Végre sikerült kijátszanom ezt a részt is. Ugye ez volt az első reboot, amit sokan nehezteltek is, de ez most mindegy. Alapvetően azt mondanám, hogy tetszett a játék, de igazából nem vagyok elájúlva sem. Nem baj, hogy nem lett annyira nehéz, mint az elődök, és az sem zavar, hogy ez már történetorientáltabb is. Sőt, mondhatni örülök neki, hogy kibontakozni látszik valamiféle story is... Csak sajnos pont az egyik számomra legfontosabb dolgot rontották el, a fejtörőket. Egyáltalán nem voltak nehezek

A lövöldözés sem jött be annyira, nem azért mert több volt benne, hanem mert könnyű volt, a mesterséges intelligencián sokkal többet dolgozhattak volna. Cserébe viszont volt néhány nagyon ötletes és kellőképpen nehéz boss harc, azok tetszettek. Meglepett, de abszolút pozitív irányban, hogy néha beszélnek hozzám a "társaim". Ezzel sokszor kiveszik belőle a magány érzése, viszont jókat lehetett röhögni néhány beszóláson

A pályák a különböző országok miatt változatosak és a főtéma is rendkívűl szépre sikeredett, egyszerűen imádom! A Croft Manornak én nagyon örültem, számomra a játék legnehezebb része volt. Vagy csak nem voltam formában

Sokat segített a végigjátszásotok, köszi

Aminek nagyon nem örültem az a játék hossza volt, majdnem mindent megtaláltam elsőre nekifutásra és még így se érte el egy átlag mai játék hosszát, de még a 10 órát sem. Írnék még róla szívesen, csak sajnos nem nagyon tudok mit. Ettől függetlenül, aki szereti a TR-t az próbálja ki egyszer, jól fog vele szórakozni!
