Blog hozzászólások

  1. drlecter logója
    Idézet Matie eredeti hozzászólása
    Szép lista, nagyjából egyet is tudok érteni vele. A Nemzet Aranya meglepően jó volt, a Múmia szintén szórakoztató, Indy pedig örök klasszikus. A Boszorkányvadászat engem nem fogott meg különösebben, a Gyűrűk Urát pedig (tudom, ezzel sokak véleményével szembe megyek) néha nem tudom komolyan venni Nem tudom, miért, lehet, nem az én világom.

    Az én listámon még a Karib Tenger Kalózai első két része, a TR filmek, és talán még a HP és Star Wars szerepelnének, bár az utóbbiak más kategóriákba is beillenek, nem a klasszikus kalandfilm kategória.
    Köszönöm szépen! Való igaz, a Karib Tenger Kalózai első 2 része tényleg nagyon jó, nekem főleg az első az, ami abszolút klasszikus. Csak hát kevés volt a hely, Top 10-be simán benne lenne! TR-t kilőttem a fenti okok miatt, és a HP, illetve SW (4-6) filmek is voltaképpen beleillenének, legalábbis bizonyos aspektusaikban biztosan.
    És az sem baj, hogy valami nem 100%-ban illik bele, mint "klasszikus" kalandfilm, kettő nálam is kilóg.
  2. Matie logója
    Szép lista, nagyjából egyet is tudok érteni vele. A Nemzet Aranya meglepően jó volt, a Múmia szintén szórakoztató, Indy pedig örök klasszikus. A Boszorkányvadászat engem nem fogott meg különösebben, a Gyűrűk Urát pedig (tudom, ezzel sokak véleményével szembe megyek) néha nem tudom komolyan venni Nem tudom, miért, lehet, nem az én világom.

    Az én listámon még a Karib Tenger Kalózai első két része, a TR filmek, és talán még a HP és Star Wars szerepelnének, bár az utóbbiak más kategóriákba is beillenek, nem a klasszikus kalandfilm kategória.
  3. OBig logója
    Tényleg jó volt. És én nem udvarlok.
    A Tr2013 engem még nem fogott meg, lévén én a régi részeket kedvelem, de a Rise már elnyerte e tetszésemet.
  4. drlecter logója
    Idézet Matie eredeti hozzászólása
    Jó lett a cím És persze a beszámoló is, szépen kivesézted, nagyjából egyet is tudok érteni az elmondottakkal
    Köszönöm szépen! :d Nagyon örülök, hogy tetszett!
  5. Matie logója
    Csatlakozom, csak ajánlani tudom a játékot én is, mindenképp megér egy próbát!
  6. Matie logója
    Jó lett a cím És persze a beszámoló is, szépen kivesézted, nagyjából egyet is tudok érteni az elmondottakkal
  7. drlecter logója
    Idézet OBig eredeti hozzászólása
    Én nem szeretem a horror játékokat, bár manapság már mi nem horror? TR-ben is van rendesen.
    Viszont elolvasva a hatalmas, remek bemutatódat, ki fogom próbálni. Adok neki egy esélyt nálam.
    Nem semmi munka volt ez a blog, gratula-köszönet érte.
    Köszönöm!
    Szerintem megéri kipróbálni, jó játékot hozzá!
    És nagyon kevés horror elem van benne.
  8. OBig logója