Season Pass és Online vetélkedés

| .

Az Amazonon már elérhető egy rövid leírás a Season Pass tartalmáról, miszerint a szezonbérlet főként az egyjátékos módot fogja bővíteni, és azt is lehetővé teszi majd, hogy barátaiddal vetélkedhess. Hogy ez mily módon történhet meg, az egyelőre kérdéses, erről a mai napig semmi konkrétumot nem árultak el.

Két és fél éve a Tomb Raiderben először volt jelen többjátékos mód is az egyjátékos történet mellett, melyet az Eidos Montreal fejlesztett. Kapott hideget, meleget (főként hideget), a játék kritikai megítélésének se tett túl jót, a pontszámokat inkább lehúzta. Pár hónapja még kifejezetten online kampány fejlesztéséhez kerestek dolgozókat, most azonban úgy néz ki, hogy a többjátékos mód végül nem kerül a játékba. Az idén szeptemberben megjelent Xbox Magazin 128. számában így fogalmaztak: „Mivel a többjátékos módot kivágták, a Crystal Dynamics elsődleges feladata volt, hogy az egyjátékos kampányból a lehető legjobbat hozzák ki.”

A legújabb információk szerint a Rise of the Tomb Raider megjelenéskor nem rendelkezik multiplayer móddal, tehát az vagy DLC formájában fog érkezni, vagy valami teljesen új dolgot találtak ki. Hogy pontosan mit, azt egyelőre teljes homály fedi.

Twitter response: "Could not authenticate you."

SZERZŐI JOGOK

Az oldalon található tartalom a TombRaiderS.hu szellemi tulajdona. Másolni és terjeszteni csak a szerző(k) beleegyezésével, valamint a lapra, mint forrásra utaló egyértelmű hivatkozás feltüntetésével lehet.
Az oldalon fellelhető tartalmak, melyek nem a TombRaiderS.hu csapatának alkotásai a jogtulajdonosok/alkotók beleegyezésével kerültek közlésre, illetve a public domain részét képezték felhasználásuk időpontjában. A weboldalon megjelenő védjegyek és logók azok jogtulajdonosainak tulajdonát képezik.