PDA

Teljes verzió megtekintése : Pályák közötti ugrás (Level Jump)



wdavid
2011-05-07, 20:35
Pályák közötti ugrás

Ez a lehetőség akkor jön jól, ha egy pálya túl nagy és miután két részre osztottad (bár lehet több is) a két rész között oda vissza játhatsz. (Mint a TR4ben is láthattad az "Alexandria" és a "Coastal Ruins" pályák között)

Ezt el lehet érni két félre módon:

1. Finish Trigger segítségével, ez esetben egy töltőképernyő kíséretében kerülünk át a másik pályára.
2. Flipeffect Trigger segítségével, ezúttal azonban Lara hirtelen áthuppanik a másik helyre töltőképernyő nélkül.

Ugrálhatsz pályák között, illetve pályán belüll is. Ez utóbbi használható egyfajta Teleport ként. :)
(Ez utóbbit később)

Amire szükséged van:

- Kettő illetve több pálya (melyek között ugrálhatsz), melyek közül mindegyiknek van be és kijutási pontja
- Lara elhelyezve a pályán, ami annyit tesz, hogy a pálya alap esetben is játszható lenne
- LARA_START_POS object a WAD fájlodban (későbbiekben csak LSP néven fog szerepelni a leírásban)

A képek angolul vannak, de mindig odaírom, majd, hogy mi micsoda a képen =)

Példa1:

Egy 3 pályából álló "rendszert" fogunk itt építeni. A második pálya (L2) lesz a kiindulási pálya, az első (L1) és a harmadik (L3) lesznek
a kiegészítések, ahova ugorni lehet (és persze vissza)

Az L1és az L2 közötti ugrási pont az L1 pálya végén és az L2 elején lesz, az L2 és az L3 közötti ugrási pont az L2 végén és az L3 elején lesz.
Elsőre bonyolult, pedig hidd el nem az :)

A következő beállításokat hozd létre a pályákon:

- Első Pálya (L1)

Trigger (0:0) a Finish 2-nek; egy LSP az L1 pálya végén (OCB mezőbe 1-et írj)
http://i52.tinypic.com/opnyps.jpg

http://i51.tinypic.com/ing36w.jpg

[Megjegyzés: A "Timer" mezőbe most semmmit nem kell írnod, mert itt ez az egyetlen hely ahonnan a második pályára (L2) szeretnél ugrani, az LSP-nek 1-es OCB-je van, így Lara ezen a ponton fog kezdeni, ha visszatér a második pályáról (L2)]

- Második pálya (L2)

~ Indulás (Start)

Trigger (1:0) a Finish 1-nek, és Lara object valahol a pályán.

[Megjegyzés: Timer=1, mert az első pályán (L1) elhelyezett LSPhez (OCB=1) szeretnél ugrani.]

http://treditor.hu/7/image/leveljump4.jpg

~ Befejezés (Finish)

Trigger (0:0) a Finish 3-nak, az LSP a második pálya végén (L2), melynél az OCB=1.

[Megjegyzés: A "Timer" mező üresen maradhat, mert innen csak a harmadik pályára (L3) szeretnél ugrani. Az LSP-nek 1es OCB-je van, így Lara innen fog indulni ha visszatér a harmadik pályáról.]

http://treditor.hu/7/image/leveljump4.jpg

- A harmadik pálya (L3)

Trigger (1:0) a Finish 2-nek; LSP nem szükséges

[Megjegyzés: A "Timer" mezőbe 1-est kell írni, mert az második pályán (L2) lévő LSP-hez szeretnél ugrani, melynek OCB-je 1. Ide nem Kell LSP, mert oda fog érkezni ahol a Lara Object van.]

http://i54.tinypic.com/m99llh.jpg

Ezt a képed használd viszonyítási pontnak :)

http://i55.tinypic.com/2cpqc9g.jpg

Példa2:

Jelen esetben 5 pályánk van, melyből az első (L1) a központi, melyről mehetünk a többire (L2, L3, L4, L5)

A beállítások a következők. (a fentieket alapul véve meg tudod csinálni, itt csak a Triggereket és az OCB-ket írom le )

- Első pálya (L1)
- (A második pálya irányába) Trigger (0:0) a Finish 2-nek; LSP (OCB1)
- (A harmadik pálya irányába) Trigger (0:0) a Finish 3-nek; LSP (OCB2)
- (A negyedik pálya irányába) Trigger (0:0) a Finish 4-nek; LSP (OCB3)
- (Az ötödik pálya irányába) Trigger (0:0) a Finish 5-nek; LSP (OCB4)

- Második pálya (L2)
- (Az első pálya irányába) Trigger (1:0) a Finish 1-nek; LSP nem kell

- Harmadik pálya (L3)
- (Az első pálya irányába) Trigger (2:0) a Finish 1-nek; LSP nem kell

- Negyedik pálya (L4)
- (Az első pálya irányába) Trigger (3:0) a Finish 1-nek; LSP nem kell

- Ötödik pálya (L5)
- (Az első pálya irányába) Trigger (4:0) a Finish 1-nek; LSP nem kell

Ezt a képed használd viszonyítási pontnak :)
http://i56.tinypic.com/2r72137.jpg

Ezekből kiindulva bonyolultabb pálya ugrásokat is létre tudsz hozni :)

Pályán belüli ugrás

Na itt jön képbe a Teleport ötlete. A pályán belüli ugrás annyit tesz, hogy a 1 pályán belül az egyik szobából a másikba ugrasz át =)

Mint azt említettem, lehetséges Finish Trigger illetve Flipeffect Trigger használatával.

Finish Trigger módszer:

Helyezd el Larát a pályán (enélkül ugye elsem indulna a pálya)
Egy Trigger (1:0) a Finish 1-nek AHONNAN Larát teleportálni szeretnéd; egy LSP (OCB 2) arra a helyre ahova szeretnéd, hogy Lara érkezzen.

http://i56.tinypic.com/mlpfo7.jpg

Egy LSP (OCB 1) AHOVA szeretnéd, hogy Lara érkezzen; egy Trigger (2:0) a Finish 1-nek amely visszavisz a kiindulási pontra.

http://i51.tinypic.com/wt6dtu.jpg

Flippeffect Trigger módszer

Ehhez TRNG-re lesz szükséged

A következő parancsokat add ki

Indulási pont:
http://i56.tinypic.com/2m43kfa.jpg

Érkezési pont
http://treditor.hu/7/image/leveljump11.jpg

A „Timer (Parameter <&>)” mezőben azokat a szobákat kell kiválasztani amelyben a használni kívánt LSP-k vannak, ugyanis több teleport is használható ugyan azon a pályán :)

FONTOS:

- A teleporton fáklyát SOHA ne vigyél át. Működik, ám sokszor fordulnak elő vele hibák. (elalszik, eltűnik, stb.)
- Egyszer használatos Finish Triggert ugrási pontnál.

- SOHA ne használj a pálya befejezésére:
~ Finish Triggert bekapcsolt "One Shot" gombbal
~ Golyó (Rollingbal) aktiválta triggerrel
~ Flyby kamerát
~ Lara animációt speciális paranccsal
~ akármilyen kart, kapcsolót melynél a "One Shot" ba van kapcsolva

Ezek nem aktiválódnak újra így az ugrás visszafelé nem lesz lehetséges