PDA

Teljes verzió megtekintése : Tévé, filmek, sorozatok...

oldal : 1 2 [3]

drlecter
2014-10-17, 12:03
Éhezők Viadala 2: egy újabb jó film, nem kimagasló, de bőven megteszi. Az előzőhöz képest kb. bő negyed órával hosszabb is, ami számomra nem volt baj, mert legalább bővebben be tudták mutatni a kialakult helyzet háttértörténetét. (Bár gyanítom a könyvhöz képest ez is kevés.) Viszont az Arénából lehetett volna egy kicsit több is, de így se volt rossz. Maga az alapötlete nekem bejött, de nem szeretnék spoilerezni :) Ahogy a végén lévő csavar is jó volt, egyáltalán nem számítottam rá, ilyen az, ha jó a színész :D Azonban az utolsó pár percet kicsit összecsapták, de nem volt vészes, végül is előkészítették a maradék két részt. A szereplőkre nem mondanám, hogy brillíroztak, de nincs panaszom rájuk. Jennifer Lawrence fogjuk rá korrektül adta vissza a szenvedéstörténetét, párszor együtt is éreztem vele, de volt, hogy nem érintett meg, hiába sírt. Zene-vágás-operatőri munka hanyagolható, díszletek-CGI-helyszínek viszont tetszettek. Én meg fogom nézni a következő részt…
Akinek tetszett az első, annak ez is tetszeni fog, talán kicsit jobban is!

Scoobykah
2014-10-17, 16:47
nem mondom,hogy tökéletesen,de nagyjából azt adta vissza a film,amit a könyv leír.
Véleményem szerint nem egyszerű egy olyan könyvet átültetni filmbe,ami igazából folyamatos belső monológ.
(mind a 3 rész csakis és kizárólag Katniss szemszögéből játszódik...)

Egyébként mindenkinek aki nem olvasta el a könyvet,pont ez a problémája,hogy semmilyen érzelmet nem mutat a színésznő a filmekben...épp ezért nem érinti meg annyira őket.
Spoiler ide-vagy oda:
A könyvben a csaj elmondja,hogy amikor gyerek volt,a húga meg épp csak járni tudott,az apja bányászbalesetben meghalt,az anyja pedig összeomlott idegileg.tehát korán fel kellett nőnie,el kellett látni az anyját-aki később rendbe jött,de a családfő Katniss maradt-és fel kellett nevelnie a húgát.Épp ezért,a karakternek nehezére esik érzelmeket kinyilvánítani.Minderre pedig az aratás napja (a kiválasztás napja a viadalra) csak rátett egy lapáttal.

Egyébként azt nem tudom megérteni,miért lett divat ketté bontani az utolsó részeket...
Mert a Mockingjay is két részes lesz,úgy mint a HP volt ...

drlecter
2014-10-17, 17:12

Nagyobb bevétel reményében?

drlecter
2016-05-20, 12:30
Következzék pár film ajánló, vagy éppen "nem-ajánló" :)

Star Wars 7: nagyon kevésszer látni olyan szintű marketing gépezetet, mint ami ennél a filmnél volt tapasztalható, még a tejesdobozokon is visszaköszöntek a karakterek. Kár, mert szerintem a film nagyon rossz lett, nyugodt szívvel ki merem jelenteni, hogy az eddigi legrosszabb SW film, de nem csak mint SW film, hanem mint film is egy förmedvény. Se eleje, se vége, semmi jelentős cselekmény, egyáltalán nem konzisztens saját magával - érezni, hogy minden azért van odatéve, hogy majd valamilyen interakció legyen vele. Igazi karakterek nincsennek, mint ahogy értékelhető karakterpillanat se nagyon. Sőt, az "előző generáció" is kb. semmit se csinált. Harrison Ford jó színész, számtalan jó filmjét szeretem a mai napig, de itt életemben először untam. Legalább jól keresett vele, mint ahogy Mark Hamill is, aki 1 percért 3 misit zsebelt be :) Számomra a legnagyobb csalódás egyértelműen a zene volt, bevallom sose gondoltam volna, hogy John Williamsben valaha is csalódni fogok. Oké én megértem ha valaki azt mondja, hogy a nosztalgia faktor miatt lett az Új Remény kb 80-90% átemelve ide (mert hogy tényleg a jelentős része ugyanaz), de könyörgöm, csak ennyire futja? Ez így édeskevés. A film végi kötelező nagy jelenetet hiába tudtam előre, azt is ki lehetett már előtte találni. Igazából annyira vicces sem volt, a legtöbb poén erőltetett volt, pár hónap elteltével egyre sem emlékszem - azért volt benne néhány vicces is. :) Nem lenne amúgy bajom a nosztaligával, kell is bele, de úgy, hogy mindent erre alapoztak, miközben érdemi újítás kb 1-2 van, na abból köszönöm szépen, de nem kérek.
Azért akad néhány érdekesebb/reménytelibb dolog is szerencsére, az egyik Rey karaktere, hogy kicsoda is lehet ő valójában, meg a hozzá tartozó zenei téma se rossz. A másik Snoke, belőle még lehet valami Összességében nekem ez a tipikus sok hűhó semmiért szindróma, remélem a következő már sokkal jobb lesz. Arra legalább nem foghatják rá, hogy "Ez csak a felvezető volt!".

Akkor következzen viszont egy jó film az Ex Machina személyében. Én szinte semmit se tudtam róla, jóformán még az alap storyval sem voltam tisztában, de mondom Alicia miatt megnézem. A mai filmtermések közül bőven kiemelkedő alkotás. A történet kicsit klisés alapokon nyugszik, de szerencsére amúgy semmi gond nem volt vele, az első 10 perctől eltekintve kellően izgalmas és feszült. Az eleje egy gyors bevezető, de nem kell aggódni, onnantól kezdve egyre csak jobb lesz. :) Emlékszem mindig vártam, hogy vajon mi lesz a következő találkozón a robotcsajjal. De többet nem szeretnék a történetről mondani. Nagyon nagy dicséret illeti a színészeket, kiválóan játszották a karaktereiket. De meg kell említenem még a gyönyörű helyszíneket, az ügyes operatőri munkát, vagy az amúgy kissé idegen, de egyre jobban teret nyerő zenét, okos megoldás volt. És számomra az egyik legnagyobb meglepetés: jó volt a magyar szinkron. De tényleg! Idejét se tudom, mikor mondhattam el ezt utoljára, de itt kifejezetten élveztem. Hálás köszönetem, csak így tovább! A film felvet egyébként néhány morális és társadalmi kérdést, amit nem válaszol meg, és jól is teszi, mert nem is kell. Majd utána el lehet gondolkodni rajta, vagy meg lehet beszélni valakivel. Simán meg lehet nézni többször is. Nekem egy nagyon kellemes csalódás volt, bátran merem ajánlani.

Amnézia: nagyon rövid leszek, a film egy borzadály. Unalomig ismert klisék, semmi izgalom, mindent jóelőre ki lehet találni. Egy rövid rész volt, ami tetszett benne: "Miért? Nekem nem lehet egy szabad napom?", de ez a lényegen semmit se változtat. Kidobott pénz volt moziban megnézni.

Jurassic World: Ahogy várható volt, a nagy elődökhöz egyáltalán nem ér fel, főleg nem az első két részhez. A másik csalódás, hogy a trailerek kb a film összes fontosabb momentumát megmutatták, így aki hozzám hasonlóan megnézte mindet, azoknak túl sok újdonság már nem lesz benne. A film egyébként nem rossz, de annyira nem is jó. Inkább úgy mondanám, hogy egy tipikus nyári popcornmozi. Látványos és jól lehet szórakozni rajta. Ezt teljesíti is, de semmivel se többet.

Az ajándék: nem volt rossz szerintem, úgy fogalmaznék, hogy "kellemes" volt. Voltak benne feszült részek, ahogy az egy thrillerhez illik, de igazán maradandó számomra nem történt benne. A színészek jók voltak, persze ez egyértelműen a főszereplő filmje volt, aki a történetet írta és rendezte is. A film végi cliffhanger emlékezetes volt, de amúgy nem ájultam el tőle. Mindenesetre jó volt megnézni, egy kis kikapcsolódásnak pont ideális, viszont nem hinném, hogy pár év múlva is emlékezni fogunk rá.

A Visszatérő: igen erősen túlértékelt film - és túl sok díjat is kapott, messze nem olyan jó, mint mondják. A történet egy klasszikus bosszúfilm, és semmi érdemit nem tesz hozzá, követi a klasszikus útvonalat. Persze lehet mondani, hogy nem ez a lényeg benne, oké. Viszont akkor miből áll a film? Leo megy előre, Leo szenved, tovább megy, még jobban szenved. Nagyon izgalmas. Cselekmény meg nincs. A helyszínek szemkápráztatóak és hangulatosak, az operatőr értette a dolgát, ami nem is csoda, hiszen előtte már zsinórban bezsebelt 2 Oscar díjat. Mondjuk annyira bravúros kamerakezelést itt most nem tapasztaltam, mint pl. a Gravitációban. Volt benne néhány izgalmas rész, pl a medvetámadást egész jól megcsinálták. A két főszereplő hozta amit kell, de nem ez volt életük alakítása, a zene pedig számomra idegesítő volt. Kapott a film egy rendezői Oscart is, szerintem érdemtelenül, mert egyáltalán nem volt jó az ő munkája. Sorolhatnám most, hogy pl. túl sok álomjelenet volt a filmben, amik ráadásul nem is működtek ésatöbbi. Az egész lobbyjuk arra volt felépítve, hogy mennyire nehéz volt a forgatás, amit el is hiszek, hiszen igazán zordak lehettek a körülmények, vagy csakis természetes fényben forgattak. Ettől még nem lesz jó a rendezői munka. Egynek elment, de semmi több.

Az Árva: a végére pedig egy igazán jó film, amit szintén bátran ajánlok mindenkinek, aki fogékony a thrillere. Nagyon jó volt, végig élvezetes volt, helyenként még vicces is. A szereplők is jók voltak, ahogy kb szinte minden más is. A film vége miatt pedig sokáig emlékezni fogok rá, egyáltalán nem számítottam arra a dologra - végre valaki valami újat tudott mutatni!

Duduska
2016-05-20, 15:28
Következzék pár film ajánló, vagy éppen "nem-ajánló" :)

Star Wars 7: nagyon kevésszer látni olyan szintű marketing gépezetet, mint ami ennél a filmnél volt tapasztalható, még a tejesdobozokon is visszaköszöntek a karakterek. Kár, mert szerintem a film nagyon rossz lett, nyugodt szívvel ki merem jelenteni, hogy az eddigi legrosszabb SW film, de nem csak mint SW film, hanem mint film is egy förmedvény. Se eleje, se vége, semmi jelentős cselekmény, egyáltalán nem konzisztens saját magával - érezni, hogy minden azért van odatéve, hogy majd valamilyen interakció legyen vele. Igazi karakterek nincsennek, mint ahogy értékelhető karakterpillanat se nagyon. Sőt, az "előző generáció" is kb. semmit se csinált. Harrison Ford jó színész, számtalan jó filmjét szeretem a mai napig, de itt életemben először untam. Legalább jól keresett vele, mint ahogy Mark Hamill is, aki 1 percért 3 misit zsebelt be :) Számomra a legnagyobb csalódás egyértelműen a zene volt, bevallom sose gondoltam volna, hogy John Williamsben valaha is csalódni fogok. Oké én megértem ha valaki azt mondja, hogy a nosztalgia faktor miatt lett az Új Remény kb 80-90% átemelve ide (mert hogy tényleg a jelentős része ugyanaz), de könyörgöm, csak ennyire futja? Ez így édeskevés. A film végi kötelező nagy jelenetet hiába tudtam előre, azt is ki lehetett már előtte találni. Igazából annyira vicces sem volt, a legtöbb poén erőltetett volt, pár hónap elteltével egyre sem emlékszem - azért volt benne néhány vicces is. :) Nem lenne amúgy bajom a nosztaligával, kell is bele, de úgy, hogy mindent erre alapoztak, miközben érdemi újítás kb 1-2 van, na abból köszönöm szépen, de nem kérek.
Azért akad néhány érdekesebb/reménytelibb dolog is szerencsére, az egyik Rey karaktere, hogy kicsoda is lehet ő valójában, meg a hozzá tartozó zenei téma se rossz. A másik Snoke, belőle még lehet valami Összességében nekem ez a tipikus sok hűhó semmiért szindróma, remélem a következő már sokkal jobb lesz. Arra legalább nem foghatják rá, hogy "Ez csak a felvezető volt!".

A S.W. 7 Számomra is egy nagy rakás .... volt.
Nagy S.W. fannak tartom magam (anno kb 150* láttam a S.W. 1 et, 1 év alatt.), de ez annyira kritikán aluli, hogy már fáj.
Mint ahogyan te is írod, semmi különleges, csak unalmas "remake".
Magam részéről, úgy képzeletem el, a folytatást, hogy béke, hapy.
Boldogan élnek Han-ék , Luke-ék, s szépen elővezetik, Han Solo fiából hogyan lesz sötét harcos.
Hogyan éled újra a sötét erő.
Erre nesze semmi fogd meg jól. R2-ből BB.
Egy boldog Jedi rend megint bújkál, pedig ők nyerték meg a háborút.
Ha olyan jók a jedi-k, miként tudták megépíteni a nagy bolygóméretű állomást.
Tudom felnőtt mese, de legyen már valamennyire logikus.
A Star Trek-et miért tudták olyan profin megcsinálni, hogy passzolt az eredeti mozis sorozathoz, s nem ásítoztam alttuk ?
No végre elmondhattam valahol, mert majd szétvetett a düh anikor kijöttem a moziból. :(

drlecter
2016-05-20, 18:58

Maximálisan megértem! Én is nagyon csalódott voltam, szerettem volna, hogy jó legyen. :(
Nem ismerem az eredeti Star Trek sorozatot, de láttam a két legújabb részt. Az első nem volt rossz, a második már sokkal jobb volt, az kifejezetten tetszett. De még így is azt mondom, hogy az új ST1 messzemenőkig jobb volt, mint az SW7.
Egyébként van egy nem hivatalos SW8 alcím: Fall of the Resistance. Miért tűnik ez is Birodalom Visszavág copynak? :/

OBig
2016-05-20, 20:18
Én elég ritkán megyek moziba, de az SW miatt rá tudtak venni. Hát nekem is ugyanaz a véleményem. Katasztrófális. Az új Dartvödör főleg borzasztó. Nemigazán rettegtem az összeaszott, girnyó fazonon. :)

Duduska
2016-05-21, 08:31

Szia.
Mert az is "Birodalom Visszavág" remake lesz.
Néztem a "kiszivárogtatott" filmeket, s nekem, egyértelműen birodalom visszavág felfrissítés.
Sőt a "3 film másfél év alatt" is erre enged következtetni, mind a 3 részt remakelik. :(
Csak nem merték kimondani, mert sok nézőt veszítettek volna.
A "jedi visszatér" remake után lesznek majd új részek, szerintem.
Új szereplőgárdát akartak a fiatal fejekbe palántálni, a régieket meg hanyagolni.
1978- nézők már "öregek", ők nem termelnek nekik sok pénzt :(

Egyébbként a "Star Trek"-et is érdemes végignézni, mind a Mozis sorozatot, mind a TV-s sorozatot.
Nekem pl a Voyage sorozat tetszett a legjobban.
A mozisban, meg a visszautazás a bálnákért rész tetszett. (címére most hirtelen nem emlékezem"

Duduska
2016-05-21, 08:45
Én elég ritkán megyek moziba, de az SW miatt rá tudtak venni. Hát nekem is ugyanaz a véleményem. Katasztrófális. Az új Dartvödör főleg borzasztó. Nemigazán rettegtem az összeaszott, girnyó fazonon. :)

Már én is ritkázom a mozizást.
A 3 kedvencemet azért megnéztem moziban is. (Alien, Star Trek, Star Wars)
Eredetileg fel akartam menni Pestre, Imax 3D-ben megnézni a S.W.-t, de mivel szülinapra kaptam helyben 3D-s jegyet,
így itthon néztem meg. Nagyon nagyot csalodtam volna, ha még fel is megyek.
Az S.W. 7 tartalomról én nem is mondok semmit.
Logikátlan idióta LQ-s tartalom. J.J. Abrams-ben nagyot csalódtam. :(

drlecter
2016-05-21, 16:11
Szia.
Mert az is "Birodalom Visszavág" remake lesz.
Néztem a "kiszivárogtatott" filmeket, s nekem, egyértelműen birodalom visszavág felfrissítés.
Sőt a "3 film másfél év alatt" is erre enged következtetni, mind a 3 részt remakelik. :(
Csak nem merték kimondani, mert sok nézőt veszítettek volna.
A "jedi visszatér" remake után lesznek majd új részek, szerintem.
Új szereplőgárdát akartak a fiatal fejekbe palántálni, a régieket meg hanyagolni.
1978- nézők már "öregek", ők nem termelnek nekik sok pénzt :(

Egyébbként a "Star Trek"-et is érdemes végignézni, mind a Mozis sorozatot, mind a TV-s sorozatot.
Nekem pl a Voyage sorozat tetszett a legjobban.
A mozisban, meg a visszautazás a bálnákért rész tetszett. (címére most hirtelen nem emlékezem"

Igen, a végén még kiderül, hogy Rey apja Snoke :D Megmondom az igazat, a 7.-ik rész után egyáltalán nincs nagy elvárásom a következő rész iránt.
Köszi az ajánlót! :)

Egyébként már forog az új Alien, és kijött a második trailer a harmadik Star Trekhez:
-o7Uu-X1_4s

sgtGiggsy
2016-05-22, 00:52
Mert az is "Birodalom Visszavág" remake lesz.
Néztem a "kiszivárogtatott" filmeket, s nekem, egyértelműen birodalom visszavág felfrissítés.
Sőt a "3 film másfél év alatt" is erre enged következtetni, mind a 3 részt remakelik. :(

Nem tudom, én nem hiszem, hogy annak is remake jellege lesz majd. Szerintem a rész végére már épp eléggé más irányba indították el a sztorit, és a főgonoszok, illetve a motivációjuk is különbözik annyira, hogy ne remake legyen belőle. Amúgy ha nincs a Halálcsillag 3.0, itt sem lógott volna ki ennyire a lóláb, azt nem kellett volna, de amúgy más gond nem volt.
A három film másfél év alattba pedig beletartozik az idei Rogue One is, ami az Új remény előtt játszódik. Ez az évi egy SW film a fővonal-spinoff-fővonal-spinoff ütemmel amúgy nem egy eszeveszett tempó, bőven van idő alakítani a forgatókönyvön, szóval én nem tartanék attól, hogy rossz lesz a következő fővonalas epizód (a Rogue One meg állatinak tűnik a reklám alapján)

Duduska
2016-05-22, 12:07
Nem tudom, én nem hiszem, hogy annak is remake jellege lesz majd. Szerintem a rész végére már épp eléggé más irányba indították el a sztorit, és a főgonoszok, illetve a motivációjuk is különbözik annyira, hogy ne remake legyen belőle.

Neked legyen igazad.
Én viszont nem igazán láttam nagy elhajlást a 7. végén.
Az hogy a lány vissza adja apjának a lézerkardját, nem sokmindent mond.....

Amúgy ha nincs a Halálcsillag 3.0, itt sem lógott volna ki ennyire a lóláb, azt nem kellett volna, de amúgy más gond nem volt.

Szerintem a halálcsillag 3.0 csak egy pötty volt a retro érzések sorában .....
Már a legelején .... Leila R2-be rakja a tervrajzokat = SW7 BB-be rakjuk a tervrajzokat.
Keressük R2-őt = Keressük BB-t ..............
Sorolhatnám még jó sokáig ....

A három film másfél év alattba pedig beletartozik az idei Rogue One is, ami az Új remény előtt játszódik. Ez az évi egy SW film a fővonal-spinoff-fővonal-spinoff ütemmel amúgy nem egy eszeveszett tempó, bőven van idő alakítani a forgatókönyvön, szóval én nem tartanék attól, hogy rossz lesz a következő fővonalas epizód (a Rogue One meg állatinak tűnik a reklám alapján)

A látvánnyal nekem sem volt gondom, az pazar volt, csak a kronológia ...... Ááááhhh ......

Akik ismerik a Star Trek Mozis sorozatot, meg egyáltalán a sorozatot, azok tudják, hogy mennyire belepasszolt a 2 új rész a STAR TREK idővonalba.

A Star Wars idővonalbeli 1-2-3 passzolt a teljes sorozathoz.
Persze sokan fanyalogtak arra is, de szerintem jól sikerültek, a 7-el ellentétben :(

drlecter
2016-05-23, 19:47
Akkor egy kis témaváltás a Trónok Harca irányába. Aki nem látta még a legutóbbi, azaz ötödik részt, vagy akár az egész eddigi évad kimaradt, azoknak csak annyit mondok, hogy nagyon jó rész volt, erre várt mindenki kb. másfél évad óta! :) Mondjuk az előző évad Rideghon c. epizódja is odavert. Nekem visszaadta a hitem a sorozatba - és még van öt rész! Tényleg mindenki és minden összhangban volt, szinte az összes színészt csak dicsérni tudom. Tele volt remek karakterpillanatokkal, remélem mostmár ilyen tempó lesz végig. Esetleg Sansa lógott ki talán a sorból egy kicsit, de őt sose szerettem annyira.

Innentől erősen spoileres!

Végre kezd az összes szál összeérni, melyekből néhány most végre kicsúcsosodott. Érdekes volt látni, hogy Sansa miért hazudott a bátyjának, aki meg neki segít. Nagyon tetszett a királyválasztós rész, sok lehetőséget látok az új karakterben, aki vélhetőleg afféle "mini Ramseyként" fog funkcionálni. Dany nem szerepelt sokat, de neki is jutott egy szép karakterpillanat, Jorahval egyetemben. A másik új karakter, a Vörös Papnő is jó volt, benne is ott a potenciál. Na meg szépen helyre tette Varyst. :) Várom már, hogy mi lesz Aryaval, bő másfél évadnyi idő óta szinte egy helyben topong, igaz mostanra mintha kezdne az is érdekfeszítőbb lenni. Viszont az epizód legjobb része egyértelműen az utolsó jelenet volt Hodorral és a Másokkal az élen. Nem is Hodor halála volt a legjobb, bár személy szerint nekem az egyik "kedvencem" lett az egész eddigi sorozatból, hanem inkább az, hogy kiderül mi is az eredete a nevének. Zseniális húzás volt a "Hold the Door" Martintól! Hodor karaktere ennél jobb lezárást nem is kaphatott volna. Igazán szomorú és szívszorító volt. Mondjuk ezt az idősíkos írói eszközt még mindig nem teljesen értem, ha valaki érti vagy ismeri, és szívesen elmagyarázná nekem, azt nagyon szépen megköszönném! :)

Megtekinthető a következő rész előzetese is, lesznek abban is jó dolgok Királyvárban:
7ePO5JXVULM

Matie
2016-06-25, 15:09
Az évad 5. része valóban nagyot ütött - sorozat, sőt, szerintem még film se nagyon okozott ekkora katarzist, csak könyv formájában volt hasonló élményem. Egy sor érzelem ment végig rajtam az utolsó 5-10 percben.

A 9. rész is jó volt, végig nagyon feszült és izgalmas, még úgy is, hogy azért itt is előre kiszámítható volt pár dolog.
A Ramsay-t alakító színész előtt le a kalappal! Nagyot alkotott mindvégig. Élmény volt nézni, ahogy végre beverték a képét. Jócskán megkapta a magáét utána, de mindez fel sem ér a mocsokságokkal, amiket művelt.

Most, hogy már nem a könyvet követik, rendesen beindult a sorozat, ugyanakkor több fájó logikátlanságot is elkövetnek, amit nem lenne szabad.
Arya nagyon figyelmetlen volt. Elég durván össze lett szurkálva, nézni is fájdalmas volt, de másnap már olyan menekülést lenyomott, hogy csak lestem. Az egész Arya szál nagyon vontatott volt már egy ideje, ez a lezárás pedig elég érdekes lett... nem túl jó értelemben.

Alig várom az évadzárót, remélem, nagyot fog szólni! :jumper:

drlecter
2016-06-28, 11:18
Véget ért a Trónok Harca hatodik évadja, finálénak egy egész korrekt részt hoztak össze végre! Mivel elég nehéz lenne spoilerek nélkül beszélni róla, ezért szólok előre, hogy végig spoileres leszek.

Egyik szemem sír, a másik meg nevet az évadzáró részt tekintve. Voltaképpen jó rész volt, de nálam nem ütött akkorát, mint szerettem volna. Ez főképp a kiszámíthatósága miatt történt meg, pedig technikai és vágói szempontból jól megcsinálták ezt a részt. Lehetett sejteni, hogy Cersei beveti a Futótüzet, Tommen halála is borítékolható volt (bár nem így számítottam rá, de határozottan tetszett az a megoldás), szegény Margaery ugyan nem éppen egy pozitív karakter volt eddigi jelenetei során, de a végén abszolút sajnáltam őt, az ő halála meg is lepett. Az egész jelenet alatt egy gyönyörű zene szólt, minden elismerésem, hollywoodi kosztümös filmek nagy nyálas jeleneteit megszégyenítette az a negyed óra, amit a zenével és a vágással elértek. Nagyon díjazom az újítani akarás szándékát, mert eddig ilyet itt nem hallhattunk, bár annyit hozzátennék, hogy nekem nem passzolt annyira a jelenethez, túl művészieskedőnek hatott, de ettől eltekintve szép volt. S8yvnG0yqnY Az idős Frey halála se volt váratlan, voltaképpen amikor rögtön az elején elmondta, hogy a felszolgáló nem az övéi közül való, akkor már semmi kétség nem volt afelől, hogy neki ennyi volt - viszont jól megkapta a magáét. :) Melisandre viszonylag olcsón megúszta, bár fogadni mernék rá, hogy még visszatér... Külön ki kell emelnem Ser Davos és Lyanna karaktereinek színészeit, hiába csak 1-1 rövidebb jeleneteik voltak, igazán odatették magukat. A Lyannát alakító fiatal hölgy pedig egy igazi csoda, nincs olyan ember, aki ne kedvelte volna meg őt. A szerep itt is megtalálta a színészét. Jon, aki mellesleg Targaryen (nyílt titok volt), király lett, Dany pedig végre valahára elindult Westeros felé, bár ezt a "Dany megy a sereggel és most megmutatja" dolgot már annyiszor ellőtték. Cersei voltaképpen a saját sírját ásta meg ezzel a manőverrel, de a karakterábrázolását szerintem nagyon jól csinálták meg, így érthetőek voltak az indítékai. Volt a végén egy-egy összepillantás Sansa és Kisujj, illetve Cersei és Jamie között, azok is izgalmas pillanatok voltak számomra. Szeretem és értékelem az ilyen kis apróságokat. :) Sam pedig végre odaért a könyvtárba, remélem kiderít valami jó kis sötét/izgalmas/misztikus dolgot a Másokról. Amúgy nagyon bírtam az ő jelenetét, jól áll neki a bambaság. :D

Összességében nekem a hatodik évad jobban tetszett, mint az ötödik, bár igazából nem volt annyira nehéz dolguk. Viszont így se tudja nálam felülmúlni, vagy megközelíteni az első négy évadot, azokat szerintem baromi jól összerakták, szinte minden jó arányban volt benne. Ellenben az utóbbi két évad már több kivetnivalót is hagy maga után. Sokszor kiszámítható, alig van érdemi cselekmény benne, sok a fölösleges vagy éppen időhúzós szál, a főbb karaktereket pedig nem merik tényleg kinyírni. Emlékszem mekkora hype volt Jon halálánál, közbe meg 100% volt, hogy visszatér, mégis mennyien bevették, hogy neki vége. Számomra az utóbbi két évad a nézői igények kielégítésről szólt inkább, jó példa erre pl. Ramsay karaktere. Egyszerűen annyira nagy lett körülötte a hype, hogy kb. lehetetlenség mindenkinek megfelelni. Kár, mert az első évadokban megvolt a jól működő recept a maga váratlan fordulataival és izgalmas karaktereivel. Úgy szeretném, ha az állítólagos maradék két rövidített évadra összekapnák magukat és tényleg 100%-on pörögne minden és mindenki. Végül is mostmár beköszöntött a tél, nincs semmi lacafaca, mindenki tegye a dolgát, és akkor minden szép és jó lesz. A végére azért mindenképpen szeretnék megemlíteni két dolgot a két utóbbi évadból, mert bátran merem mondani, hogy azok sorozat történelmi jelentőségűek voltak: a Rideghoni csata és Hodor halála. Még több ilyet...

Matie
2016-07-30, 10:32
Engem most pont egyáltalán nem zavart, mennyire kiszámítható, az első jelenet azonnal beszippantott, hozzáragadtam a képernyőhöz, feszülten figyeltem, libabőr, még több libabőr... eldobtam az agyam, annyira tetszett! A zenét jóóó sokszor meghallgattam utána, más volt, mint az eddigiek, mégis tökéletesen passzolt (szerintem). Nekem ez a jelenet nagyon betalált.

Ahhoz képest, korábban milyen vontatott volt a sorozat néhol, ahhoz képest most igen gyors ugrások voltak az időben, ami emiatt furcsán hatott, de meg van bocsájtva, mert így legalább nem alszunk el az epizódokon. Nagyon érződik, hogy hamarosan vége. :( Azért remélem, rejtegetnek még pár jó fordulatot, amit rajongói teóriákkal nem lehet csak úgy felfedni (R + L = J nem lepett meg, pont ezért).

baal
2016-07-31, 14:14
Ha már TV-sorozatok, itt egy nagy kedvenc, a Banshee. Sajnos csak 4 évadot élt meg, hiányozni fog, nagyon... Szórakoztató ponyva, egy percét sem szabad komolyan venni. A felállás tipikius rablóból lett pandúr történet, főhősünk egy szerencsés véletlen folytán Banshee városka seriffje lesz, az amish-ok, indiánok világában. 15 évet ült egy félresikerült gyémántrablás miatt, követi a múltja, a rosszfiúk a nyomában, a törvény oldalán állva elég sajátosan rendezi le ezeket a dolgokat.

https://www.youtube.com/watch?v=J2IiKZQiu04

kistaki112
2016-07-31, 19:25
Ha már TV-sorozatok, nekem lenne egy kedvenc, a Fringe. :) Ha jól tudom 6 évad készült és befejezték a sorozatot, amért mai napig fáj a szívem! :'( Az önmagában érdekes relytéjek valamint a két világ közötti érdekes kapcsolat nekem sikat jelentett mikor még ment a TV-ben :) Itt egy rövid trailer a sorozatról:

https://youtu.be/bkxJ0DojPJ4

baal
2016-08-01, 11:46
Fringe? Jó bizony, imádtam ezt is, rengeteg sorozatot nézek, itt egy jó oldal, itt folyamatosan lehet informálódni a készülő, jelenleg is futó és lefutott sorozatokról:

http://www.sorozatjunkie.hu/2013/01/19/fringe-vege-az-5-evadnak-es-a-sorozatnak-is-irta-darkspell/

baal
2016-08-10, 11:52
Várós lesz az október.

A jelenleg futó, egyik "mainstream" szériák egyike is folytatódik:

?v=mhBBXkA-jfU

Nagy kedvenc, jön a 2. évad!:

?v=WzeJTAwqEJ4

drlecter
2016-12-12, 23:46
Írnék pár sort a Westworld-ről. Röviden és tömören: nekem egyáltalán nem tetszett, sokkal többet vártam tőle. Kicsit bővebben: állítólag az HBO ezzel a sorozattal akarta kiváltani a Trónok Harca okozta űrt. Gondoljatok csak bele, két nagy húzónév, nagy költségvetés, látvány, miegymás. Mondjuk ha azt veszem, akkor Sir Anthony Hopkins és Ed Harris jók voltak a szerepeikben, bár nem mintha bármi számukra megerőltető lett volna az egészben, és volt néhány szép táj is. De kb. ennyi, amit így hirtelen pozitívumként tudnék említeni. Ahogy kicsit utánaolvasgattam, úgy láttam, hogy két tábora van a sorozatnak. Vannak akik istenítik, és vannak azok, akiknek nagyon nem tetszett. Nos, én általában nem szoktam felülni a hype-vonatra, távol áll tőlem. Attól, hogy valamiben használnak szimbolikát, még nem lesz művészi vagy elgondolkodtató. Attól, hogy sokat rejtélyeskednek, még nem lesz csavaros "mindf*ck" a végén. Az a fő baj, nagyon érződik az rajta, hogy "Na, majd most megmutatjuk, milyen hatalmas írók is vagyunk..." és a dolog pont fordítva sül el. A sorozat alapötlete, még ha egy korábbi hollywoodi film is az alapja, nagyon jó, azért is voltam kíváncsi rá. De! Teljesen fölöslegesen elnyújtott az egész és tele van üresjáratokkal. Komolyan mondom, én több részen is szó szerint bealudtam, és csak becsületből tekertem vissza, gondoltam ha már elkezdtem nézni, akkor befejezem, hátha lesz valami igazán jó is. Akkor ott vannak a csavarok, bizony. Hát ezeket sem tudtam elfogadni, mert a legtöbbjére már sok résszel korábban rá lehetett jönni, az internet is tele volt velük, vagy ha elkezdődött az a bizonyos jelenet, akkor már volt az embernek egy igen erős sejtése arról, hogy mi várható majd - és rendszerint úgy is lett. De ha esetleg mégis valami olyan történt, amire nem számítottam, akkor se dobtam el az agyamat. Hogy miért? Ez egyszerű, mert ez a sorozat következő nagy hibája: nincs egy igazán szerethető karakter se, sem pedig olyan valaki, akiért igazán izgulni tudnánk, vagy csak kötődnénk hozzá. Egész végig maximum csak egy karaktert ismerhettünk meg a többiektől eltérően jobban. Így pedig nehéz.

A zenében is csalódtam, a Trónok Harca zeneszerzőjétől lényegesen többet vártam. A tíz rész alatt összesen egy szám volt, ami tetszett és kész. De persze a marketinggépezet már beindult a következő évadra, és elkezdték az alkotók a szokásos szövegeket és a misztikusnak szánt ködösítéseket. Nagyon szeretem Christopher Nolant, igaz hogy van néhány erősen túlértékelt filmje (pl.: Eredet), de tett ő már le olyat is az asztalra, amire azt tudom mondani, hogy egyszer mindenképpen látni kell, mert annyira jó (A tökéletes trükk). Éppen ezért reméltem, hogy az öccsében is van valamennyi kurázsi, na meg dolgoztak ők már ketten együtt. Azt kell mondjam, nem hiába a bátyja az elismertebb és híresebb. Na és persze ott van a régi nagy kedvencem, akinek ha meglátom a nevét, általában menekülőre fogom. Kivételesen most nem írok nevet, mert nem akarom reklámozni őt. Sok film kötődik a nevéhez, és jó ha van kettő vagy három olyan, ami tetszett tőle. Azóta kerülöm őt, mióta a Mission Impossible harmadik részének a végén volt képe ugyanazt eljátszani, amit korábban már megtett az egyik Lost epizódban. Természetesen tiszteletben tartom azoknak is a véleményét, akiknek tetszett a sorozat, én csak őszintén leírtam a véleményemet. Igazából, ha nagyon megerőltetem magamat, akkor tudnék még egy-két jobb dolgot mondani a sorozatról, de nem teszem, két okból sem. Egyrészt mert egyáltalán nem olyan dolgok, amikre azt mondja az ember, hogy "Wow, ez igen!", másrészt mert ha eszembe jutna egy jó dolog, biztos hogy rögtön tudnék mondani két rosszat is pluszba, és nem tudnám megállni, hogy ne írjam le még azokat is - pedig nem ér ez annyit, hogy tovább folytassam. Így is közel 100%-ban lefedtem a szerintem lényegi dolgokat, melyekből mindenki el tudja dönteni, hogy akarja-e nézni, vagy sem. Zárójelben azért megjegyzem, hogy ez nem az a sorozat, amelyből elég megnézni pár részt, hanem vagy végignézi az ember az egészet, vagy nem. És hogy fogom-e nézni a második évadot? Háát valószínűleg nem, mert nem nagyon érdekel a fenti okok miatt, de azért a matematikai esélyt megadom neki, hogy hátha esetleg egyszer valamilyen csoda folytán mégis majd a távoli jövőben... Azt azért bevallom, hogy egy dologra kíváncsi lennék, miszerint ki az az időközönként felbukkanó kislány, aki mindig mindenről mindent előre tudott?, de megmondom az igazat, annyira nem érdekel, mert tekintve a sorozat eddigi megoldásait, nagy valószínűség szerint csalódnék benne.

Caroline
2017-02-07, 11:12
Megnéztem az Assassin's creedet, hát elég trutyi egy film lett a játékra nézve kész katasztrófa, unalmas vontatott, annyi van benne mint a bemutatókban, semmi több. Egy petákot nem ér, a játék jobb sokkal jobb

Matie
2017-02-07, 23:23
Akkor nem bánom, hogy kihagytuk. :) Nem fűztem hozzá túl sok reményt, bár többnyire vegyesen olvastam róla. Valószínűleg a Resident Evil is kimarad, arról még rosszabbakat lehet hallani. Helyettük megnéztük a Széttörve c. filmet, na az nem volt rossz, tetszett a színész alakítása, és a mondanivalója is érdekes volt. (Most olvasom, hogy lesz folytatása (http://index.hu/kultur/cinematrix/2017/02/06/shyamalan_elkesziti_a_szettorve_folytatasat/).)

Mondjuk kicsit vesztett is valamit ezzel a superhuman-dologgal - rémisztő, de valahogy mégsem, mert arról már nem hiszem el, hogy valóban megtörténhet.

drlecter
2017-02-16, 23:16
Én sem néztem meg moziban az AC-t, fölösleges pénzkidobásnak gondoltam. De nem bántam meg. :) Igazából, már a trailerek se hozták meg az étvágyamat hozzá. Nem nagyon fogott meg.

Ellenben a Széttörve tényleg egész jó volt. Főleg James McAvoy miatt persze. Filmként van jobb is a műfajban, de az ő alakítása hozzáadott az egészhez. Azt sajnáltam, hogy viszonylag kevés személyiségét mutatták csak meg a filmben. Mondjuk kicsit jobbra számítottam, de nem bántam meg.
Azzal a superhuman-es dologgal kapcsolatban, nekem tetszett az elképzelés, és úgy nagyon nem is volt bajom vele, még a falra mászással sem. Egyedül az zavart, hogy kb. semmi baja nem volt miután meglőtték párszor. Az már egy kicsit sok volt.

Ha pedig valaki egy igazi kemény filmet akarna megnézni (figyelj Mep :D), akkor szívből ajánlom A Boszorkány című filmet. De csakis saját felelősségre. :) Annyira erős atmoszférája és fényképezése, na meg színészei vannak, hogy az már fáj. És a szinkron is nagyon jó volt, ami meg ritka!

drlecter
2017-02-28, 00:26
Talán mondanom sem kell, de a Mindenki című film megnyerte a Oscart! Nagyon sok jót hallottam róla, na mondom akkor megnézem, végül is 25 perc nem annyira sok idő. És azt kell mondjam, hogy egyáltalán nem csalódtam benne, nekem nagyon tetszett! De tényleg, amilyen rövid volt, olyan jó volt. Meg eleve, ha rossz lett volna, mert túlhypeolták, vagy akármi, akkor nem írnék most ide. :) Amit ki lehetett hozni 25 percből, azt megtették, sőt, én szívesen néztem volna tovább. Feszes tempójú film, nem ült le egyszer sem, minden a helyén volt, egyszóval jól megtervezték. Tetszettek a kamerabeállítások, a látvány, a díszlet, a vágás, a rendezés, a zene, a dalok és persze a színészek - egyszóval minden. A két főszereplő leányzó fiatal koruk ellenére már egész jó referenciájuk van a szakmában, például Antonio Banderas-szal is forgattak már mindketten. Ráadásul még tehetségesek is, meg merem kockáztatni, hogy akár még nagy jövő is állhat előttük. És külön meg kell említeni az énektanárnénit is, ő is nagyon jól játszott, abszolút hiteles volt a szerepben. Egyesek beleláttak bizonyos politikai dolgokat is, de szerintem ez nettó hülyeség. Illetve páran észrevettek néhány kisebb bakit, amik nem illettek a korba, úgymint pl. Budmill táska meg hasonlók. Mondjuk nekem nem tűnt fel, de biztos úgy van.

Mindenkinek gratulálok!

B2oAjMkUgWw

Zsolt_72
2017-02-28, 08:32
Egyesek beleláttak bizonyos politikai dolgokat is, de szerintem ez nettó hülyeség. Illetve páran észrevettek néhány kisebb bakit, amik nem illettek a korba, úgymint pl. Budmill táska meg hasonlók. Mondjuk nekem nem tűnt fel, de biztos úgy van.

Mindenkinek gratulálok!

Valóban sikerült az újabb szobrocskát elhozni. :) :) Ami a politikai felhangokat illeti, inkább no comment. Igen, én is láttam más fórumokon konkrétan a Budmil-t bakinak nézni, de ez téves: a cég bejegyzése 1990-ben történt, a film pedig 1992-ben játszódik. (Amúgy a név jelentése: BUDapestMILánó, magyar-olasz vegyes cég.)

Ezúton is gratulálok Kristófnak és csapatának, szép volt! :D

drlecter
2017-02-28, 19:53

Ha jól láttam, akkor a leírásban 1991-et írtak, de ez nem változtat semmin.
És köszi az infót, ezt nem tudtam, ma is tanultam valamit. :)

TranSam
2017-03-01, 00:27
Egész jó film. Szerintem is érdemes megnézni.

Személyes emlékeim is vannak ezzel kapcsolatban, majdnem pontosan ugyanez játszódott le velem is jó pár évvel ezelőtt. Mondjuk abban az esetben nem volt (és nem is lehetett) ilyen összetartó a csapat. Viszont a BBC dalversenyét megnyerték(tük). :-)

drlecter
2017-03-01, 00:29

Gratulálok nektek! :)

OBig
2017-03-02, 13:34
Személyes emlékeim is vannak ezzel kapcsolatban, majdnem pontosan ugyanez játszódott le velem is jó pár évvel ezelőtt.

Miért? Azt mondta a tanérnénid, hogy csak tátogj? :clown:

TranSam
2017-03-05, 22:48
Köszi doki! :)

Nem tátogtunk, a felvételről küldött ki bennünket. Addig 1,5 óra után már majdnem jó volt minden. Gondolta a tanárnő, hogy kiküld néhányunkat (nem hang, hanem személyes szimpátia alapján), így meg lesz hamarosan. Tévedett. 3,5 órát voltak még bent a többiek. :D

drlecter
2017-03-13, 21:22

Vajon milyen fejet vághatott, amikor kijött? :D

Matie
2017-03-14, 16:49
Az nem semmi :)

Amikor elkezdtem nézni a filmet, először arra számítottam, hogy ez is valami szívszorító, depressziós rövidfilm lesz (eddig szinte csak olyan rövidfilmekhez volt szerencsém sajnos). A végén szerencsére nem így lett, hanem viszonylag pozitív a végkicsengése, és így is tudott elég hatásos lenni. Gratulálok nekik!

Nemrég láttam a Logant, és bár az X-Men filmeket be kell pótoljam (bár nem ezt a verzióját szerettem/ismertem a történetnek), önmagában is jó film volt, Dafne Keen nem okozott csalódást.

baal
2018-01-06, 09:43
Nagy sorozatjunkie vagyok, az alábbi cuccokat nézem, néztem illetve a listámon van és nézni fogom:

Láttam:

11.22.63 (Stephen King, Kennedy gyilkosság, időutazás, remek!)
Game of Thrones (folyamatban van, 2. évadnál járok, no comment)
Gomorra (2 évad ledarálva, 3. évad várat magára, ez nagy kedvenc, a nápolyi maffia, a Camorra története, kegyetlen, gyomorbavágó, brutális széria)
Bates Motel (5 évad ledarálva, a Psycho előtörténete, jóóóó)
Banshee (4 évad kivégezve, egyik kedvenc szériám, sajnálom, hogy véget ért)
The Walking Dead (7 évad megnézve, a 8. évad majd... Sajnos rengeteg esett a színvonal, már csak megszokásból nézem)
Harper's Island (1 évados, horrorsorozat, nagyon bejött, egy szigeten hullanak a fiatalok, mint a legyek, a műfaja az ún. slasher, nagy kedvencem a horroron belül)
Az elveszett szoba (minisorozat, zseniális, ajánlom!)
Chosen-Kiválasztva (3 évad eddig, a 4. várat magára már évek óta, nagyon várós)
Prison Break-A szökés (5 évad megnézve, én szeretem, frankó)
The Strain-A kór (4 évados, vámpíros sorozat, nem rossz, de azért nem is kiemelkedő sorozat, a félvér vámpír karaktere azért megér egy misét, a legjobb szereplő)
Slasher (2 évados horrorsorozat eddig, a második évadot nemsoká kezdem el, kaszabolós-belezős horror, mint a címe is mutatja, én imádom)
Stranger Things (nagy kedvenc, 2 évad eddig, hamarosan jön a harmadik is)
Dexter (8 évad, imádtam minden percét, csak a lezárás ne lett volna olyan, amilyen... De hátha folytatják...)
The Killing-Gyilkosság (4 évados, amerikai sorozat, az eredetije egy dán sorozat volt, a Forbrydelsen (Egy gyilkos ügy). Szomorkás, depressziós történet, a nyomozópáros zseniális, a helyszín pedig Seattle, ahol állandóan szakad az eső, fokozva a nyomasztó hangulatot).
Mindörökké-Forever (Sajnos csak 1 évadot élt meg. Főhősünk egy halhatatlan, 250 éves! fickó, aki mindennapjait a hullaházban tölti, ugyanis a munkahelyéül szolgál eme intézmény. Jó párszor elérte már a végzet, de amikor meghal, mindig a folyóban találja magát, anyaszült meztelenül, vicces szituációkat szülve. Felbukkan egy másik halhatatlan, aki jóval idősebb mint Ő, kezdetét veszi egy furcsa párbaj kettejük között, a híres mondást idézve : "Csak egy maradhat!". )
Hannibal (Alapmű)
American Horror Story (a 7. évadnál jár ez a horrorantológia, minden évad más történet, elég beteg és szürreális néhol)
True Detective (2 évad, az 1. évad zseniális volt, a 2. évad felejthető)

Nézni fogom:

X-akták (Most kezdett a 11.évad, újranézem mindet, a 2. évad közepén járok jelenleg)
Twin Peaks (A 3. évad apropóján megnézem az eredeti sorozatot újra, imádom)
Maffiózók (6 évad)
Kemény motorosok (Sons of Anarchy)
Lost-Az eltűntek
Gyilkos hajsza (The Following)
Hajsza (The Fall)
Oz (6 évadot megélt börtönsorozat)
Mr. Mercedes (STEPHEN KING!)
Westworld
THE PUNISHER!!!!
Gotham
A hátrahagyottak (The leftovers)
The Lizzie Borden Chronicles
Tru Calling-Az őrangyal
A horror mesterei
Az elit alakulat
Breaking Bed (Totál szívás)
Wayward Pines
Időről időre (Time after Time)

Matie
2018-01-06, 11:19
Az utóbbi időben én is ráfüggtem a sorozatokra, a Breaking Badet nagyon ajánlom, számomra örök kedvenc lett, imádtam.:clown: Utána érdemes nézni a Better Call Saul-t is, jó pár karakter visszaköszön, és maga a sorozat is nagyon jó.

A Walking Deadet én is már csak megszokásból nézem, hát mit ne mondjak, mostanra elég borzalmassá vált. :/ Húzzák-vonják, dög unalom, karakterfejlődés nulla, Negan már-már egy bohóc szintjén van, és annyi baromságot követnek el, hogy már fáj. Viszont nemrég néztem meg a Stranger Things-t, na az jó volt, főleg az első évad - a második szerintem picit elmaradt az elsőhöz képest, de az is szuper.

A Doctor Who (Ki vagy, doki?) színvonala olykor szintén billeg, de most úgy érzem, újra révbe ért. Tetszik az új Doctor, nem értem, miért van akkora felhördülés, hogy most nem férfi lesz, hanem nő... A színésznő szimpatikus és tehetségesnek tűnik, szerintem tökéletes a szerepre, még az is lehet, hogy ő lesz a második kedvencem David Tennant után. Remélem, jó történetet is kap.

A Sherlockot nem tudom, említettem-e már, szintén jó sorozat, és a Scrubs (Dokik) pedig egy jó kis sitcom, jókat nevettem rajta. (Amikor hétfőn dolgozni mész :D (https://www.youtube.com/watch?v=a_koTmNbQuY))

baal
2018-01-06, 11:33

Ja igen, a Better Call Saul is itt pihen a vinyón, természetesen azt is meglesem majd. :)

drlecter
2018-01-06, 20:38
Mondjuk nem is csodálom a fenti soraitokat, manapság igényesebb sorozatok készülnek, mint a legtöbb film.
Nekem ezek vannak most a megnézendő listán:

- Elfeledve
- Better Call Saul
- Róma
- Spartacus
- Dr. House
- Mindhunter
- A szolgálólány meséje
- Narcos
- Dokik
- Elit Alakulat
- Terápia
- Tin Star - A bosszú csillaga
- Stranger Things
- Vikingek

Mindről jókat hallottam már korábban, és voltaképpen a legtöbbje érdekel is, szóval remélhetőleg egyszer majd darálás lesz. :) Egy hete fejeztem be a Tabut, szerintem nem volt rossz, de messze nem volt annyira jó, mint mondták. Nálam korrekt közepes szinten áll. Olyan érzésem volt, mintha tulajdonképpen egy 8 részesre elnyújtott pilotot néztem volna. De a látvány, a színészek és a magyar szinkron! igen magas minőséget képvisel. Nézem még a Castle-t, kis könnyed szórakozás, de pár hét és végre vége lesz, mert úgy vagyok vele, mint ti a Walking Deaddel, inkább a korai évadok voltak a jobbak, igaz az első kb. kettőről lemaradtam. X-akták újra van, nagyon örülök, és szerintem egynek elment az első rész, az tetszett benne, hogy nagyon aktuálissá tették - de szerintem nem fogja hozni a régi évadok szintjét. Számomra az X-akták a világ egyik legjobb sorozata. De ne legyen igazam. Illetve nemrég mutatkozott be a Templomosok című sorozat is, az első két rész közepes volt, de utána részről részre jobb, ahogy több szálon fut a történet és kavarják a kását. Igaz, egy rutinosabb sorozatnéző rá fog jönni a csavarok többségére, de attól még bőven nézhető. Meg persze nagyon várom a Game of Thrones befejező részeit... bárcsak úgy Istenigazából jó lenne. Nekem az első négy évad a kedvencem belőle, de mind az ötödik, mind a hatodik évadban van egy-egy olyan rész, ami szerintem megkérdőjelezhetetlenül a sorozattörténelem csúcspontjait képezik. A Breaking Bad tényleg nagyon jó, csak ajánlani tudom. Régebben néztem még a Mentalistát, Gyilkos elméket és a Hazudj, ha tudsz-ot is, azok se voltak rosszak a maguk szintjén. Én anno néztem a Lostot, jól indult, de másfél évad után otthagytam a fenébe, nagyon jól is tettem szerintem, mert az egész egy nagy blöff. Már a második évadban minden második rész egy visszaemlékezés volt, hogy mi volt pár résszel ezelőtt. A Hannibált meg elkezdtem nézni, de egy évad után nem érdekelt, mert kb mindegyik részen bealudtam. Meg Mads Mikkelsen se tartozik a kedvenc színészeim közé, szerintem nyomába se ért Sir Anthony Hopkinsnak. Korábban néztem még a Westworld-öt, de az nem tetszett, számomra az is egy blöff volt.

baal
2018-01-07, 08:34

Hmmm, ki is bővítettem rögvest a megnézendő sorozatok listáját. Spartacus, Mindhunter, Elfeledve, Narcos... Jöhetnek ezek is idővel, naná! :) X-aktákkal egyetértek, most darálom újra, Scully-t most rabolták el az idegenek, 2. évad felénél tartok. Rájöttem, tévedtem azzal kapcsolatban, hogy én láttam régen minden részt. Koránt sem. Nagyon sok epizód kimaradt anno, így újranézve, sorban, darálva sok minden értelmet nyer.

Banshee, Gomorra, Chosen-Kiválasztva, Dexter... Szerintem ezeket is bőven felveheted a listádra, mid más-más stílus, de a maguk nemében kiemelkedőek.

Hannibal... Igen, igazad van abban, hogy túl művészire vették a figurát, kicsit nehezen veszi be az ember gyomra, de nálam betalált. A 3. évad gyakorlatilag a Vörös Sárkány története. Ez az a sorozat, amit a Twin Peaks-el tudnék összehasonlítani. Vagy szereted vagy utálod, középút nincs...:)

baal
2018-01-07, 08:54
Gomorra... Roberto Saviano tényfeltáró könyvéből készült sorozat, a nápolyi maffia, a Camorra világáról. Realisztikus, kegyetlen, gyomorba vágó, itt nincs meg az a romantikus báj, mint a Keresztapában, Nápolyban sajnos így mennek a dolgok. Az író a mai napig rendőri védelem alatt áll, a Camorra vadászik rá.

https://www.youtube.com/watch?v=-4QORgagblU

drlecter
2018-01-07, 11:23
Hmmm, ki is bővítettem rögvest a megnézendő sorozatok listáját. Spartacus, Mindhunter, Elfeledve, Narcos... Jöhetnek ezek is idővel, naná! :) X-aktákkal egyetértek, most darálom újra, Scully-t most rabolták el az idegenek, 2. évad felénél tartok. Rájöttem, tévedtem azzal kapcsolatban, hogy én láttam régen minden részt. Koránt sem. Nagyon sok epizód kimaradt anno, így újranézve, sorban, darálva sok minden értelmet nyer.

Banshee, Gomorra, Chosen-Kiválasztva, Dexter... Szerintem ezeket is bőven felveheted a listádra, mid más-más stílus, de a maguk nemében kiemelkedőek.

Hannibal... Igen, igazad van abban, hogy túl művészire vették a figurát, kicsit nehezen veszi be az ember gyomra, de nálam betalált. A 3. évad gyakorlatilag a Vörös Sárkány története. Ez az a sorozat, amit a Twin Peaks-el tudnék összehasonlítani. Vagy szereted vagy utálod, középút nincs...:)

Köszi az ajánlásokat, oda fogok figyelni majd azokra a sorozatokra is! :)
És igen, úgy hallottam, hogy a Hannibál 3-ik évada nagyon üt, olvastam is róla pár kritikát anno.
Twin Peakset meg még nem láttam. :p

baal
2018-01-07, 12:05
Ezt ki is felejtettem! Stefano Sollima, a Gomorra rendezője a római alvilágba is elkalauzol minket ebben a sorozatban:

https://www.youtube.com/watch?v=w_gWz2_MUCs

baal
2018-01-12, 11:42
A Megtorlóból készült már 2 mozifilm is, 1989-ben Dolph Lundgren, 2004-ben pedig Thomas Jane játszotta Frank Castle szerepét. Végre elérkezett sorozat formájában is ez a brutális, nyers, bosszúálló történet. ERŐSEN AJÁNLOTT A MEGTEKINTÉSE!:

https://www.youtube.com/watch?v=lIY6zFL95hE