BtB2015 - Stairway to Hell

Újabb Görögországi kalandra hív ez a remek pálya. Irány az alvilág.stairwaytohell thumb

Készítő: Marek Barta (OverRaider)

Történet:

A régi időkben:

Cronus és Rhea, a Titánok uralkodtak a világegyetem fölött, később gyermekeikre jutott ez a szerep, Hades, Zeus és Poseidon Istenekre, valamint Demeter, Hera és Hestia Istennőkre. Amikor Hades megszületett, Cronus lenyelte, majd az összes többi gyermekét is. Azonban Zeus, hogy elkerülje sorsát, egy trükkel becsapta Cronust, egy bájitalt itatott vele, ennek következtében kihányta Hades-t és testvéreit. Ezután az Istenek és Istennők fellázadtak a Titánok ellen és átvették tőlük a hatalmat. Miután átvették a Világegyetem irányítását, Zeus uralta az eget, Poseidon a tengereket, Hades pedig az Alvilágot. Hades az Alvilág Istene lett, a Holtak Királyságáé. Hades volt az egyetlen Isten, aki nem lakott az Olympus hegyen, helyette egy földalatti sötét palotában bújt meg, és örökre ott akart maradni. Sok idő telt el, újfajta lények születtek, az emberek, kik halandóak voltak, ezért egyetlen Isten sem tudott beavatkozni az életükbe. Így az igaz történet mitológiává vált, az emberek megszerezték a világ fölötti uralmat.

Napjainkban:

Egy szokásos, napsütéses vasárnapi nap volt a Croft Manor-ban, Lara a kertben pihent, koktélját kortyolgatva, élvezve a napsütést, mikor Winston rohant hozzá telefonnal a kezében:
???? Lara, Kurtis vagyok, szükségem van a segítségedre!
Lara: Oh, Te vagy az, mit tettél? Nem tudok mindig segíteni, amikor valami bajt követtél el.
Kurtis: Most nincs idő viccelődni Lara, nagyon rossz hírek érkeztek Görögországból, Elis közeléből. Néhány furcsa lényt láttak. Odamentem, saját szememmel láttam is az egyik ilyen lényt, aki vadászott rám, szerencsére elmenekültem előle, de megsebesültem és képtelen vagyok segíteni.
Lara: Lények?
Kurtis: Igen. Remélem, tévedek, de csak egy magyarázat lehet erre.
Lara: Hallgatlak.
Kurtis: Elis közelében van egy Hades-templom, és aggódom, hogy ezek a lények találtak egy kiutat az Alvilágból.
Lara: Komolyan beszélsz?!
Kurtis: Figyelj, Lara. Azt mondják, ha egy szeplőtelen lélek el fog tűnni az Alvilágban, létre jön az átjáró az Alvilág és a mi világunk között.
Lara: Ok, ez az én dolgom, ne aggódj, kézbe veszem az irányítást.
Kurtis: Köszönöm, Lara, még egy dolog, óvakodj a Cerberustól, az Alvilág védelmezőjétől. Sok szerencsét Lara.
Lara: Hm, kedves Barátom, köztünk szólva, annak a teremtménynek nagy meglepetésben lesz része, ha találkozik velem!
És Lara átkel Görögország vadonjain, a természeten és templomokon át, hogy elérjen Elisbe, Hades templomához.

 

A végigjátszást Itt megnézheted:

Vélemény:

Remek BtB 2015-ös pályán kalandozunk, az Alvilág lejáratát keresve, majd különféle feladatok elvégzése után örökre lezárva azt. Rengeteg ellenfél, időre futás, csapdák nehezítik küldetésünk, de semmi ok az aggodalomra, fegyver és lőszer lesz bőven, a Shotgun, az Uzi, a Magnum, a Bow és a Deathbringer is birtokunkba kerül a játék során. A kismedi itt Orange Juice, a nagymedi Ambrosia, de nem kell felhasználnunk egyet sem. 3 secret is felfedezésre vár, ne hagyjuk ki ezeket sem.

Twitter response: "Could not authenticate you."