semmisem biztos :D mondjuk énis úgy érzem hogy nem jön ebben az évben:/
Nyomtatási nézet
Remélem nem fogják elkapkodni! :S
Nekem tetszett az ˇújˇis,csak kicsit Rambo Raider lett belőle... Nem? :)
Szerintem 20. évfordulóra jön az új rész, 2015be meg lehet jönne egy film.
Szerintem is jobb így :D
>...<
3.-ik része a képregénynek: a rajzok nem tetszettek, egyszerűen nem fogtak meg. Persze volt néhány kivétel, de az kevés :(
Történet szempontjából sem vagyok megelégedve, nálam teljesen érdektelen volt. Túl sok volt benne a visszaemlékezés, emiatt nekem időhúzásnak tűnt az egész. Ami meg volt, az klisé.
Ellenben az utolsó képkocka tetszett, arra felkaptam a fejem. Hátha majd a maradék két rész...
Olvastam a főoldalon a kis hírt.
Szerintem nem olyan biztos (de ne legyen igazam : D ),hogy új TR jelenik meg...mert akkor kb ugyanazt fogják csinálni mint a Core és az Eidos...
'96-ban az első,'98-ban a második és a harmadik.
Aztán, mivel nem tudtak újat felmutatni ,ezért a 4-ik (és talán az egyik legjobb) résszel elkezdett zuhanni a széria.
A TR2 '97-ben jelent meg, minden évben jött egy TR karácsony előtt. :D Egészen az AoD-ig, amivel kifutottak az időből.
Annyira nem reménykedem, mert nagyon semmit se mondtak, de azért jó lenne, ha végre bejelentenék a folytatást, már alig várom.
A bejelentés nem egyenlő azzal, hogy meg is fog jelenni a játék az évben! :rolleyes::p
A Tomb Raidert is 2010 december 6-án jelentették be, aztán mikor jelent meg?! 2013 március 5-én. :D
Szóval azért én reménykedem benne, nem is kicsit. :) Ráadásul az első, Turning Point trailert is a Spike TV-ben mutatták be, aztán meg már a játékot a Microsoftnál. Szerintem most is így lesz.
Most a TR újra nagyon felkapott lett, butaság lenne kihagyni az E3-at. (Meg persze ez reklám a szériának is, így pl. a TRDE eladásain is tudna dobni.)
Na de pár napon belül úgyis kiderül... vagy beborul. :nut:
Számomra teljesen mindegy, hogy bejelentik e vagy sem, készül és ez a lényeg! :)
Ha be is jelentik, valószínűleg csak bejelentik, nem mutatnak semmit. Hogy jönne az ki, hogy még az ötödik képregény előtt bármit is lelőjenek belőle? :p
Abban meg Rolinak van igaza, hogy a bejelentés és a megjelenés két nagyon is különböző dolog. Más cég is alaposan átgondolja, hogy mit hogy csináljon, manapság inkább áttolják akár egy évvel is, mert vagy nem akarnak megküzdeni egy adott kategória másik jelöltjével, vagy éppen az adott cégnek több sikercíme is lehet - akkor meg minek dolgozzanak maguk ellen?
Kicsit off: de ha már ennyire nem tudtok meglenni Square Enix nélkül... https://www.youtube.com/watch?v=ntUnWO5s8uo
:D
Nem tudom mennyire igaz, (mert ha valami nem bumm, bumm, bumm, gránát, gránát, gránát, átvezető, pihenő, ratatatata manapság, akkor lepontozzák) de a történetvezetés és a hangulat kiváló, viszont rövid és a logikai meg puzzle feladványok eléggé repetitívek.
Már várom, jöhet némi infó! :thumb: :D De azért látni is szeretnék valamit. :clown:
2016-ban jön, TUTI (!!!!!!!)
Nem hiszem, hogy kihagyják ezt a marketing rést :)
Úristen!!!
Aztaaaaa!!!! :eek: :joy:
Basszus... :eek::eek::eek::eek::eek::eek::eek:
Nekem egyből olyan AOD érzésem lett :D A hangja viszont nem Camilla, ha jól hallom.
Hát erre nem számítottam, reményvesztetten ültem és bámultam a steamet több, mint egy órája, és BAM. Gyönyörű volt.:'( Wooooow!:hug:
Nagyon jól néz ki a trailer... Lara végre sokkal jobban hasonlít önmagára, igaz nem sokat lehet megtudni másfél percből. Jó lenne ha ezt a külsőt áttudnák tenni a játékba, eddig a legjobb Crystal-os kinézet.
Most akkor az íj lesz a védjegye és nem a duplapisztoly? :(
Nagyon jól ól néz ki így előre láthatólag.
Az elsőre hasonlít innen, nem? http://tombraiders.hu/galeria/albums...t/tr_ca_68.jpg Yeeaah, mindig is az a Lara tetszett a legjobban kinézetre. :jumper:
Szerintem lesz itt dupla pisztoly is. És talán flare vagy mi az... Atya ég. :clown:
Oh, hogy nekem is ilyenkor fürödtem, OOOOMMMMMGGGGGG! :D :)
És a végén az a szép havas barlang, sírok... kell egy új gép.
Lara hangja, lehet hogy tényleg nem Camilla, de most ez sem érdekel. (Azt meg tudná valaki mondani, hogy mit mondd? Meh, my english... :/)
Nagy örömömben 3x is megnéztem, és felfigyeltem egy kis "szemétségre" a készítők részéről. Ha a megfelelő pillanatban megállítod a videót, akkor egy dátumot fogsz látni...
Szerencsés vagyok, hogy ezt megláttam, de ezt is csak azért, mert az előző héten bemutatott Witcher 3 trailerben is egy ugyan ilyen volt - csak ott egy komplett szövegrész volt :)
Néztem majd elaludtam, bejött egy kapucnis csaj mondom be****nék ha ez TR lenne majd
http://www.gifsforum.com/images/gif/...action_gif.gif
Nem a vikingeknél fog játszódni? Mert ha a képregényekből indulunk ki, akkor:
Most jön ez:
http://tombraiders.hu/images/sig/comics_02_prev/05.jpg
Utána meg ez:
http://i.imgur.com/AKTq39f.jpg
Tényleg, néztem is, hogy ezek hogy jönnek ide... O.O
Ééés igen, még mindig Camilla Lara hangja, ezt hivatalosan is megerősítették. :)
"We become who we're meant to be." Viszlát nyafi, hello pszichopata régi Lara:clown:
http://i.imgur.com/9WKBXHY.png
A ruhája TR2 Tibetre emlékeztet, a jó öreg bomber jacket rövidnadrággal... szerintem kb. azt is vették alapul :)
Már csak a fonott haj hiányzik. :vlol:
^Engem inkább Kate Walkerre (ami nem baj!!! :D)
http://www.sector.sk/files/novinky/2...24-74/kate.jpg
http://oi57.tinypic.com/o59jl0.jpg
???
Talán 2 viking hajó eleje ? vagy egy nem is olyan régi ismerősünk polip úr? :jumper:
http://www.sulinet.hu/tovabbtan/felv...ri/vikhajo.jpg
:O basszus, lehet igazad van, Robbie! :eek:
Köszi az angolt.
Most akkor a Rise lesz a tavalyi folytatása, az Osiris meg a GoL-nak a folytatása?
Egy gameplay is esélyes lehet?
Igen, Tomb Raider --> Rise of the Tomb Raider, a Lara Croft and the Guardian of Light folytatása pedig a Lara Croft and the Temple of Osiris.
A Temple of Osirisből mutattak gameplayt, a Rise of Tomb Raider még szerintem várat magára. Bár azt mondják, hogy kedden/szerdán valamikor ismét szerepel majd a Crystal Dynamics az E3-n, de ha a RoTR-ből is mutatnának gameplay-t, tényleg az hinném, hogy karácsony van.:D
A viking hajós pedig jó észrevétel:eek:
Így már világos.
Az kavart be, hogy pl. filmeknél is bejegyeznek egyszerre sok nevet és nyilván csak egy lesz az igazi. A riseról nem is gondoltam volna... :p
"visszahozzuk a sírokat a Tomb Raiderbe, mindezt véres túlélés-akció stílusban."
Nesze semmi fogd meg jól. Gondolom ügyességi részek helyett továbbra is lőni kellesz.
Jó a trailer nagyon. :D Jó lesz remélem csak el ne kapkodják. Jah és remélem nem lesz nagy a gépigénye s legalább lowon menni fog. :)
gondolom hasonlo gépigénye lesz mint az előzőnek, avagy inkább kicsit nagyobb, tekintve hogy a feljavított motorral megy szerintem, mint a def. edition.
AAA új játékok kiadásánál kár arra sázmitani hogy 5-8 éves gépeken fantasztikus élményt kapj. a generációváltás lassan utóléri a PC-t is, egyre több játék max beállításához lesz kevés a 2GB-os videokártya
A következő Tomb Raider:
Szerintem az eddigi (igen rövid) videó alapján elég ígéretesnek tűnik.
Tetszik, hogy már nem olyan "szűzies" Lara karaktere, hanem igazi túlélő lett belőle.
Én attól féltem, hogy megint valamiféle csapatos ( a régi karakterekkel, Sammel az élen), kalandról lesz szó, de eddig úgy látom, hogy visszakapjuk ( legalább is reménykedem), a magányos farkas Lara Croftunkat, akit az tesz boldoggá, ha egyedül járhatja a nagyvilágot, mindenféle poros, sötét sírok után kutatva.
A pszichiáteres rész tetszett. Lara elveszítette az ártatlanságát az előző részben, hisz fel kellett az adnia a túlélése érdekében. Most kételyei vannak önmagával szemben, fogalma sincs, hogy ki is ő valójában. Hős, felfedező, túlélő, gyilkos, aki lemészárolt egy tucat embert?
Szép lassan rájön majd (ez csak saját gondolat), hogy ő csak akkor érzi igazán elevennek magát, ha egy vérszomjas medve lohol a nyomába, majd pár másodperccel később egy halálos mélységű szakadék oldalán kapaszkodik......
Nekem mindig is úgy tűnt, hogy Lara az a típusú ember, aki csak úgy tud megbirkózni a félelmeivel, és a démonaival, ha egyenesen odasétál eléjük, és belebámul az arcukba.
A legjobb része a bemutatónak,amikor az öreg mondja,hogy keressen valami új hobbit,ökölbe szorul a keze...ami csupa seb,illetve amikor folytatja,hogy az ő korában a világot kellene felfedeznie és látjuk Lara lábát amikor idegesen rángatózni kezd...
2015 karácsonya...szerintem lesz az 2016 is...(muszáj elkiabálni,így biztosan korábban jön : D)
illetve...szerintem kicsit változtattak a modellen..kicsit soványabbnak tűnik Lara...