Folytatódik a Tomb Raider dömping (frissítve)

lara_domping.jpg

Holnap lesz pontosan három hete, hogy megjelent a Blood Ties DLC a Rise-hoz, egyúttal a játék PS4-es változata is. Azóta túl vagyunk a Tomb Raider franchise 20. évfordulóján és kijött a kilencedik javítás is a játékhoz, ám szerencsére nem mondhatjuk el azt, hogy az ezt követő időszak édes pihenéssel telne. Öt új hírünk is van afelől, hogy mi minden történt Lara háza táján: szeretett hősnőnk megkapja a legnagyobb elismerést, amit csak kaphat, új információk vannak a készülő harmadik Tomb Raider filmről, új könyvtrailert kaptunk, két új világrekord született, és végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, kijött a tizedik javítás is a Rise of the tomb Raider-hez.

Jövő hónapban Larának az a megtiszteltetés jut, hogy beléphet a Golden Joystick Awards dicsőség csarnokába, mely a szó legszorosabb értelmében a legnagyobb elismerések egyike, amit csak kaphat. Sokkal többet ér, mint a GOTY cím vagy 100 Év Játéka díj. Ő az első fikcionális karakter, aki megkapja majd ezt az elismerést, neve pedig olyanok mellé fog csatlakozni, mint Warren Spector (legendás játékfejlesztő, olyan klasszikusok alapjait tette le, mint a Wing Commander, a System Shock vagy a Deus Ex franchise), Shiegru Miyamoto (szintén legendás játékfejlesztő, legismertebb munkái között a Mario sorozatot, a Donkey Kong-ot, a The Legend of Zelda-t és a Star Fox-ot tartják számon), vagy a Call of Duty franchise. Szép volt Lara, reméljük, hogy ez is hozzátesz annyit a legendájához, hogy még legalább 20 évig megörvendeztethessen minket nagyszerű kalandjaival.

Mint közületek nagyon sokan, úgy mi is nagyon várjuk már a készülődő harmadik Tomb Raider filmet, ezért mindig örülünk, ha új információk látnak napvilágot. A forgatás már javában zajlik, és úgy hírlik, hogy egy komolyabb női mellékszerepre is keresnek színészt. Azt már tudjuk, hogy a film a 2013-as Reboot játék nyomdokait fogja erősen követni, és nagy hangsúlyt fognak kapni a női karakterek. Ebből talán az is következhetne, hogy a fent említett szerep - (mini spoiler) - a játékból és a képregényekből már megismert Samre utalna. Hivatalos megerősítés még nem érkezett ezügyben, kiváncsian várjuk a fejleményeket. Forrás: TheTimes

A Prima Games gondozásában nemrég megjelent a 20 Years of Tomb Raider: Digging up the Past, Defining the Future című könyv, melynek szerzője a Crystal Dynamics vezető közösségi menedzsere, Meagan Marie. Ennek okán egy vadonatúj trailerrel kedveskedtek nekünk:

A könyv egy igazi csemege minden Tomb Raider fanatikus számára, ugyanis 272 oldalon keresztül olvashatunk benne olyan kulisszatitkokról, melyekről eddig nem tudtunk. Többek közt szó van benne a háttértörténelemről, a széria ikonikus karaktereiről, és a hatalmas rajongói táborról; minderről pedig egyenesen a szinkronszínészek, zeneszerzők, modellek, képregény rajzolók, és természetesen a Core Design és a Crystal Dynamics mesélnek majd nekünk. Korábban a kiadó jóvoltából már belepillanthattunk egy kicsit, ha eddig nem tettétek, akkor érdemes lehet néhány pillantást vetni a könyvre. Megrendelni az Amazon weblapján keresztül tudjátok.

A néhány napja megrendezésre került párizsi TR rendezvény keretében a Crystal Dynamics szeretett volna felállítani egy újabb rekordot Lara számára, mégpedig az volt a feladat, hogy minimum 250 Larának beöltözött ember legyen egy helyen és egy időben a helyszínen. Jelentjük, hogy pontosan 270 rajongó támogatásával sikerült felállítani az új rekordot, köszönjük! :) A cosplayesek hadáról itt tudtok megnézni egy videót. Ha pedig néhány képre is kiváncsiak lennétek, akkor alább megtekinthetitek őket, míg a teljes sorozatot itt tudjátok megnézni.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Crystal Dynamics kitűzte magának azt a célt, hogy összegyűjt legalább 1000 olyan címlap borítót, melyen Lara valamilyen formában szerepel. Ezt a számot azután feltornázták 1100-ra. Az új eredmény szerint megközelítőleg 1230 olyan borító létezik szerte a világon, amin Lara egyedül díszeleg, azonban ha belevesszük az olyanokat is, amelyeken valakivel együtt pózol, akkor a szám elérheti az 1400-at is. Külön öröm, hogy ebben mi magyarok is benne vagyunk! Ez igencsak szép teljesítmény, drága Hősnőnk méltóképpen fog bekerülni a Guinness Rekordok Könyvébe! Ha szeretnétek megtekinteni, akkor látogassátok meg a Flickr oldalát.

Időközben a Nixxes is végezte a maga dolgát, és kiadta a 10. javítást a Rise of the Tomb Raider-hez. Sokan úgy hiszik, hogy az ilyen patchek csak azt a célt szolgálják, hogy "befoltozzák" vagy kijavítsák vele a játék bugjait és hibáit, azonban szerencsére normális esetben ez nem így van, hiszen általuk újabb tartalmakat is belerakhatnak a játékokba. Így volt ez a Rise esetében is korábban, mikor például az egyedülálló VXAO fényszóródási technológiát kapták meg az NVIDIA-s videokártyát használók. Ez az technológia a legfejlettebb fény-árnyék effektet alkalmazza. És így van ez a mostani 1.10-es 1.0.753.2-es verziószámú patch-el is:

  • immáron ki/be kapcsolható opcióként magunk dönthetjük el, hogy a Túlélő mód játszása közben a játék adta hangátviteli lehetőséget, vagy más rendszert használunk. Korábban rosszul jártak azok, akik szerettek volna a barátjukkal beszélni játék közben, mivel nem volt meg a játékbeli automatikus hangátvitel ki/be kapcsolásának a lehetősége, így akik más rendszert használtak, azoknak muszáj volt megválni attól és a játék sajátját használni - ami meg a rendszerinti visszhangzás miatt volt kellemetlen
  • javították a kártyaeladásnál fellépő egér hibát, korábban sokszor előfordult, hogy nem azt a kártyát adta el a játékos, amit szeretett volna
  • mostmár a megfelelő üzenet ablak fogja fogadni azokat a játékosokat, akiknek ugyan nincs meg a Túlélő mód, ám mégis meghívást kaptak a kétjátékos kalandra.

A patch automatikusan letöltésre kerül a játék indításakor. Ha a javítás nem töltődik le, indítsd újra a Steam klienst, vagy manuálisan keresd ki a frissítést a Windows áruházban. Ha esetleg problémád adódna a javításnak köszönhetően, visszaléphetsz a korábbi verzióhoz Steamen. (A könyvtárban jobb klikk a Rise of the Tomb Raiderre, Beállítások - Béta - válaszd ki a 753.1 verziót.)

Twitter response: "Could not authenticate you."