Oldal: 3 / 4 ElsőElső 1234 UtolsóUtolsó
Eredmény: 21 - 30 (35) összesen

Téma: Általános Lara Croft: Relic Run társalgó

  1. #21

    Alapbeállítás

    Szeretnék ötlettel szolgálni azoknak, akiknek esetleg időfolyamán szervizbe kellene vinniük majd készüléküket, netán visszaállítani rajta a rendszert vagy esetleg készüléket cserélnének.
    Mivel a játék nem kínál felhőmentést, eléggé bajban tud lenni a fentiek esetében az átlag ember, ugyanis a fenti történések esetében odaveszne a játékos profil és mindent nulláról kellene kezdeni (fura, hogy a Lara Croft: GO viszont tartalmaz felhőmentést, miközben az stílusából adódóan nem annyira kívánna, ellenben egy ilyen runner játék, mint ez a Relic Run).

    Sajnos csak Android platform-ra ismerek megoldást, de amit ismerek, azt már kb 1 éve használom különféle játékok esetében és ezidáig még nem találkoztam olyan játékkal, amiből hibásan mentette volna ki a játékos profilomat, szóval feltételezem ez a Relic Run sem fogna ki rajta.
    Ugyan nem próbáltam még ki, hogy egy szűz rendszerre visszaállítva az így kimentett profil, az működni fog-e, de hamarosan ki kell majd próbálnom és megírom majd az eredményt.

    Szóval az asztali Total Commander fájlkezelőjének az Android ADB plugin-járól lenne szó.
    Gondoltam egyből leírás formájában linkelem be, amiben megtalálható a letöltő link is.

    Pozitívum, hogy root nélküli készüléken is működik, csupán csak a Fejlesztői módot kell engedélyezni a készülékünkön és azon belül pedig bekapcsolni az USB hibakeresést, majd összekötni kábellel a gépet és a készüléket, az azon felugró RSA kulcs ujjlenyomat ablakot engedélyezni és ha minden jól megy, Total Commanderben láthatóvá válik is a készülék, ahol máris lehet backup-okat készíteni bármelyik telepített applikációnkról (backup folyamatnál, a felugró ablakban nem szükséges a pipákhoz nyúlni, nem kell módosítani semmin sem).
    Ha nem látszódna a készülék TC-ben, akkor valószínűleg nincsen valami megfelelő driver telepítve. Ilyenkor ajánlatos esetleg az adott készülékhez tartozó PC Suite/Companion, stb... programot letölteni, ami egyben a szükséges driver-eket is telepíti.

    Remélem a jövőben segíteni fog még ezen írásom valaki játékosprofiljának a megmentésében.
    Utoljára módosítva: fery02 által : 2015-09-25 16:10

  2. #22
    Az utolsó felfedező drlecter logója
    Csatlakozott
    13-11-01
    Üzenetek
    860
    Blog bejegyzések
    8

    Alapbeállítás

    Végre valahára kijött a már régóta várt Tibeti pálya! Juhúú
    Mindenképpen fogunk róla részletesebben is írni, de egy kis türelmet kérnénk, mert nem csak az új pálya (amihez ugye hozzátartozik az új boss fight, új jármű és az új ellenségek) jött ki, hanem vele együtt szinte az egész játékot átvariálták, rengeteg újdonságot adtak hozzá.
    Hangulatában abszolút a TR 2-t hozza, ami külön öröm

  3. #23

    Alapbeállítás

    Nagyon vártam már az új pályát, jobban mint a karácsonyt, de nekem eddig sajnos csak negatív tapasztalataim vannak :/

    1. Vagy 5x kidobott a játék, (eddig az ég világon semmi baja nem volt rendesen, zökkenőmentesen futott a telefonomon) végül rájöttem, hogy most már csak akkor enged játszani, ha folyamatos, illetve állandó az internet kapcsolat. Nem tudom, hogy ez csak nálam van-e így..... Amint kikapcsolom, a játék azonnal kidob. Ez egy hatalmas negatívum, hisz a játék így már duplán meríti az aksit.
    2. Már nem engedi végigfutni, felfedezni a pályát a játék, szakaszonként kell teljesíteni, és ha eljutottál a végéig, csak akkor oldja fel a végtelen futást. Bár szerencsére ez csak az új pálya esetében van így.
    3. Még a frissítés előtt maxra fejlesztettem a nyílpuskát, most olyan, mintha gyengébb lenne, bár ahogy láttam hozzáadták a továbbfejlesztés opciót, szóval gondolom ezért.
    4. Nekem most az 1. TRex legyőzése után a szokásos 10 helyett most csak 7 gyémántot adott. A Piros Trex-et pedig a maximumra fejlesztett nyílpuskával 2. nekifutásra legyőztem, ez most nem sikerült.


    Szerintem bőven elég lett volna hozzáadni az új pályát, meg a fegyvert.

    Közben már internetkapcsolat mellett is néha kidob a játék :/
    Ez nálam sosem fordult elő a jelenlegi frissítés előtt, csak remélni tudom, hogy egy esetleges következő frissítés talán megoldja majd ezt a problémát.
    Kár, mert amúgy az új pálya tényleg jó lett, de idegesítő hogy gyémántokat, és majdnem megszerzett relikviákat veszítettem el így.
    Utoljára módosítva: LaraTheSurvivor22 által : 2015-10-15 12:04 Oka: kiegészítés

  4. #24
    Történész laci92 logója
    Csatlakozott
    15-10-16
    Hely
    Szekszárd
    Üzenetek
    36
    Gamer ID-k

    Steam ID: laci92

    Alapbeállítás

    Sziasztok! Egy kis segítséget szeretnék kérni. Ugye nemrég kijött végre a Mountain Passos frissítés, de valamiért eltűnt az összes gyémántom. Több, mint 200 volt :/
    Ez valami bug? Bocs, ha hülye kérdés, de egyáltalán valahogy vissza tudom kapni még őket?

  5. #25
    Az utolsó felfedező drlecter logója
    Csatlakozott
    13-11-01
    Üzenetek
    860
    Blog bejegyzések
    8

    Alapbeállítás

    Idézet laci92 eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    Sziasztok! Egy kis segítséget szeretnék kérni. Ugye nemrég kijött végre a Mountain Passos frissítés, de valamiért eltűnt az összes gyémántom. Több, mint 200 volt :/
    Ez valami bug? Bocs, ha hülye kérdés, de egyáltalán valahogy vissza tudom kapni még őket?
    Szia!
    Attól tartok, hogy ez valami bug lesz, kicsit utánanéztem, sok embernél előjött ez a probléma. Ráadásul valószínűleg nem fogod tudni visszaszerezni a gemjeidet

  6. #26

    Alapbeállítás

    Idézet LaraTheSurvivor22 eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    de nekem eddig sajnos csak negatív tapasztalataim vannak :/
    Tökéletesen egyet értek az egész hozzászólásoddal.
    Engem is kidobál nagyon sűrűn (ez egyébként internetkapcsolat, vagy annak a minőségétől független amúgy úgy veszem észre).

    Szerintem is elég lett volna csak az új pálya. Ez a szakaszosdi nagyon nem jön be ezzel az egész csillagos értékeléses rendszerrel együtt.

    Akármennyire is vártam a frissítést, legfőképp a kibodálások miatt én jegelem a játékot és várok a következő frissítésig.
    Kár érte. :/

  7. #27
    Az utolsó felfedező Matie logója
    Csatlakozott
    11-09-17
    Hely
    Lara's Home
    Üzenetek
    898
    Gamer ID-k

    Steam ID: anapenka

    Alapbeállítás

    Én BlueStacks-t használok, így szerencsére engem nem dobál ki, de egy hosszabb futásnál pl. úgy beszaggatott, hogy semmit nem tudtam csinálni, és nekimentem a falnak. Korábban nem volt ilyen.

    Hatalmasat csalódtam a frissítésben én is, az új pályának nagyon örülök, de a fegyvereket olyan mértékben lebutították, hogy a lövöldözős részeket teljesen hazavágta, katasztrofális lett, egyáltalán nem kiegyensúlyozott. A kevlar vestek eszméletlen gyorsan fogynak, és nagyon arra van kihegyezve az egész, hogy kénytelen legyél pénzt költeni drágakövekre, mert egyszerűen alig ad a játék. Az egy dolog, hogy a futás során gyakrabban lehet találkozni egy-egy begyűjthető gyémánttal, de a supply drop már csak 24 óránként felvehető, ami nekem amúgy is oly mindegy, mert egy korábbi update óta szinte csak és kizárólag érméket adott... Az új pályarendszerrel elvileg könnyebb drágakövet farmolni a T-Rexes és Manticore-os pályákon, ha elég erősek a fegyverek, de állítólag az is limitált mennyiségű drágakövet ad. Eleinte a szokásos mennyiséget, aztán kevesebbet, pár kör után pedig egyáltalán nem ad semmit, tehát még farmolni se farmolhat az ember.

    Az eredeti koncepció sokkal jobb volt, a mostaniról lerí, hogy ki akarnak zsebelni, és már egyáltalán nem szórakoztató, el is vette a kedvem a játéktól. Nagyon remélem, hogy egy újabb frissítés keretében kijavítják ezeket, eddig egyöntetűen (és teljesen érthetően) mindenki elégedetlen a jelenlegi állapottal. Kár érte, mert nem rossz az új pálya, csak nem kellett volna ilyen drasztikusan átszabni az egész játékot.

  8. #28

    Alapbeállítás

    Közben ahogyan elkezdtem vele játszogatni és mélyebbre mentem Tibetben, azóta már nem dobálgat ki a játék, szóval futási gondom már nincs.

    Szépen összefoglaltad a problémákat a játékról és egyúttal megalkothattad ezzel az általános közösségi véleményt is.


    Ugyan időt nem annyira szántam még a játékra, hogy pl korábbi pályákra visszamenjek, Tibet-ben pl még boss harcom sem volt (tegnap a motoros szán pl még újdonság volt nekem), de az persze már feltűnt, hogy a leggyengébb jetinek is az eddig fullos pisztolyból 2 lövés kell, a jégcsap dobálósoknak meg nem is tudom pontosan mennyi jelenleg...

    Store-ban szétnézve rengeteg új fejlesztési lehetőség van, de a legelkeserítőbb persze, hogy mindent gyémántért lehet csak.
    Amíg frissítés előtt karnyújtásnyira voltam attól, hogy szó szerint mindent kimax-oljak a játékban, most fényévekre kerültem, annyi mindenhez kéne egyszerre rengeteg gyémánt.
    Ezekkel együtt az meg különösen lesújtó, hogy írásod alapján a gyémánt farmolás sem a régi már, tényleg merőben változott meg a játék (lehet nem az elvártak szerint veszik az emberek a Lara Croft GO-t vagy nem tudom, mert egyébként videó formájában már láttam is róla tegnap reklámot játékon belül).

    Legalább gyorsan el tudja dönteni az ember, hogy meg szeretne-e mindent szerezni gyémántokkal vagy nem (természetesen NEM).
    Megint megpróbálom megszerezni az új achi-kat, a korábbi 2 pályát is újra végigjátszom (ha már ezzel az új rendszerrel szó szerint végig lehet őket játszani) és kész.

  9. #29
    Az utolsó felfedező drlecter logója
    Csatlakozott
    13-11-01
    Üzenetek
    860
    Blog bejegyzések
    8

    Alapbeállítás

    Sajnos én is azoknak a táborát erősítem, akiknek nem tetszik az új frissítés
    Tibet szép hangulatos. és kb. ennyi a pozitívum, amit nyilatkozni tudok. Minden más csak szándékos butítás, aminek egyértelműen a pénzlehúzás a célja. Nálam ez nem jött be, és ahogy látom, sokan másoknak se. Totálisan megölték a játékélményt. Nem elég, hogy a harcok sokkal nehezebbek lettek, de mindamellett, hogy több ellen is van, még a kevlar és a medipack is sokkal jobban használódik. Supplyból is csak napi 1 van, és mióta ez az új rendszer van, nem kaptam egy ankhot se. Boss fightokért is kevesebb jutalom jár. Az új fegyverről nem tudok nyilatkozni, mert egyszerűen nincs elég pénzem a fejlesztésére, mindig medire meg kevlarra kell költenem. Az pedig még egy nagy kitolás, hogy a leaderboards hetente törlődik.
    A 120 mini játék nem lenne rossz, de ezekkel a feltételekkel inkább siralmas. Kár az egészért.
    Utoljára módosítva: drlecter által : 2015-10-26 18:06

  10. #30
    Történész laci92 logója
    Csatlakozott
    15-10-16
    Hely
    Szekszárd
    Üzenetek
    36
    Gamer ID-k

    Steam ID: laci92

    Alapbeállítás

    Idézet drlecter eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    Szia!
    Attól tartok, hogy ez valami bug lesz, kicsit utánanéztem, sok embernél előjött ez a probléma. Ráadásul valószínűleg nem fogod tudni visszaszerezni a gemjeidet
    Sajnos tényleg nem sikerült, de mindegy, nem idegesítem magam rajta. Legalább nem kerültek pénzbe a gemek Csak sajnálom a ráfordított időt
    Meg amúgy se tetszik nekem a játék a legutóbbi frissítés óta, nagyon lehúzós lett :S
    Azért köszi a segítséget

Oldal: 3 / 4 ElsőElső 1234 UtolsóUtolsó

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Fájlokat nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •