Dominic West a Tomb Raider filmben

dominic_west.jpg

Mostanában elég szépen csordogálnak az új infók a készülő Tomb Raider filmről, melyet pont egy hete kezdtek el forgatni. A legújabb hírek szerint immáron Dominic West is a szereplőgárdát erősíti. Neve valószínűleg sokatoknak ismerősen csenghet, hiszen karrierjét több, mint 20 évvel ezelőtt kezdte. Első filmszerepét a III. Richárdban kapta, azóta pedig számos művészfilmben és blockbusterben játszott már, úgy mint például a 300-ban, a Hannibál ébredésében, a John Carterben, de hangját adta néhány szinkronszerephez is (Szenilla nyomában), míg legutóbbi filmjében, a Genius-ban, a legendás Ernst Hemingway-t alakította. Mostani szerepében nem mást fog eljátszani, mint Lara édesapját, azaz Lord Richard Croft-ot. Külön érdekesség, hogy egyszer már volt szerencséje Alicia Vikanderrel együtt játszani Az ifjúság végrendeletében, ahol szintén rá hárult az apaszerep. :) Ha pedig érdekel titeket az eddigi összes hivatalos hír a filmmel kapcsolatban, akkor a filmes aloldalunkon mindent megtalálhattok.

Twitter response: "Could not authenticate you."