Brutális az idei Steam Nyári Vásár Tomb Raider kínálata

steamsummersale.jpg

Még véletlenül se higgye bárki is, hogy a fenti cím "kattintás vadász" célból született - eddig se csináltunk ilyet, és ezután sem fogunk. Az az örömteli hírünk van Nektek, hogy az idei nagy Steam Nyári Vásárának tényleg brutálisan jó akciói vannak a Tomb Raider játékokra. Először is, szinte majdnem mindegyik cím -80%-os leárazást kapott (több éve nem volt már hozzá szerencsénk), illetve most először történt meg az, hogy mind a nagyobb, mind pedig a kisebb címek is egyaránt le lettek árazva. Az akciók brutalitását ismét jól jelzi, hogy a Rise of the Tomb Raider mindössze néhány röpke óra leforgása alatt a Vásár Top 20 legkelendőbb játéka között van, olyan címekkel egyetemben, mint például a The Witcher 3: Wild Hunt GOTY, Fallout 4, Prey, GTA V, Dishonored 2, vagy éppen a Dark Souls 3 GOTY. Valóban nem kis dolog ez, úgyhogy lássuk is, hogy mivel kényeztetnek el minket!

► Rise of the Tomb Raider

Az alapjáték és a hozzá kapcsolódó Season Pass is egyaránt -60%-os leárazást kapott, így az előbbi 20 Euróért, utóbbi pedig 11,19 Euróért vásárolható meg.

► Tomb Raider 2013

Az alapjáték megkapta a szoksásos -75%-os leértékelését, így már 5 Euróért cserébe játszhattok vele. Az összes hozzá tartozó DLC-t szintén leértékelték, mindegyik vagy -38%-ot vagy -50%-ot kapott (egyben az összes DLC ára 17,74 Euró). Az alapjáték "Év Játéka", másnéven "GOTY" kiadása pedig -80%-ot kapott, így mindössze 6 Eurót kell érte fizetni. Ugyan most nem részesült semmilyen kedvezményben, de külön megemlítenénk a The Final Hours Digital Book-ot is, mely a játék kulisszatitkaiba enged bepillantást. Igazán remek olvasmány, sok extra érdekességet tudhatunk meg általa, ára pedig 2 Euró.

► Tomb Raider 1 - Tomb Raider: Underworld

Itt is kivétel nélkül mindegyik játék -80%-ot kapott, így a régebbi részek 1,39 Euróért, míg az Anniversary és az Underworld 1,79 Euróért vásárolhatóak meg.

► Lara Croft franchise

A széria legrégebbi része, a Guardian of Light -80%-os akcióban részesült, így az ára a nagyon barátságos 2 Euró lett, míg a játékhoz kapcsolódó DLC-k egységesen -50%-ot kaptak, melyeket 1,5 Eurós darabonkénti áron tudjátok beszerezni. A Temple of Osiris szintén -80%-ot kapott, ahogyan a Season Pass-os változata is. Az előbbi 4 Euróért, utóbbi 5,79 Euróért vásárolható meg. A játékhoz tartozó DLC-k itt is egységesen -50%-os akciót kaptak, így a három kisebb 1 Euróért, a két nagyobb pedig 2,5 Euróért vásárolható meg. Külön említést érdemel az alapjáték "4 Pack"-os változata, mely voltaképpen 4 alapjátékot takar - ha már négyen is lehet játszani :) És úgy még a sírok is nehezebbek lesznek. A pack szintén -80%-ot kapott, így 12 Euróért már a tiétek is lehet. Újoncként pedig a Lara Croft GO-t üdvözölhetjük, ami -66%-os leárazásban részesült, így az ára 3,39 Euró lett. Ne feledjétek, a két ingyenes kiegészítő is benne foglaltatik az árban!

► Tomb Raider Collection

A végére hagytuk az elmaradhatatlan nagyágyút. Ha valakinek egyik rész sem volna meg, de kedvet érez, és az összes eddig megjelent rész érdekli, akkor a -67%-os leárazásban részesített igencsak impozáns csomagot 98,36 Euróért vásárolhatja meg. A gigapakkban tényleg minden benne van, semmi sem maradt ki: Tomb Raider 1-6, Tomb Raider Legend-Anniversary-Underworld trió, Tomb Raider 2013 GOTY, a teljes Lara Croft franchise (a GO-t is beleértve), és most először a Rise of the Tomb Raider is helyett kapott benne, a hozzá tartozó összes DLC-vel egyetemben, természetesen.

Ahogy eddig is mindig elmondtuk, úgy most is megtesszük: ezek a játékok ennyi pénzért ajándékok szinte! :) Az összes akció július 5-ig tart. Nem maradt más hátra, minthogy kellemes időtöltést és jó játékot kívánjunk Nektek!

Twitter response: "Could not authenticate you."