kapcsoljuk át az időzített kapcsolót. Mint láthatjuk, itt gyorsan fel kell másznunk a létrán, oldalaznunk, és sprinttel szaladnunk felfele, át az ideiglenesen deaktivált tüskék felett. A túlsó oldalon a kapcsolót egyelőre ignoráljuk, ez a visszavezető úthoz kell, ugorjunk át balra, vegyük fel a Golden Gun lőszert, majd másszunk le a létrán, és gyűjtsük be a Medikit-et és a két Uzi tárat is. Itt találunk egy kapcsolót, ami ideiglenesen deaktiválja a tűzfújókat, amik a lefele úton vannak, a másik végén pedig szintén egy erre a célra elhelyezett kapcsolót találunk, azonban most még ne menjünk arra, az az út visszavezet a pálya elejére. Helyette itt kapaszkodjunk fel a falon futó szegélyre, és oldalazzunk végig balra, majd másszunk le a létrán, szaladjunk át a tűzfújókon, és menjünk tovább. A út végén vegyük fel a Medikit-et, majd ismét a peremre kapaszkodva oldalazzunk, másszunk fel, és felfele folytassuk az utunkat. Ez látszólag egy zsákutca, ám a megjelenő lila mágus egy kulcs, ha megöljük, egy újabb ajtó nyílik ki. Kapjuk fel az Uzi tárat, és most menjünk vissza a pálya elejére az előbb említett tűzfújós úton, a végén azonban még ne essünk le a talajszintre, hanem ugorjunk sprinttel balra. Potyogjunk le, öljük meg az itteni lila mágust is, ezzel ismét egy ajtót nyitottunk ki, ez után vegyük fel a Medikit-et, és azon az úton, ahogy jöttünk, az említett másik kapcsoló segítségével jussunk vissza a tűzfújós út túlsó oldalára ismét. Most már nyitva lesz a kapcsoló feletti ajtó, a peremen oldalazva elérjük, menjünk be rajta, vegyük fel a Medikit-et, majd folytassuk utunkat a következő ajtón át. Itt egy vörös mágust kell megölnünk a továbbhaladáshoz, vegyük fel a Medikit-et, és ugráljunk jobbra. Két ugrás után meg kell ismételnünk ugyanezt, ezúttal egy fehér mágus halála húzza vissza az utunkban levő tüskéket, és ismét begyűjthetünk egy Medikit-et is. Haladjunk tovább, egy újabb Medikit is az utunkba akad, utána menjünk jobbra, át a ki- és behúzódó tüskéken, majd vegyük fel a másik Medikit-et, és kapcsoljuk át a kapcsolót. Most menjünk vissza a tüskék túloldalára, és menjünk lefele, ugyanis a felénk néző falon nyílt egy ajtó. Vegyük fel a Golden Gun lőszert, öljük meg a lila mágust, erre kinyílik egy még lejjebb vezető ajtó, ami mögött egy fehér mágus, és egy kapcsoló vár ránk, természetesen a kapcsolót kapcsoljuk át, és a mágust is öljük meg egy újabb ajtó kinyitásáért. Menjünk fel a kinyílt ajtón át (itt azt hiszem az ellenség likvidálása kivételesen nem okoz semmit, ide egyébként más úton is eljuthatunk), ebben a teremben vegyük fel a Medikit-et, majd menjünk be a következő nyitva levő, lefele (felénk) nyíló ajtón át. Itt vegyük fel az Uzi lőszert, majd a ki- és behúzódó tüskékre állva kapcsoljuk át a kapcsolót. Menjünk ki az előző terembe, és jobbra lefele haladva egy újabb ajtót találunk nyitva a felénk néző alsó falon. Erről a helyszínről kizárólag egy fix pontról elrugaszkodva sprintes ugrással el lehet érni a tőlünk balra elhelyezkedő kincsesraktárat (két kis Medikit, két nagy Medikit, két Uzi tár és két Golden Gun lőszer), ám ha annak ajtaját még nem nyitottuk ki (a fenti utasításokat követve valószínűleg még nem, nekem legalábbis nincs nyitva), ott végérvényesen csapdába kerülünk, nem tudunk visszajönni, mondanom sem kell, én már megjártam. (Egyébként pillanatnyilag fogalmam sincs, hogy hogyan nyílik az az ajtó, első végigjátszáskor úgy emlékszem sikerült kinyitnom, most viszont kétszer is újra kezdtem a pályát, keresztül-kasul átfésültem mindent, de nem találtam semmi plusz helyet, vagy kapcsolót. Gyanítom, valamelyik kapcsoló (talán a legutolsó tüskés) rövid időre, időzítve nyitja ki, vagy pedig egy komplexebb kapcsolt kapcsolós puzzle nyitja. Ha valaki kiszúrja az ajtó kinyitásának fortéját, dobjon meg egy levéllel.) Tehát kapcsoljuk át az itteni kapcsolót, öljük meg a mágust (kikapcsolja a lángfújókat), és lefele induljunk, majd az ajtón át hagyjuk el a pályát.

Level 30: MUSH

Itt a pálya elején készüljünk fel egy kisebb főnökharcra, több kemény mágus támad ránk, és meg kell ölnünk őket, így nyílnak csak ki az ajtók. Mondjuk menjünk először be a bal alsón, itt vegyük fel a Medikit-et, és kapcsoljuk át a kapcsolót. Jöjjön a következő, az alsó középső, e mögött egy Uzi tár rejtezik, de mehetünk még lejjebb, és felvehetünk egy Golden Gun lőszert is. Innen kapaszkodjunk fel a peremre, és oldalazzunk jobbra hosszan, majd essünk le balra, és kapcsoljuk át a kapcsolót. Ez után természetesen másszunk fel a létrán, és oldalazzunk vissza jobbra. Innen ugorjunk át balra, az egy soros, vadul mozgó tüskéktől ne féljünk, simán át lehet őket ugrani (bár persze rossz pozícióból elhibázni is könnyű). Ugorjunk tovább balra, ennek a platformnak a közepéről essünk le felénk egy Medikit-ért, majd másszunk vissza, és csináljunk egy sprintes ugrást balra. Itt kapcsoljuk át a kapcsolót, és jussunk vissza a kezdeti főfolyosóra, onnan pedig a harmadik, és egyben utolsó felénk nyíló ajtón át folytassuk utunkat. A szakadéknál B-vel másszunk ki a peremre, oldalazzunk jobbra, majd amikor az itteni tüskék behúzódnak, másszunk fel, és ugorjunk fel a következő platformra. Két sarokkal odébb vegyük fel a Medikit-et, majd másszunk le és fel a következő két létrán. A következő részt sem nehéz megcsinálni, ahogy mennek a tűzgolyók, gyorsan be kell sorolni közéjük, és időnként nyomni, időnként elereszteni a sprintet, hogy nehogy hátulról beleszaladjunk a tűzgolyókba, de azok se kapjanak hátba minket, és a levegőnk se fogyjon el, a végén pedig gyorsan ki kell sorolni balra. Itt ugrálva haladjunk tovább balra, vegyük fel a Medikit-et, majd a következő elágazásnál forduljunk jobbra. Itt ugorjuk át a szakadékot és a lángfújókat, aztán ugorjunk tovább (vagy oldalazzunk), majd menjünk tovább, itt is ugorjunk (vagy oldalazzunk), és vegyük fel az Uzi tárat. Haladjunk még tovább ugrálva, vegyük fel a Medikit-et, másszunk le a létrán, vegyük fel az Uzi tárat, haladjunk lefele, majd balra ugorjunk át a szomszédos platformra, és kapcsoljuk át a kapcsolót. Menjünk még tovább, ismét egy kapcsolóba botlunk, amit szintén kapcsoljunk át, innen pedig csináljunk egy sprintes ugrást balra, vegyük fel a Medikit-et, és induljunk el felfele, út közben még gyűjtsünk be egy további Medikit-et és Uzi tárat is, és be is zártuk a kört, körbementünk, vissza az elágazáshoz. Egyébként, ahogy a legtöbb sprintes ugrást, az előzőt is ki lehet úgy váltani, hogy az ottani kapcsolótól visszajövünk ide (az tette lehetővé ezt az utat), és innen megyünk a további dolgokért. Most innen az elágazástól induljunk balra, az út végén kapaszkodjunk fel a szegélyre, és oldalazzunk át a túlsó oldalra, ahol vegyük fel az Uzi lőszert. Essünk le, öljük meg a mágusokat (szokás szerint szükséges), majd kapcsoljuk át a kapcsolót, ez után a létra és a szegély segítségével menjünk visszafelé a pályán, a korábban emlegetett elágazás előtt közvetlenül találunk egy lefele (azaz felénk) nyíló ajtót, ezen menjünk be. Kapcsoljuk át a kapcsolót, haladjunk még tovább lefele, másszunk le a létrán, és kapcsoljuk át ezt a kapcsolót is. Innen, ha akarunk, körbemehetünk balra, de vissza is mehetünk jobbra (ez utóbbi egyszerűbb és rövidebb), a lényeg, hogy most a lefele nyíló ajtóval szembeni felfele nyíló ajtón menjünk be, majd haladjunk felfele tovább, és vége is a pályának.

Level 31: SPOK

Ennek az apró főnökpályának az elején Lara ismét elmés beszélgetésbe elegyedik egy fehér mágussal, néhány szavas tőmondatokban megbeszélik, hogy eljött a leszámolás ideje, és megegyeznek, hogy aki győz, az viszi a köveket, hehe. Itt tehát egy erős fehér mágust kell legyőznünk, aki a fehér mágusok szokása szerint fekete szellemeket is idézget. Ha lenyomtuk a mágust, jön is a következő, és egyben utolsó pálya, ami szintén csak főnökharc.

Level 32: LITH

A fehér mágus, halálakor még természetesen folytatja az eszmecserét, és figyelmeztet minket, hogy ne higgyük, hogy nyertünk, csak akkor győzhetünk, ha a Szürke-Szürke-Lényt is megöljük. Ez után egy újabb kis arénában találjuk magunkat a magasban, vékony járatokon, tehát vigyáznunk kell, könnyen lezuhanhatunk a mélybe. Egy kis puzzle-t is be kell fejeznünk a harc előtt, Lara maga fogja megidézni a gonosz Lith istennőt, a Szürke-Szürke-Lényt, akármennyire nem logikus ez a lépés, és a csaj ráadásul nem is egy buta szőke liba, hehe. Persze azért arra rá lehet jönni, hogy ezen cselekedet mögött ilyen macsó dolog van, most már végérvényesen pontot akar tenni a történet végére, és meg akarja ölni az istennőt, hogy soha többé ne fenyegethesse az emberiséget. Tehát a pályán találunk három színes gömböt a földön, mindegyiknél a megfelelő színű követ kell használnunk, a bal felső kéknél a kéket, aminek Fekete Kő (Black Stone) a neve, a jobb felső feketénél a fehéret, aminek Fehér Kő (White Stone) a neve, a starthelyen pedig a vöröset, ami kivételesen megfelelően Vörös Kő (Red Stone) néven fut. Ez után támadjuk a túlsó részen lebegő Lith-et - nem találtam ellene különlegesen hatásos harcmodort, az Uzi a legjobb ellene (a sima pisztoly gyenge, a Golden Gun túl lassú) -, és lehetőleg folyamatosan ugráljunk oldalra, meg gyógyítsuk magunkat, ha kell. Egy idő után begubózik, egy fehér gömbbé alakul, ekkor támadnak ránk mások, az első körben csontvázak. Ha végeztünk velük, megint Lith-et támadjuk, ha begubózik, akkor pedig fekete szellemek jönnek, utána ismét Lith, majd egy fehér mágus, végül ismét Lith, és ha ekkor is kellő ideig sorozzuk, felrobban, és vége is lesz a játéknak. A történet vége és egyebek szintén benne vannak a review-ban, így nem ismétlem a dolgot.

Credits: ARIA

Végül még van ez az utolsó kód, ezzel újra meg lehet nézni a készítők listáját, ami a megnyerés után fut le. Ezzel zárom is a sorokat.

Írt a: Credo

Twitter response: "Could not authenticate you."