Teljes verzió megtekintése : Elakadások-segítségek
Ha elakadtál valamelyik szerkesztett pályán. :)
Igen, és ott asszem h van 1 kötél, amivel feljutottam a falon a réshez, de ott secret volt!!:confused:
Ott 2 lyuk is van??
Biztos vagy benne, hogy jól körülnéztél?:D Mert a falon van egy kapcsoló, amit a kötéllel elérhetsz :)
Nem eléggé, de megvizsgálom!!:D
ott van 1 kapcsolo, de azt már rég meghuztam, és semmit sem csinált.
De a fenti jukrol beszélsz, amit a kötéllel érek el, vagy arrol, amelyiknél vannak azok a kardok??
bocsi a dupláért
Azt hiszem, hogy a kardoknál tudod aktiválni a kötelet, úgyhogy ott nincs semmi új. A kapcsoló, amiről beszéltem, a köteles szobában van magasan. Az nyitja ki a kaput a mocsárnál, ami elvezet egy kisebb faluba.
Igen megvan!!:D
És a rács túloldalán vannak dobozok, a viz alján meghúztam 1 vízikart, azután mit csináljak??
A dobozokat úgy kell elrendezni, hogy egyenes sorban legyenek, és át lehessen tolni rajtuk a tárgyat. (Lődd ki a nagy kék szemeket, azzal eltűnnek a tüskék.)
Ha kell segítség a tolható dobozokkal, itt (http://www.youtube.com/watch?v=-_Y21Cpctvg) van a megoldás. :)
Most már rájöttem!!:D
Nem úgysem fogok belenézni, majd megszenvedek vele én!!:)
szerk:Matie leégettem a padlot, és kaptam 1 helyet, amiböl azt hiszem, hogy lehet falat kihuzni de nekem nem akarja megfogni a falat, hogy kihuzza, mi lehet a probléma??
http://tinypic.com/view.php?pic=34hb2hy&s=5
A falat ott nem lehet kihúzni, én is ebben a szobában akadtam el korábban. De a szoba másik végében a falon kardok vannak, ami igazából egy kapcsoló;)
Jó és itt a kötélen hogy tudjak átmenni, ha nem mozdúl meg, csak leesik róla??:rolleyes:
Szerk:Jobb kérdés hogy kapjam el a plafon létrát??:rolleyes:
Na most már végleg elakadtam!!
Lelöktem a hordót, aztán lementem a házhoz, ahol betört az ablak, kinyitottam azt a fehér ládát, de semmit nem vett fel, akkor most 1 ajtó nyílt ki vagy mi??
Igen, s ott mit csináljak*.*??:rolleyes:
Fogd meg a rövidebb oldalán kb. a közepén, és automatikusan meghúzza. Kicsit nehéz megtalálni azt a pontot, de menni fog. :):)
És ott az ágyúnál mit kell csinálni??
Bele kell rakni az ágyúgolyót.
Scoobykah
2011-12-26, 19:07
letöltöttem a Mists of avalont,de kapásból elakadtam.A növénykertben beleöntöttem a Löttyöt a táljába,és nem tudom h hogyan tovább.
valami ötlet?a kulcs egyik darabja már megvan
A konyhában van banán, a zöldházban van kókusz, ezeket össze kell kombinálni, majd vissza a konyhába, és berakni a mixerbe a narancslé mellé :D
ha esetleg azt már megcsináltad amit Roli írt akkor
a másik tálba sima vizet kell csak önteni :D
Scoobykah
2011-12-27, 09:55
ez nekem is eszembe jutott:)
de mivel?mert a turmix pohara már nincs meg.
a konyhában meg bepróbálkoztam a kistálaknál.de nemvette el.
(mellesleg nagyon jó lett:) )
kell egy üres üveg :) "karácsonykor sokan isznak bort" ;) talán ez rávezet :D
Scoobykah
2011-12-27, 17:38
köszönöm a segítséget:)
lenne még két kérdésem.
A Bronz rewardot hogyan lehet megszerezni?(mert látom h van foglalata,de nem lehet visszamenni)
Illetve:A tűz miért nem alszik ki sehol sem?tudom hogy,oda kéne,ahol a Rewardok foglalatai vannak,ráöntöttem,de semmi.
köszönöm a segítséget:)
lenne még két kérdésem.
A Bronz rewardot hogyan lehet megszerezni?(mert látom h van foglalata,de nem lehet visszamenni)
Illetve:A tűz miért nem alszik ki sehol sem?tudom hogy,oda kéne,ahol a Rewardok foglalatai vannak,ráöntöttem,de semmi.
ha nem szerezted meg akkor már sehogy, mert visszamenni nem lehet :(
a tüzet úgy tudod kioltani ha ráállsz arra a szürke csíkra a tűz előtt :D
Scoobykah
2011-12-27, 21:20
oké köszi.:)
A Bronz Rewardot hogy lehet megszerezni?csak azt szeretném tudni,h merre nézelődjek:)
Hali mindenkinek.
"The Reflection of Eternity"-ben, a legvégén, hogyan kel kivégezni az átlátszó kardos bácsit ? '"+%'"/%/'+!'+§"§
"SANCTUM"-ban a második golyót hova a rossebbe kell rakni? (vízalatti labirintus)
Ha odaérek, megmondom. :) De addig is, itt mijafrancot kell csinálni?
http://treditor.hu/kepek/reflection_of_eternity1.jpg
Rohatt szép ez a pálya amúgy:)
Menj vissza a szembelévő vízesésekhez, ahonnan jöttél, majd a bejárattól a legelső vízeséstől szemben van egy platform a vízben, ugorj át nagy ugrással.:) (Jól el van dugva, én is itt akadtam el.)
Ha odaérek, megmondom. :) De addig is, itt mijafrancot kell csinálni?
http://treditor.hu/kepek/reflection_of_eternity1.jpg
Rohatt szép ez a pálya amúgy:)
A vízalatti kőre kell ugrani
http://thumbnails58.imagebam.com/19737/6b877f197360029.jpg (http://www.imagebam.com/image/6b877f197360029)
Amúgy tényleg nagyon szép, és jól játszható. Kivéve a végét, amire még nem jöttem rá.
CrashHungarian98
2012-06-20, 20:47
Ebbe én is belefogtam de már az elején rögtön elakadtam :S Majd végigjátszásba belenézek .
Scoobykah
2012-06-21, 11:14
én ott akadtam el,ahol tűzben van a cucc amit fel kell venni,meg egy ajtó mögötte a falon.és időre kéne bejutni.de akármilyen trükkel ugrok be,nem érem el az ajtót:/
http://kep.psharing.com/660464.t.jpg (http://kep.psharing.com/660464.jpg)
Itt a tologatható tömbbel kell okoskodni, valamint bőven van idő mindenre, csak rá kell jönni a "titokra" :)
Caroline
2012-06-21, 14:38
Ezt sehogy sem tudom megcsinálni már vagy 66* szétégtem de sehogy sem, küldne nekem ahhoz mentést, hálás lennék, ja meg a vizes kép segítségért is köszi most már tudom hova kell ugrani. Ezzel játszok én is, a játékot ,yT-n láttam rögtön utána mentem is treditor.hu-ra leszedni.
Ide told a tömböt, és akkor először leveszed a kis emelvényről a távcsövet, majd a ferde részen vissza-visszaugrálva ismét meghúzva a kart, ismét eljutva a kis emelvényhez helyből ugorva eljutsz a kinyílt rács mögé:
http://treditor.hu/kepek/reflection_of_eternity2.jpg
Ha nem megy, küldj egy mentést, és megcsinálom neked. :)
Caroline
2012-06-21, 17:48
Ide told a tömböt, és akkor először leveszed a kis emelvényről a távcsövet, majd a ferde részen vissza-visszaugrálva ismét meghúzva a kart, ismét eljutva a kis emelvényhez helyből ugorva eljutsz a kinyílt rács mögé:
http://treditor.hu/kepek/reflection_of_eternity2.jpg
Ha nem megy, küldj egy mentést, és megcsinálom neked. :)
jaj de jó, próbáltam úgy ahogy írtad de mégis meg gyulladok.
Itt a mentésem:
http://www7.zippyshare.com/v/56138250/file.html
Köszönöm előre is.
parancsolj: http://treditor.hu/ezaz/caroline.zip :)
Caroline
2012-06-21, 18:44
Köszike mégegyszer
Valahogy így kell megcsinálni.
http://www.dailymotion.com/video/xrobud_tomb-raider-the-reflection-of-eternity-fire-jump_videogames
Caroline
2012-06-22, 08:43
Most már sikerült, mert OBig adott mentést, de azért a vides segítségért is köszi, tegnap egésznap ezzel játszottam, most ott tartok, ahol van egy nagy terem a falon a szökőkút fejekkel, meg a láncokkal kell valamit bíbelődni.
Itt van róla 2 db. kép
http://i47.tinypic.com/2zz5d1i.jpg
http://i45.tinypic.com/vzvalw.jpg-ide könnyű bejutni a vízalatt jobbra van egy repedés(ha aki itt tartana) az egyik láncot leszagattam de a másikkal nem tudom mit kell tenni, az elsőt az könnyű a meredekebb lejtő felöli oldalt lévő szerkezetet elég 1x meghúzni és a kő legurul, de a másik meg semmi .
Esetleg valaki ötlet, hogy hogy lehet azt is "elszaggatni"
Nos: A vízben van pár korsó, cserépedény. Az egyiket szétlőve kapsz egy kulcsot. :)
Caroline
2012-06-22, 13:25
Köszike, erre nem gondoltam én egyből fel akartam venni a korsókat.
Valahogy így kell megoldani a vízköpők termét ;-)
http://www.dailymotion.com/video/xrp665_tomb-raider-the-reflection-of-eternity-vizkopok-terme_videogames
Caroline
2012-06-22, 19:14
Köszi az sikerült, kellett 5 perc kitalálni a helyes kombinációt, most a fogaskereket kell megszereznem.
Az nem túl nehéz, aki épp ott tart lehet segíthet.
1.felvenni a cuccot, ne ijedjünk meg, ha bekapcsol a csapda
2.menjünk előre és meglátszik a nagy fényes kő, azt felvenni.
3. tegyük a kövecskét a fogaskerék helyére, a csapdácska kikapcsol(Larából nem lesz grill husi:)) és mehetünk tovább
Caroline
2012-06-26, 17:41
Elkezdtem a Pirate princesst de sehogy nem bírom átvinni a hordós részt. Van valakinek kedve egyet ugrabugrálni?
itt a link:
http://www.treditor.hu/cgi-bin/schlabo7/dl.pl?http://treditor.hu/trle/jkl/lukas_raabl_tr_forge_advent_calendar2011_the_pirat e_princess.zip
sehogy nem megy, tudna valaki segíteni? köszönöm előre is.
ez meg a mentésem:
save:http://www46.zippyshare.com/v/69109674/file.html
Jaj ezt régebben én is játszodtasm nagyon hangulatos kis game ez:D
Nem jut eszembe, h melyik a hordós részX(
Tessék :) http://www46.zippyshare.com/v/56224766/file.html
(Indulj el a hordó felé, mielőtt elérne, ugorj előre az oldalsó lejtőre. Mire Lara lecsúszik, a hordó már nem éri el.)
Caroline
2012-06-26, 21:29
Nagyon szépen köszönöm a segítséget.
Caroline
2012-06-26, 21:30
"Jaj ezt régebben én is játszodtasm nagyon hangulatos kis game ez
Nem jut eszembe, h melyik a hordós részX("
Az a hordós rész a legeleje ahol a tnt-s hordót kell kikerülni, hála Matie nek vihetem tovább.:)
Igen mostmár rájöttemxD:D
Jaaa és szép hangod van Matie:)
Caroline
2012-06-27, 09:42
Azt hiszem easter egget találtam:
http://i48.tinypic.com/abgrbl.jpg
háhh ez jó. :D Spongyabob.
Caroline
2012-06-28, 07:47
Én is jót röhögtem mikor megláttam, valamikor én nem tudom nővérem, hogy csinálja, ő nem is TR fan meg nem is játszik de néha jobban tudja mi hol van (ha én vaksi nem veszek észre valamit ő rögtön kiszúrja, pl lehúzható fali kapcsoló).:)
tombraidermaster1996
2012-06-28, 10:15
Na de ennek is van előnye Caroline, legalább segítséget is kapsz. :) Tök rendes a nővéred akkor. :)
Caroline
2012-06-28, 11:06
:) köszike, lehet én is észre venném ha nem lennék kapkodós:)
tombraidermaster1996
2012-06-28, 11:10
Na igen, kapkodás, én is olyan vagyok. :) Kapkodok mindig, mindent minél gyorsabban akarok csinálni, de nem jön össze... :D
Engem érdekel a nővéred Caroline! :D:D:D
Jól van, csak vicc volt. :)
Caroline
2012-06-29, 14:55
Engem érdekel a nővéred Caroline! :D:D:D
Jól van, csak vicc volt. :)
:) értem a viccet
Azt hiszem, hogy kaptam én is 1 Easter Egg-et:D
http://i45.tinypic.com/sfxqfc.png
Caroline
2012-06-30, 13:38
Aha, ez is jópofa, ezt még nem találtam meg
Valaki megmondaná, hogy itt mi a francot kell csinálni??:D:D
http://i47.tinypic.com/33df5mw.png
Na, megfogadtad az ajánlatot? :naughty:
A végén kell ide jönni, először be kell gyűjteni hozzá egy kannát és valami olajféleséget (ha jól emlékszem), amit előbb tűzbe kell rakni... :kratz: Öh, nemtom, hol tarthatsz. :)
Hjajj, de rég játszottam már vele. :( De az a baj, hogy laptopon nem tudok, mert állandóan átállítja a képernyő felbontását. :mad:
Szerk.: Oksa, utóbbi megoldva. :) Csak a kompatibilitásnál kellett nézelődni... :floet:
Meg:naughty:
Köszi a segítséget:D
Caroline
2012-06-30, 15:23
Valaki megmondaná, hogy itt mi a francot kell csinálni??:D:D
http://i47.tinypic.com/33df5mw.png
Ez melyik szerkesztett pálya?
tombraidermaster1996
2012-06-30, 15:31
Valaki megmondaná, hogy itt mi a francot kell csinálni??:D:D
http://i47.tinypic.com/33df5mw.png
Te Iza, milyen pálinkafőzdében vagy? :D:D:D:D:vlol::vlol::vlol::vlol::vlol::vlol::vlol: :vlol::vlol::vlol::vlol::vlol::vlol::vlol::vlol::v lol::vlol:
Ez melyik szerkesztett pálya?
A Time Odyssey. :) Csak ajánlani tudom.
http://treditor.hu/trle/treditor/reviews/stu/a_time_odyssey.htm
Meg úgy Trix minden pályáját. x) http://treditor.hu/riportok/trix/trix.htm
Caroline
2012-06-30, 20:19
Na, megfogadtad az ajánlatot? :naughty:
A végén kell ide jönni, először be kell gyűjteni hozzá egy kannát és valami olajféleséget (ha jól emlékszem), amit előbb tűzbe kell rakni... :kratz: Öh, nemtom, hol tarthatsz. :)
Hjajj, de rég játszottam már vele. :( De az a baj, hogy laptopon nem tudok, mert állandóan átállítja a képernyő felbontását. :mad:
Szerk.: Oksa, utóbbi megoldva. :) Csak a kompatibilitásnál kellett nézelődni... :floet:
köszi most szedem le a link alapján
CrashHungarian98
2012-06-30, 21:29
"Viszont hogy mondjak is valami negatívumot, bár ez saját vélemény- csúnya Lara ruhája. :p " A számból vette ki a szót :D De nagyon szép pálya most töltöm :)
Hát jah. Ha már tök fekete, legalább lennének benne árnyalatok, gyűrődések, stb. De nem baj, nah. :D
Egyszer valaki felvetette TRF-en, hogy milyen jó lenne, ha mindenki olyan Lara modellel játszhatná végig a szerki pályákat, amilyennel csak akarja. Díjaznám én is. :ohno: És ismertek, nem csak az ilyen elcseszett ruhák miatt... :rolleyes:
TheMasterOfTRA
2012-07-01, 15:19
te iza, milyen pálinkafőzdében vagy? :d:d:d:d:vlol::vlol::vlol::vlol::vlol::vlol::vlol: :vlol::vlol::vlol::vlol::vlol::vlol::vlol::vlol::v lol::vlol:
looooool
De az a baj, hogy laptopon nem tudok, mert állandóan átállítja a képernyő felbontását. :mad:
Szerk.: Oksa, utóbbi megoldva. :) Csak a kompatibilitásnál kellett nézelődni... :floet:
Fúúhh, ez mégse oldódott meg, csak már nem akartam még egyet szerkeszteni. Ugyanúgy oldalra dönti azt a rohadt képernyőt egy-két perc után. Megőrülök. Mi az istentől van ez?! :mad:
Caroline
2012-07-01, 21:34
Fúúhh, ez mégse oldódott meg, csak már nem akartam még egyet szerkeszteni. Ugyanúgy oldalra dönti azt a rohadt képernyőt egy-két perc után. Megőrülök. Mi az istentől van ez?! :mad:
Nem crashel a játék nálad?, lehet az okozhatja, vagy esetleg kérdezz rá valami szak manusnál hát ha az tudja.
iskolában 2 évvel ezelőtt régebbi gépek voltak, és amikor közeledett a nyár és nem volt mit csinálni órán, beraktam egy klasszikus TR-t (asszem TR1 vagy TR2 voltÍ), és eldőlt oldalra a képernyő. O__o én is néztem, hogy mi van. :)
de fogalmam sincs, mi okozhatja. tán a videókari régi?
Caroline
2012-07-02, 09:22
Esetleg Michele megnézhetnéd az illesztési programját a vidi kártyád és az alaplapodét, lehet, hogy csak az okozhatja a hibát, vagy csak egy alapos kitakarítás kell neki az elektronikájának(laptopot sajna nem tudom hogyan kell kitakarítani, csak annyit hogy ilyen direkt erre használt kontakt spré vagy mivel szokták) de ezek csak tippek sajna nem nagyon értek a géphez csak úgy mint egy felhasználó.ha gond van a pc-mel én szervízbe szoktam vinni még újra rakni se tudnám
Köszike, de inkább nem idegesítem magam. :) Úgyse használom már sokáig. :clown: Remélem. xD De ha az új géppel is hasonló gondom lesz... :rolleyes: Júúújj. :nut:
Inkább csinálgatom az avikat, amiket cseten említettem. xD
Caroline
2012-07-03, 08:30
Köszike, de inkább nem idegesítem magam. :) Úgyse használom már sokáig. :clown: Remélem. xD De ha az új géppel is hasonló gondom lesz... :rolleyes: Júúújj. :nut:
Inkább csinálgatom az avikat, amiket cseten említettem. xD
Szerintem azzal nem lesz gondod, az enyém viszonylag újnak mondhatni 4 éves de mikor vettem nem csinált ilyet a tr2 demónál
p4 es de alap nekem nem fordítja át a gépet ilyen az enyém: http://i47.tinypic.com/28i8bxc.jpg
ja és nem tudja valaki a time odessey ben a múseumban hogyan kell deaktiválni a riasztót?
ja és nem tudja valaki a time odessey ben a múseumban hogyan kell deaktiválni a riasztót?
Igyekezz ne megszólaltatni se odafelé, se visszafelé.
URa9kHzq9A0 YHTn5kEm0JI
Caroline
2012-07-03, 14:13
Igyekezz ne megszólaltatni se odafelé, se visszafelé.
URa9kHzq9A0 YHTn5kEm0JI
köszi, akkor kezdhetem előről
Nos hogy legyünk öszinték ezen hogy a francba lehet átmenni???
http://i50.tinypic.com/am36o8.png
Már vagy 50x probáltam s nem sikerült!!!Már kezd idegesíteni!!:angry:
Jó időzítéssel, a fal mellett jobboldalon átrohanva. :)
hát most így 60-adikjára sikerültxDD
Caroline
2012-07-11, 09:46
Én meg a sacred emeralddal játszom de ez a rész sehogy nem megy ne tudom hol kell kinyitni ezt a víz alatti ajtót, a másik végében a kart már vagy 5x is meghúztam.
valaki tudna segíteni?
http://i46.tinypic.com/66ezj4.jpg
itt tartok most (1. pálya)
kézzel sehogy nem nyitja ki
Mert azt hiszem időre megy. :)
Igen. Nagyon gyorsnak kell lenni. Egy pillanatra se akadj bele a sarkokba. Ennél a résznél sokat anyáztam anno. :angry:
Én sajnos ebben a játékban megakadtam annál a hülye ugrásnál, amiért még itt nyavalyogtam. :D Azóta se sikerült, és elfelejtődött úgy, ahogy van. Pedig nagyon tetszetős. :(
Caroline
2012-07-11, 12:50
köszönöm a segítségeket, hogy én mennyire imádom ezeket az időzáras cuccokat:rolleyes:
Hól a francba van az a ferde mászóka, amikor meghúztam a kart??????Hól????:angry:
http://treditor.hu/trle/treditor/12/the_reflection_of_eternity/the_reflection_of_eternity163.jpg
És itt mi a szöszt csináljak???
http://i47.tinypic.com/2myap2b.png
"Ugrás a fali karral felemelt platformra, majd gyorsan helybõl az oszlopon levõ növényekre. Mássz fel, és pihenhetsz egyet.
Fordulj meg, és nekifutásból kapd el a szemközti oszlopon a létrát."
Ha túljutottál a fali karral felemelt platformon, és felmásztál ott a sziklára. No ott fordulj meg, és a szemközti oszlop oldala mászható.
------------------------
"onnan az egy kicsit lejjebb levőre kell helyből ugranod, majd jobbra fordulva, nekifutásból eléred a következő kis szigetet."
vagyis nem a jobbra levő oszlopra kell eljutnod, hanem szemben a lejjebb levőre, és majd onnan a most még elérhetetlenre. :)
hehhe, ez a rész igazán trükkös volt, de végigjátszás nélkül ment. :D
tekintsünk erre a nehéz részre úgy, mint bevezetésként a Kali harchoz.
(Kali harc....... mi lett volna velem a medik nélkül. :D)
Medi nélkül is megy az hidd el Kacsapajtás. :) Csak amikor piroslik, el kell tenni a fegyvert. Mert csak akkor tud levenni energiát, ha elöl vannak a stukkerek.
"Ugrás a fali karral felemelt platformra, majd gyorsan helybõl az oszlopon levõ növényekre. Mássz fel, és pihenhetsz egyet.
Fordulj meg, és nekifutásból kapd el a szemközti oszlopon a létrát."
Ha túljutottál a fali karral felemelt platformon, és felmásztál ott a sziklára. No ott fordulj meg, és a szemközti oszlop oldala mászható.
------------------------
"onnan az egy kicsit lejjebb levőre kell helyből ugranod, majd jobbra fordulva, nekifutásból eléred a következő kis szigetet."
vagyis nem a jobbra levő oszlopra kell eljutnod, hanem szemben a lejjebb levőre, és majd onnan a most még elérhetetlenre. :)
Kössz sikerült:D
Nnahálistennek. Egyenmegazöregisten.:)
Medi nélkül is megy az hidd el Kacsapajtás. :) Csak amikor piroslik, el kell tenni a fegyvert. Mert csak akkor tud levenni energiát, ha elöl vannak a stukkerek.
jaja, olvastam utána a végigjátszásodat. :) amúgy rájöttem hogy valami történik, amikor piros köd van körülötte, és arra is, hogyha elrakom a fegyót, nem bánt, de mivel eléggé tartalékoltam a mediket, inkább: lőttem-mediadás-lőttem-mediadás, lőttem-mediadás. :D
Caroline
2013-06-07, 23:25
Dracula's return-ben megtaláltam a 2. páyán a törölköző vagy wc papírtartót vagy mi akar az lenni meg az ásó nyelét, nem találom az ásó "fejét"
A konyhában is voltam de ott nem engedi a telót használni hiába hogy meg szereztem az első pályán a cetlit. mit kell csinálni?
Az ásónyél nekem is megvan, de hol a fürdőszoba?
Lssan utolérlek. :)
Ezen a pályán eddig töbször el-elakadtam, mint a TR2013-ban. :)
Az ásó feje:
Ahol volt a szőke vámpír a tükrös hálószobában, nézzetek bele a tükörbe, és a páncélos lovagot vegyétek szemügyre.
A telefonos szobában:
Az ajtó kulcslyuka felett van egy kis rés, onnan felveheted, amivel tovább jutsz.
No Caroline, itt a segítség.
Kár, hogy nekem nincs ez.
De nem gond, majd megkérdezem egy külföldi oldalon.
Már elnézést, de szerintem többesszámban válaszoltam az ásófejes kérdésre. A fürdőszobához viszont kulcs kell, amit hirtelen nem tudtam/tudok, hogy hol van.
Értem.
Megoldom magam, ahogy eddig is.
Bocsi hogy elakadós topicba írtam. Nem fordul többet elő!
Caroline
2013-06-09, 13:06
Köszönöm a segítséget :)
Caroline
2013-06-09, 13:08
Már elnézést, de szerintem többesszámban válaszoltam az ásófejes kérdésre. A fürdőszobához viszont kulcs kell, amit hirtelen nem tudtam/tudok, hogy hol van.
:) én már a 3. pályán vagyok de azért az ásó fejét sikeresen ott hagytam
Ja? Akkor hol a konyha?
Na hagyjuk. :)
Megnéztem újra Neked:
Ugyanabban a tükrös szobában van a konyha kulcsa, ahol volt a szőke vámpír. Mássz fel az ágyra, onnan a csillárra, és vedd fel a láthatatlan kulcsot, amit csak a tükörben látni.
Caroline
2013-06-09, 15:34
Vissza töltöttem 2. pálya mentését, hogy megszerezzem az ásó fejét de sehogy nem megy ha küldenék mentést meg szereznéd nekem Roli?
No a probléma egyszerűbb volt. Hogy-miért, de nem vettem észre, hogy a csigalépcsőn felfelé is lehet menni. :)
Az ásót nekem sem sikerült felvenni, de gondolom, majd ha visszatérünk ide. Vagy nem?
Igen, kétszer is. Én is csak a játék végefelé vettem észre a fejet de még a nyelet is, de azt nem tudtam, hogy nem adja meg rögtön első alkalommal a fejet. Na de legalább tudjátok, hogy majd mire figyeljetek később. :D
Caroline
2013-06-10, 11:00
Akkor az ásó másik darabját csak akkor lehet felvenni ha ismét bent leszünk a kastélyban?
Akkor az ásó másik darabját csak akkor lehet felvenni ha ismét bent leszünk a kastélyban?
Szerintem IGEN.
Egy olyan pályakészító csoport, mint Clara, masha, Sponge nem hiszem, hogy megengedné magának, hogy átmehess egy következő pályára, ha nem szedtél fel valamit, ami ott kell. :-)
Itt max arról lehet szó, hogy még vagy visszatérsz ide, vagy csak csupán egy secretről van szó. :)
Szrtm az elsó variáció a valós, de majd meglátjuk. :)
Caroline
2013-06-10, 12:04
Már azt hittem valamit elronottam, a sanatóriumos pályán vagyok van benne egy fazon aki Larának hiszi magát. Még stukkerja is van, mindig rámlő de semmi bajom tőle.
A gnómoknál mit kell csinálni? a kő meg a szenteltvíz megvan, de sehogy nem tudom se lejebb hozni se ráugrani a rudat, a fuse-t meg nem találom
szerk: sikerült megszerezni a fuse-t. csak nem ugrik át a kapcsolóra a rúdról. A kandallót eloltottam, a kottát is felhasználtam
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
szerk.:Megoldódótt :)
Már csak a kód kellene, mert nem találom sehol, és látni sem látom, megmondaná nekem valaki aki tudja?
Köszönöm szépen a kódot:) sikerült átvinni a pályát
Caroline
2014-05-12, 11:20
Tudna nekem valaki segíteni?
Most játszok Spiko új pályájával. Elakadtam ott ahol a lézer szörny van felmentem a létrán és kikapcsoltam a lángot a platformról de ahol az életerő feltöltő van fent nem tudok átjutni (bent a bárban). teszek be képet hogy hol vagyok
http://i61.tinypic.com/28b9mb8.jpg
sikerült
Sziasztok!
Látom, Matie te kivégezted a "The Train to Nowhere" pályát.
Én is megcsináltam, csak a secreteket keresgélem.
A sötét szobában mit kell tenni ? Az istenért sem jövök rá.
Mászni nem lehet, találni semmit nem találtam !
http://thumbnails114.imagebam.com/45512/89f30c455114956.jpg (http://www.imagebam.com/image/89f30c455114956)
Szia Duduska!
Abban a szobában (egy secreten kívül) nincs semmi, a kulcs, amivel nyitható, annak is a neve az, hogy "kulcs a semmibe", ha jól emlékszem. Ha bemész, felhangzik majd a secret megtalálásakor lejátszódó hang, és lesz +1 secreted :)
Szia Duduska!
Abban a szobában (egy secreten kívül) nincs semmi, a kulcs, amivel nyitható, annak is a neve az, hogy "kulcs a semmibe", ha jól emlékszem. Ha bemész, felhangzik majd a secret megtalálásakor lejátszódó hang, és lesz +1 secreted :)
Szia.
Köszi, majd vadászom a secret-et......
Jó ez a név, "kulcs a semmibe", majd tapogatózok :eek:
Duduska! Meg akarod csinálni a végigjátszását? Mert én épp ma álltam neki, de akkor abbahagyom, keresek mást. :)
Duduska! Meg akarod csinálni a végigjátszását? Mert én épp ma álltam neki, de akkor abbahagyom, keresek mást. :)
Szia!
Oké, megcsinálom a végigjátszás videót.
Viszont szenvedek még a secretekkel, úgyhogy idő a végigjátszás ..... ;)
Szerencsére Matie túl van rajta, úgyhogy tudok magyar help-et kérni .... :jumper:
Jelenleg még csak ennyi van meg :(
http://thumbnails105.imagebam.com/45521/ee32c5455203176.jpg (http://www.imagebam.com/image/ee32c5455203176)
Néhány secret nagyon trükkös, az egyiket még végigjátszás segítségével is alig találtam meg.:o Illetve összetettek, van, amelyiknek a megtalálása vezet el a következőhöz. :)
Sziasztok !
Elkezdett már valaki játszani a "Kaslerka - Tomb Of The Gods"-al ?
Olvastam, már, hogy a narrátor rész Magyarul is tud.
Hol lehet beállítani ?
Sziasztok.
Úgy látom csak én irkálok ide. :(
Újabb problem......
"TRA Retold Part 2" pályának nincs textúrája ...... Mit lehet tenni ?
Animációs GIF:
http://thumbnails116.imagebam.com/48903/8c11d8489026509.jpg (http://www.imagebam.com/image/8c11d8489026509)
Szia Duduska!
A TRA Retold 2. részéből csak két pálya játszható, a Tomb of Tihocan és az Opera House. Nem kellett volna, hogy megjelenjen letölthető pályaként, mert a készítők sose fejezték be a játékot, de közkívánatra elérhetővé tették azt, ami elkészült belőle. A legtöbb pályán nem lehet végigjutni, hanem a Q gombbal lehet a csalást aktiválni, és azzal kell végigrepülni. Sok pálya ki is crashel, ha át akarsz jutni másik pályára, befejezetlen, hibás az egész, csak szemléltetésnek szánták. Úgy került fel a trle.net-re, hogy egy rosszindulatú egyén valaki másnak adta ki magát, kitörölte az olvassel fájlt, és megkérte Michaelt, hogy töltse fel. Remélhetőleg hamarosan le is szedik majd.
Az összes pályán hiányzik a textúra?
A Tomb of the Gods pályát nem telepítettem fel, de gondolom vagy a telepítőben, vagy a tableten lehet beállítani valahol. Még korábban játszottam vele, csak sajnos elveszett az összes mentésem, amikor a HDD behalt, és nem volt időm újra végigmenni. Szép, hangulatos pálya.
Szia Duduska!
Az összes pályán hiányzik a textúra?
Szia.
Igen, mindehol. Total textúrátlan az egész :(
Kár érte, mert igy textura nélkül is jónak tünt volna maga a játék.
Na akkor törlésre ítélve :(
A Tomb of the Gods pályát nem telepítettem fel, de gondolom vagy a telepítőben, vagy a tableten lehet beállítani valahol. Még korábban játszottam vele, csak sajnos elveszett az összes mentésem, amikor a HDD behalt, és nem volt időm újra végigmenni. Szép, hangulatos pálya.
Sajnos nem találtam magyarítási lehetőséget, de már nemis izgat annyira.
Kicsit unalmassá vált számomra, hogy kimerült a mászkálásban a játék.
Minden jót.
Én szándékosan nem reagáltam Kaslerka pályájára.
Amikor teszteltem, és elmondtam a véleményem, az volt a reakciója, hogy rögtön törölt minden hozzászólás nélkül a skype-ról.
Mivel a másik oldalhoz tartozik, most nem kívántam véleményt mondani róla, a nélkül pedig nem tudtam volna érdemben válaszolni Neked, Duduska. :)
Gyarló az ember. :)
Sziasztok.
Ha valaki játszik a "Sharon - Chambers Of Knowledge" pályával.
Van egy-két bug benne :(
Legelején, a malomkerék alatt, az ajtó nem nyílik ki rendesen. Egy kis erölködéssel be lehet jutni.
http://dai.ly/x4vo8eu
A dobozoknál, ha belépsz a szobába "NE MENTS" míg kész nincs.
Néha eltűnik a 4. doboz :)
http://dai.ly/x4vo8hh
Végül a dobozok behelyezésének sorrendje.
http://www.dailymotion.com/video/x4vo8hh_sharon-chambers-of-knowledge-dobozok-hiba_videogames
Játszik valaki az LB Advent Calendar 2017 - Another Christmas Spell pályával? Úgy elakadtam benne, hogy ihaj:)
Kéne egy doboz macskakaja szrtm, és egy könyv is. Megvan három kulcsom, az Aranykulccsal kinyitott ajtó mögött semmi sincs, és ugyanott a rúd felett is zárva a fedél.
Játszik valaki az LB Advent Calendar 2017 - Another Christmas Spell pályával? Úgy elakadtam benne, hogy ihaj:)
Kéne egy doboz macskakaja szrtm, és egy könyv is. Megvan három kulcsom, az Aranykulccsal kinyitott ajtó mögött semmi sincs, és ugyanott a rúd felett is zárva a fedél.
Szia
Kéne egy kép, vagy mentés.
Én végig nyomtam már.
Duduska
Közben én is továbbmentem, most a 4. almát hajtom. De csak 2 secret volt meg eddig. :)
Játszik valaki az LB Advent Calendar 2017 - Another Christmas Spell pályával? Úgy elakadtam benne, hogy ihaj:)
Kéne egy doboz macskakaja szrtm, és egy könyv is. Megvan három kulcsom, az Aranykulccsal kinyitott ajtó mögött semmi sincs, és ugyanott a rúd felett is zárva a fedél.
Gondolom ezek hiányoznak.
http://kepkuldes.iminet.hu/kepkuldes/images/qjp8dhvwdo6e97lhple8_thumb.jpg (http://kepkuldes.iminet.hu/kepkuldes/megtekintes/qjp8dhvwdo6e97lhple8.jpg) http://kepkuldes.iminet.hu/kepkuldes/images/msd57w2qd6993zh00rp_thumb.jpg (http://kepkuldes.iminet.hu/kepkuldes/megtekintes/msd57w2qd6993zh00rp.jpg) http://kepkuldes.iminet.hu/kepkuldes/images/kyosxv06cuk11vjjq1j4_thumb.jpg (http://kepkuldes.iminet.hu/kepkuldes/megtekintes/kyosxv06cuk11vjjq1j4.jpg)
1. Könyvet elfordítani. http://kepkuldes.iminet.hu/kepkuldes/images/a0m7c121erucc10l8xfl_thumb.jpg (http://kepkuldes.iminet.hu/kepkuldes/megtekintes/a0m7c121erucc10l8xfl.jpg) Kinyílik a kép
2. Kép mögötti Emelvényről a kulcsot felvenni http://kepkuldes.iminet.hu/kepkuldes/images/ilgu95grbj7j4lggxww_thumb.jpg (http://kepkuldes.iminet.hu/kepkuldes/megtekintes/ilgu95grbj7j4lggxww.jpg)
3. Nyitható szobában a másik kulcsot is felvenni. http://kepkuldes.iminet.hu/kepkuldes/images/q36fdxlbcwme3ohfqs4n_thumb.jpg (http://kepkuldes.iminet.hu/kepkuldes/megtekintes/q36fdxlbcwme3ohfqs4n.jpg)
4. Kinyitott szobában dobozt szétlőni, kulcsot felvenni. http://kepkuldes.iminet.hu/kepkuldes/images/3dfpub10rrt13mo6f2b_thumb.jpg (http://kepkuldes.iminet.hu/kepkuldes/megtekintes/3dfpub10rrt13mo6f2b.jpg) http://kepkuldes.iminet.hu/kepkuldes/images/49fs2njhlhv9pfy904_thumb.jpg (http://kepkuldes.iminet.hu/kepkuldes/megtekintes/49fs2njhlhv9pfy904.jpg)
5 A hárfa ajtót kinyitni. http://kepkuldes.iminet.hu/kepkuldes/images/e2hs7m72eq9ogl9rdekf_thumb.jpg (http://kepkuldes.iminet.hu/kepkuldes/megtekintes/e2hs7m72eq9ogl9rdekf.jpg)
6 Szőnyeget elhúzni, az alatta lévő kulcsot felvenni, http://kepkuldes.iminet.hu/kepkuldes/images/wd2uw1mquo7kskd34l_thumb.jpg (http://kepkuldes.iminet.hu/kepkuldes/megtekintes/wd2uw1mquo7kskd34l.jpg) http://kepkuldes.iminet.hu/kepkuldes/images/ey0vsipu9gktyajj9vvk_thumb.jpg (http://kepkuldes.iminet.hu/kepkuldes/megtekintes/ey0vsipu9gktyajj9vvk.jpg)
7. Ugyanebben a teremben az ajtót kinyitni.
A kart meghúzni. (Szerintem neked ez nincs meg) Hárfa ajtó kinyílik. http://kepkuldes.iminet.hu/kepkuldes/images/fnbj3hqma3hs3wlou63_thumb.jpg (http://kepkuldes.iminet.hu/kepkuldes/megtekintes/fnbj3hqma3hs3wlou63.jpg)
Duduska
Közben én is továbbmentem, most a 4. almát hajtom. De csak 2 secret volt meg eddig. :)
Csak 3 alma kell a 4. már a helyén van :) (Lila)
Ha elakadsz szólj bátran. Nekem 3 órámba került :D
És megvan neked mind az 5 secret?
Almán is túl vagyok, most a templomban vagyok:)
És megvan neked mind az 5 secret?
Almán is túl vagyok, most a templomban vagyok:)
Nincs, a secretekért majd a 2 ünnep között fogok turkálni. (nekem is 2 van meg)
Pontosabban előszőr Matie csuklási ingereit fogom Meppel közösen szaporítani. :jumper: :jumper: :jumper:
Duduska! Mitől lesz neked néha ilyen krix-kraxos az írásod, mint a 126-os most? Esetleg ctrl-c-v-vel írtad be, máshonnan másolva a szöveget?
Duduska! Mitől lesz neked néha ilyen krix-kraxos az írásod, mint a 126-os most? Esetleg ctrl-c-v-vel írtad be, máshonnan másolva a szöveget?
Igen.
Előre meg szoktam írni a szöveget, főleg ha képlinkek is bekerülnek a szövegbe.
Utána csak bemásolom a fórumba.
Egyébbként érdekes, hogy az ékezeteket nem kezeli rendesen a fórum, másolás beillesztés esetén.
Ezzel sehol máshol nem találkoztam még.
És milyen karakterfajtát használsz? Azzal lesz a baj. Valamelyik fajtát nem szereti:)
És milyen karakterfajtát használsz? Azzal lesz a baj. Valamelyik fajtát nem szereti:)
Standard Magyar Windows 852 kódolásút (Arial) (XP)
Tudom, nem a reklám helye, de ide is CTRL/INS SHIFT/INS-el szoktam másolni.
http://sztar-ring.ucoz.hu/forum/2-332-7
Nna én is végeztem, 3 secretem van eddig. :)
Hát ilyen a fórum Duduska. 75 ezerért ennyire tellett. :)
Nna én is végeztem, 3 secretem van eddig. :)
Hát ilyen a fórum Duduska. 75 ezerért ennyire tellett. :)
Sziasztok!
OBig, tegnap végeztem én is ezzel a pályával, ha még aktuális, leírom az 5 secret lelőhelyét Néked:
1. A házba beérve indulj el a folyosón, fordulj balra, majd jobbra. Leghátul nyisd ki az ajtót, egy kis udvarra érsz. Szemben, a fűcsomó alatt rejtőzik az 1. secret, az 1.Snowflake.
2. A kis szökőkúttal díszített téren át, a fedelet felnyitva, a létrán lemászva leérsz a csatornába. Ugorj rá a bal oldali rozsdás cső tetejére, majd innen szembe, a következőre. Itt ereszkedj le az alattad lévő faládára, fordulj meg, majd ugorj rá az alsó cső tetejére. Ess lentebb, balra, a faláda mögött megtalálod a 2.secret-et, a 2.Snowflake-t.
3. A gőzfújókon átjutva, a nyitott rácson át egy nagy udvarra érsz. Fordulj balra, majd jobbra és a sarokban lődd szét a nagy, piros ajándékdobozt. Alatta rejtőzik a 3. secret, a 3. Snowflake.
4. Miután a trombitát (Trumpet) a helyére tetted, kinyílik jobbra a rács. A kis udvar közepén állj a vékony jégre, az leszakad alattad. A lejtő alján egy kőgolyót látsz. Állj elé, fordulj meg, majd gyújts meg egy fáklyát. Feletted egy kúszórést vehetsz észre, mássz be oda, itt található a 4.secret, a 4.Snowflake.
5. A pálya vége felé, miután végeztél a nagy templomban, egy hosszú létramászás következik, hogy feljuss egy kapcsolóhoz, ami időre nyit majd ki egy csapóajtót, azon keresztül majd visszajutsz a nagy térre. Nos, a legelső, hosszú létrán mássz fel, kb. a 3/4 részére érve ugorj hátra, mögötted egy fali beugró van. Itt a Tiéd lehet az utolsó, a 5.secret, az 5.Snowflake.
Aha, köszi, az 1. és 4. nem volt meg. :)
Ha te akarod leírni, nekem az is jó. :)
Köszi Mester, de jelenleg nem élnék vele. Történt ugyanis, biztos emlékszel rá, hogy elkezdtem végigjátszást kreálni Raymond-The Ordeal in The Shadow of Death pályájához. El is küldtem Neked pár videot a titkos koponyák megszerzéséről. Nos, belefutottam egy szörnyű bug-ba, ami egy időre elvette a kedvem a végigjászások leírásától. Az egyik koponya megszerzése... bonyolult időrefutás, stb...mindegy is, ez a pálya csak erről szól... Szóval, beértem az időre záródó rács mögé, ahol megszereztem az egyik Skull-t. DE. a rács bezárult, én bent rekedtem a kis szobában. Volt ugyan egy gomb a falon, ami a rácsot hívatott kinyitni, de beragadt. Letöltöttem minden létező verziót a játékból, ugyanezt tapasztaltam... 27 megszerezhető koponya... Mind megvolt, kivéve ezt... Mérgemben letöröltem minden anyagot, videot, írásos végigjátszást... Kár érte. Végigjátszottam a pályát, minden megvolt, kivéve ezt. Egy időre elment a kedvem a végigjátszások készítésétől. Természetesen, játszom továbbra is a szerkesztett pályákkal, a trófea topikban látható is lesz ezután...
Ne haragudj, de arra kérlek, töröld az elkészült videokat a Raymond pályáról, én már azt nem fejezem be. Illetve végigjátszottam, minden tökéletes, kivéve azt a bosszantó bug-ot. Jelentkezem, ha kedvem támadt ismét a leírásokhoz, se most csak játszom...
Más: Hamarosan tervben lesz egy pálya, mégpedig Franky-Parallel Universe... Úgy olvasom, külföldi fórumokon is, meg itt is, hogy 1 fránya secret hiányzik. Ránézek majd hamarosan, ha sikerül meglelnem, szólok, és kiegészítheted a leírásod...
Addig is: Kalandra fel! :jumper::jumper:
Semmi gond, megcsinálom én. Én is néha besokallok, és csömöröm van egy ideig. :)
Üdv Mindenkinek!
Pechemre feltettem Nejemnek az Ice Age 3-24 -et, és szétzrikál azzal, hogy rögtön az elején az operator szobából nem tud továbbmenni. Mikor megszerzi a fegyvert, s egyebet, felnyitja a fali kód konzolt, és ott a vég! Lövésem sincs, hogy a kódot honnan leljem- találjam ki! Frigyünk rovására fog menni ez a dolog, már látom :(
Szia csedeg! Én nem játszottam ezzel,. de próbáld meg kilesni innen.
https://www.youtube.com/watch?v=a8UV_-rosdw
Amúgy meg a nejednek inkább kérdéseket tegyél fel. Én azt teszem: Hol voltál, mit csináltál, mire költötted el? stb :jumper::clown:
Na erre mondja azt, hogy tegyél fel új játékot! :( A régivel elakadtam, unom, játszottam már, hülyeség, nehéz, könnyű, etc. etc. ) Tényleg, köszi, megnézem.
Megvan, köszönöm. Lehet, hogy figyelmetlenül néztem végig, de alapban honnét kellene tudni a kódot? Egy hete szenvedek Vele és vele(bár a dialógokat nem hallgattam végig, lehet, hogy ott hangzott el? ))
Huhh, azt mondta, hogy lépjek be újra, és ezt tette hálából.
a kód 2413 ha jól láttam itt: http://www.dutchy.info/0794-Ice%20Age%203-24.htm
Azt hiszem, a monitoron volt a szám
Köszönöm, igen. Belenéztem a youtube végigjátszásba és most viszketek, hogy ne puskázzak onnét mindig. :)
Csak puskázz, nem szégyen az, néha én is szoktam:)
Zsolt_72
2018-07-08, 12:03
Csak puskázz, nem szégyen az, néha én is szoktam:)
…bezzeg a régi, szép idők... amikor pl. PS1-en elakadtál a TR1-ben, csak magadra számíthattál, vagy ismerősre, aki már kijátszotta... :) :D
A jútúb is egy régi ismerős. :)
Zsolt_72
2018-07-11, 12:53
A jútúb is egy régi ismerős. :)
Jogos! :D :D
Sziasztok.
Játszik valaki a "Another Winter Castle" játékkal ?
Bejutottam, de a könyvtárban elakadtam. Pap mondta, hogy a képek egyike hamis.
Tologatom a földgömböt, de semmi.
?????
https://i.postimg.cc/rRcpsLs5/tomb4-2022-01-25-21-36-42-68.jpg (https://postimg.cc/rRcpsLs5)
https://i.postimg.cc/T593WH5F/tomb4-2022-01-25-21-37-04-95.jpg (https://postimg.cc/T593WH5F)
Még a Winter city-nek csinálom a végigjátszását, de ez lesz a következő. addig is ez segíthet: https://www.youtube.com/watch?v=dpCGpKJ-AtQ
Még a Winter city-nek csinálom a végigjátszását, de ez lesz a következő. addig is ez segíthet: https://www.youtube.com/watch?v=dpCGpKJ-AtQ
Szia.
Köszönöm, de közben tovább lendültem. :clown:
Már a végefelé járok. Gyertyázok .....
Iszonyú sok az angol szöveg. :eek:
Duduska
Na én végeztem, abban is sok szöveg volt. Lefordítottam mindet a leírásban. :)
Akkor most ez jön. :)
vBulletin® v4.2.5, Copyright ©2000-2024, Jelsoft Enterprises Ltd.