Tomb Raider 3 Adventures of Lara Croft Végigjátszás - India

 

 

LARA'S HOME - gyakorlás és gyakorlatozás!

 

 

Az elõzõ rész után itt egy kibõvített gyakorló résszel találkozhatunk. A bal oldalon a gombot megnyomva felvehetjük az ajtó mögül a Flare-t. Menjünk ki, és ha felfedezni kívánjuk a kastélyt, akkor le a lépcsõn. A lépcsõ alatt balra találjuk a konyhát, amelybõl egy hûtõszoba nyílik. Ezt kinyitva, és megvárva, amíg a komornyikunk ide is követ bennünket, bezárhatjuk õt, így már nem áll lépten-nyomon az utunkba. :-) A mellette lévõ teremben a túloldalon lévõ gombot megnyomva zenét hallgathatunk. A lépcsõ alatti másik teremben egy gyakorlópályát találunk, a számozott részekre ugorva, átmászva, függeszkedve teljesíthetjük ezt. A lényeg, hogy a padlóra ne lépjünk, így istrukciókat kapunk a megfelelõ végrehajtáshoz. Ha elrontottunk valamit, nyugodtan újrakezdhetjük a gyakorlást. Ha itt végeztünk, menjünk át a fürdõmedencés helységbe is, és megkerülve a túloldalon nyomjuk meg a gombot. Ez az elõcsarnokban a lépcsõ melletti ajtót nyitja, ami mögött egy meghúzható kar található. Ezzel egyelõre ne törõdjünk, menjünk vissza az elõcsarnokba, és menjünk fel a lépcsõn, majd jobbra fordulva a saroknál nyomjuk meg a gombot.

 

A kinyitott ajtón menjünk be, és menjünk fel a lépcsõn. A jobbra található ládát toljuk meg kétszer, majd fussunk le a lépcsõn, és menjünk tovább balra, a tévészobán keresztül a könyvtárba. A kandallóval szemközti polcon húzzuk meg a kiálló könyvet, ennek hatására kialszik a tûz. Másszunk is fel belül a kandalló bal oldalán, majd az itt található ládát húzzuk meg, és vegyük fel a mögötte lévõ Flare-t. A fenti ládát toljuk meg, így szabaddá válik az út abba a helységbe, ahol az elõbb voltunk. Az itt található kar meghúzása után egy idõrefutást kell végrehajtanunk. Forduljunk meg, és fussunk ki a szabaddá vált kijáraton, majd balra le a lépcsõn. Az ajtón menjünk ki, majd a korláton átugorva jussunk le teljesen, és a lépcsõ alatti nyitott ajtón fussunk be. Ha nem értük el ameddig nyitva volt, újra megpróbálhatjuk. Menjünk be, és vegyük fel a Flare-t, majd menjünk tovább. Fussunk végig a folyosón, majd az üvegfalú akváriumterembe érve a ládát húzzuk a mennyezeti járat alá. Másszunk fel, és fussunk végig a folyosón. Ugorjunk be a vízbe, és ússzunk körbe végig, majd vegyük fel a Racetrack Key-t, és ússzunk vissza teljesen. Másszunk ki, majd fussunk vissza az elõcsarnokba.

 

A lépcsõ melletti beugróban húzzuk meg a kart, majd megfordulva sprinteljünk át szembe a nyitott ajtó felé, majd tigrisbukfenccel jussunk át mielõtt lezáródna. Nézzük meg Lara trófeáit, és ha kigyönyörködtük magunkat, az ajtó melletti gombot megnyomkodva menjünk ki ismét. Balra menjünk ki a kijárati ajtón. Itt is folytassuk az utunkat balra, és a falon található kulcslyukba illesszük bele a Racetrack Key-t. Menjünk be, és próbáljuk ki a Quadbike-ot. Ha meguntuk, menjünk ki, és folytassuk az utunkat tovább. Kis futkározás után újabb akadálypályára jutunk, ahol kipróbálhatjuk az ügyességünket, futás, ugrás, mászás, drótkötélen csúszás vár bennünket, majd bekúszva a pisztolyokat felvéve céllövészet is. Az inasra is lövöldözhetünk, aki azonban védekezik a tálcájával. Az idõmérésnek a pálya végén lévõ részhez érkezéskor lesz vége. Gyakorolhatunk itt is egy kicsit. Ha ezt is meguntuk, akkor menjünk át a céllövõ pálya mellett kinyílt rácsos ajtón, fussunk a nagy kertkapuhoz, és a gomb megnyomása után fussunk ki rajta, így vesszük az irányt a játékban található kalandok felé. Jó játékot!


 

1. pálya: INDIA - Jungle (6 titkos hely)

 

 

Secret 1-2-3-4-5-6

 

Lara egy õserdõben levõ domb tetejérõl indul újabb kalandjára. Minden fellelhetõ tárgyat kutassunk fel, és vegyünk magunkhoz, hiszen ennek jó hasznát láthatjuk a késõbbiekben. Lecsúszás elõtt - az elsõ titkos helyért - menjünk jobbra, csússzunk egyet lefelé, és ugorjunk egyet balra a sárga gyökerek felé. Leguggolva itt a miénk a Shotgun is. A lejtõn elindulva a tüskék után csúszás közben balra irányuló ugrásokkal haladjunk. Az elsõsegély csomag felvételekor egy guruló kõ tör az életünkre, ugorjunk el elõle. Majd ugorjunk át jobbról a fatörzs túloldalára, másszunk feljebb, itt lesz a második titkos hely, valamint az itt található lõszer, és a zöld színû energia kristály is. Csússzunk le a lejtõ aljára. Itt a mocsaras résznél láthatunk egy zöld energia kristályt lebegni, amellyel feltölthetjük a sérülésektõl megfogyatkozó energiánkat. Miután azt felvettük, másszunk fel balra az oszlopra, és keressük meg a harmadik titkos helyet.

 

Menjünk le, majd gázoljunk át a mocsáron. A majmokat egyelõre nem érdemes lelõni, de késõbb szükséges lesz. Ha beleugrunk a vízbe, elsodor az ár egy elsõsegély csomaghoz, majd egy labirintuson keresztül úszva jutunk vissza a szárazföldre. Menjünk be az ajtókkal szemben levõ barlangba, ott találunk egy elsõsegély csomagot meg egy kart, melyet meghúzva kinyílik a fenti, fatörzs mögötti ajtó (vízbe ugrani felesleges, az ár ugyanoda sodor minket, mint az elõbb). Uzsgyi be az ajtón, de mielõtt leugrunk, nézzünk körül: balra egy tüskefal látható, jobbra pedig egy kar. Amint leugrunk, menjünk a karhoz, húzzuk meg, majd hátrafordulva ugorjunk fel a résbe, mert a tüskefal is aktiválta magát. Miután a tüske elvonult, ugorjunk vissza a szobába, irány a szabaddá vált út. A kötelet használva csússzunk át a túlsó partra, felmászva az oszlopra át tudunk ugorni a szemközti járatba, ahol leereszkedve egy tigris ront nekünk, intézzük el. Nézzünk körül jó alaposan, találunk töltényeket, elsõsegély csomagot és fáklyát, legurulásra váró kõgolyót meg kapcsolót is. Vízbe ugrani továbbra is felesleges. Meglepõ módon a kõgolyó a kar meghúzására aktiválja magát, szaladjunk el elõle. A kar meghúzásával a kõgolyó kiindulóhelye melletti kaput nyitottuk ki, mely egy újabb kapcsolót rejt, ami pedig a golyó hûlt helye mögötti kaput nyitja. Itt egy tigris vár ránk, szabaduljunk meg tõle.

 

Jobb oldalon a bozót egy helyen átenged minket - vigyázat, a folyosó vége felé haladva újabb tigris ront ránk -, ahol lõszert találhatunk az egyik emelkedõn. Menjünk tovább a kellemes zene kíséretében, kutassuk át a terepet, lõszereket találunk, és igyekezzünk nem beleesni a középen tátongó lyukba. Másszunk át a fatörzs alatt, pásztázzuk át az új terepet, sajnos egy újabb tigrist kell, hogy kivégezzünk. Fussunk fel a fatörzsön, félúton balra ugorva egy tölténnyel lehetünk gazdagabbak. Fussunk fel teljesen a fatörzsön, majd az oldalánál csússzunk le a szobába. Szemben a fatörzzsel a lábunk alatt egy termet láthatunk tüskékkel a közepén, a fatörzsben pedig egy kis járatot, elõre ugrással és kapaszkodással jussunk be a fatörzsben levõ járatba, ez lesz a negyedik titkos hely. Itt mentsünk egyet, kicsit nehezebb rész következik. Visszafarolva lógassuk le Larát, majd elengedve a peremet és leérve Lara egy lejtõn kezd el lecsúszni, ezt ne hagyjuk, mert nyársalás lesz a vége. Csúszás közben nyomjuk az ugrás gombot, és miközben ugrik, nyomjuk folyamatosan a jobbra vagy balra gombot, így szépen kiugrál a tüskés részbõl. Kell hozzá három-négy ugrás. Nézzünk körül a tüskés teremben, néhány töltény a jutalmunk.

 

A talaj sötét részénél másszunk le, majd sétálva menjünk át a tüskéken, és mászunk ki. A gõzölgõ lyuknál vagyunk, innen menjünk vissza a fa alatt átkúszva, majd a törzsén végigszaladva. A bal oldali járatot célozzuk meg. A tüskék hatását itt is sétálással védhetjük ki, ugorjunk át a szemközti párkányra, ahol egy elsõsegély csomag vár ránk. Itt kétfelé is felkapaszkodhatunk, válasszuk elõször a bal oldalit, ahol balra araszolhatunk kapaszkodással. Jussunk fel, ahol egy járatot találhatunk, egyik végében egy kapcsolóval. Húzzuk meg, rohanjunk visszafelé, közben gyújtsunk fáklyát, mert menekülni kell, mert a fejünk felett levõ golyó pár lépés után utánunk ered. Futás a kijáratig, és amikor a golyó elhaladt, menjünk vissza a kapcsolóhoz, melynek bal oldalán felkapaszkodva rálelhetünk az ötödik titkos helyre.

 

Menjünk vissza oda, ahol az elsõsegély csomagot találtuk, és kezdjünk el kapaszkodni a másik irányba. Alattunk egy tigris ólálkodik, ne törõdjünk vele. A túloldali peremhez érve ugorjunk a lejtõs részre, amelyrõl lecsúszik Lara, de sebaj, megkapaszkodva a peremén araszoljunk el a másik végéig, ahol fel tudunk húzódzkodni. Miénk a kristály. Megszerzése után ne ereszkedjünk le, mert a tüskék végeznek velünk, hanem szaladjunk a perem túlsó végéhez, és csússzunk le a fatörzses helyiségbe ismét, ahonnan jöttünk. Menjünk le teljesen, és lõjük le az ott ólálkodó tigrist. Menjünk tovább a kinyílt ajtón, itt ismét egy nagy erdõ vár ránk. Nézzünk körül alaposan, vigyázzunk a leguruló kövekkel, viszont ahonnan legurultak, oda érdemes benézni a növényfüggöny mögé, mert ott vár ránk még egy új golyó, amely elõl szintén el kell ugrani. A függöny mögé baloldalt tudunk beugrani, és leghátul a levelek takarásában egy lejárat lapul (meg egy kis elsõsegély csomag), ott a hatodik titkos hely.

 

Vigyázzunk a tüskékkel. Miután ez megvan, menjünk vissza az erdõbe, szaladjunk a víznél jobbra a forrásához, ott töltényt találunk. Végre szabad a vízbe ugrani, de elõtte ugorjunk rá a középen található kis szigetre, majd onnan kapaszkodjunk fel a fölé lógó fatörzsre, és húzzuk meg az ott található kart. Ússzunk be a víz alatti járatba. Egy teremben találjuk magunkat, kapaszkodjunk a szárazföldre, és húzzuk meg az egymással szemben levõ kapcsolókat. Megnyílik a víz alatti továbbvezetõ út, uzsgyi oda! Újabb vizes terembe érünk, közepén egy szigettel, melyen ajándékot találunk.

 

A teremben két nyitott, és egy zárt ajtót találhatunk. Menjünk a zárt ajtóhoz, forduljunk jobbra, ahol egy beugrót találhatunk, amelyen elsõre semmi különös nincsen. Viszont a falban levõ tömb kihúzható - húzzuk is ki két húzással, erre kinyílik az eddig zárt ajtó is, a tömb mögött pedig megmutatja magát egy zárt ajtó. Húzzuk meg a kinyílt ajtó mögötti kart, amely a kõtömb mögötti ajtót nyitja. Menjünk be, és itt is húzzuk meg az itt található két kart. Az így kinyitott ajtó mögötti kapcsoló a másik mögötti termet tölti fel vízzel, intézzük ezt el. De mielõtt feltöltjük vízzel a termet mászkálhatunk, körülnézhetünk benne, két tigris ront ránk eközben. Ha kivándoroltuk magunkat töltsük fel a termet vízzel, így elérhetõvé válik a vízeséses pereme. Másszunk hát ki a peremre, majd a létrán felfelé haladva újabb peremhez érünk, itt is másszunk felfelé, míg egy járathoz nem érünk, ahol egy kapcsoló vár ránk. Miután meghúztuk, kinyílt a víz alatti hosszúkás kapu, ússzunk be rajta, kiérve egy tigris vár ránk a terembe, viszont a sötét zugok töltényeket rejtenek. Másszunk fel a létrán (nem mindegy melyik oldalán próbálkozunk), fent miénk az Indra Key, ha a majom el nem lopja, ezért inkább végezzünk vele. Innentõl a majmok - haverjukat megbosszulván - az ellenségeinkké válnak. Menjünk itt tovább, majd a magasból kényelmesen intézzük el a tigrist, és ereszkedjünk alá. Lent megláthatjuk a mocsarat, ahonnan a pálya elején elindultunk. De minket most a kapu érdekel, melynek bal oldalán muníció vár ránk, és a kulccsal aktiválva a kaput végeztünk is az elsõ pályával.

 

Lara Croft éppen Indiában kutat az állítólag mágikus erõket hordozó Infada kõ után. A dzsungelen keresztül eljut egy romlásnak indult épülethez, ami mögött ráakad egy kis táborhelyre. A sátrakon RX TECH felirat, az antarktiszi kutatásokat végzõ cég neve. A tábor közepén lévõ rádióból erõsen háttérzajos hangok jönnek.
Willard (a rádióban): Tech négy az ötnek. Hallasz, Tech öt? Tech... Tony, te senkiházi, tudom, hogy ott vagy...
A rádió végül beadja a kulcsot, ekkor derül ki, hogy a tábor nem teljesen elhagyatott. A nem egészen tiszta elméjû Tony nekilát a pakolásnak, miközben Lara kikérdezi a hely nevezetességeirõl.

Tony: Juhéjjj!
Lara: Helló.
Tony: Mi!? Mit akarsz tõlem most?
Lara: Semmi idegtépõt. Jól vagy?
Tony: Ha mind abbahagynátok, akkor pont jól lehetnék. Csak száz százalék...csak...
Lara: Ha mind abbahagynátok? Kikrõl beszélsz?
Tony: Mindegyikõtökrõl, mind a százatokról. Beszélgettek, karattyoltok és megõrjítetek.
Lara: Hmm... nos, nem vagyok benne egészen biztos, honnan jöttél, de én csak az Infada kõrõl szeretnék érdeklõdni. A templomban, ott fent.
Tony: Voodoo varázslat meg minden, mi? Én hozzá nem nyúlok!
Lara: Ez nem voodoo. Nézd, van itt valaki más veled?
Tony: Ja, Randy és Rory... piha!
Lara: Randy és Rory? Hol vannak? Mit csináltok itt?
Tony: Hát õk már ott maradnak, ahol hagytam õket. Abban a templomban. Mondtam nekik, hogy ne csinálják, figyelmeztettem õket elõbb... Kétlem, hogy bármit is csinálnának most, fél tonna iszap alatt. Én? Én megyek. A következõ busszal. Ez a dzsungel elég rothadást plántált belém. Ugyanezt tanácsolom neked is. De te nem olyannak tûnsz, mint aki foglalkozik vele, ha azt mondom, meghalsz odabent! Hahaha. Igen... Meghalsz... - ezzel eltûnik.

 

2. pálya: INDIA - Temple Ruins (4 titkos hely)

 

Újabb erdõben találjuk magunkat. Nézzünk körül, de vigyázat, a bokrokban mérges kígyók lapulnak. Marásuk mérgezõ, elsõsegély csomag elhasználásával, vagy kristállyal gyógyíthatjuk hõsnõnket, melyet ha elmulasztunk, Larát egy idõ után megöli a méreg (mármint a kígyóé). Tanácsos a marást elkerülni, és tisztes távolból kivégezni a kígyókat. Ha éles a szemünk, még lapulós pozíciójukban is kiszúrhatjuk õket, viszont a kivégzéshez fel kell õket riasztanunk. Az egyik kígyótól nem messze a falon kapcsolót találunk, húzzuk meg, ez kinyitja a közelben levõ csapóajtót. Vízbe ugrani felesleges, a piranhák megrágnak, a víz egy járathoz sodor, melyen kimászva ugyanoda jutunk, ahová a lenyílt csapóajtó vezet. Akármelyik utat is választjuk a kis elsõsegély csomagot keressük meg lent, majd haladjunk tovább a folyosón, de óvatosan, mert kígyó állja utunkat. Kiérve nézzünk körül a vízparton, a majmok néha sérüléseket okozhatnak, ezt vagy elviseljük, vagy sorozatkivégzést alkalmazunk és nyugtunk lesz. Töltényeket találhatunk itt, vegyük fel, majd a terem azon sarkában maradva menjünk a vízhez. Várjuk meg, míg a Larára éhes piranhák elúsznak, csobbanjunk a vízbe és ússzunk a túloldalra, kapaszkodjunk ki. A fal mellett haladva és ugrálva jussunk el a kapcsolóig, melyet aktiválva a vízben kinyílik egy ajtó, pontosan a két oszlop között. Ugorjunk oda, és ússzunk be. A piranhák ide is követhetnek, de csak egy darabig.

 

Egy nagy terembe érünk, a majmok már ellenségnek tekintenek minket, úgyhogy sajnos végezni kell velük. A nagy földkupaccal szemben állva a jobb oldali kõtömbre mászva feljutunk a kõperemre, innen fussunk a kupacon a másik oldalon levõ peremhez. Majom kinyír, töltény felvesz, a peremen haladva egy járatot találunk. Kijutva a víz fölé kerülünk, vízbe ugrani tilos, mert a pálya elején kötünk ki. Ugorjunk át a fára, alattunk a pálya elsõ helyszíne terül el, úgyhogy nem érdemes leesni. Az ágak között ugrálva egy tölténnyel és egy fáklyával leszünk gazdagabbak. Menjünk vissza a kiinduló ágra, és egy precíz ugrással lendüljünk át a vízesések irányában levõ kõtömbre, onnan ugrás tovább a vízesésekhez. Menjünk amerre az út visz, a lejtõnél háttal csússzunk le, kapaszkodjunk meg a peremnél, oldalazzunk jobbra, másszunk fel, egy töltény vár ott ránk. Menjünk tovább, lõjük le a majmocskát, majd kússzunk be vigyázva, egy kígyó lapul a barlangban. Továbbhaladva a járatban egy újabb kígyó próbálkozik be - tömjük ki õt is ólommal. Menjünk tovább amerre az út visz, lecsúszván egy kõgolyó ered a nyomunkba, csúszás közbeni ugrásokkal orientálódjunk jobbra a nyílás irányába, így megmenekülünk a kivasalástól. Egy zárt teremben találjuk magunkat, társaságunk is van, egy nem túl bizalomgerjesztõ szobor. Itt töltényt vehetünk fel, a továbbjutás felé vezetõ járatot az egyik tömb elhúzása nyitja meg nekünk.

 

Újabb terem újabb mozdulatlan szoborral, érdemes menteni. Közeledtünkre a szobor életre kel, elõ a fegyverrel, ne kíméljük. Ne hagyjuk, hogy túlságosan a közelünkbe kerüljön, mert az életünkbe is kerülhet, viszont valamennyire mégis ezt kell tennünk, mivel védekezik is. Mikor a kardjait maga elé tartja felesleges lõni, nem fog rajta a golyó, de ha közelebb engedjük, és hadonászik a kardjaival, akkor sebezhetõ. Shotgunnal pár lövéssel elintézhetjük õkelmét. Ez itt egy központi terem, ahol most vagyunk, láthatunk egy kaput két kulcslyukkal, az ide való kulcsokat kell megszereznünk a teremben levõ kapukon bemenve. Ereszkedjünk le a járatba, húzzuk meg a kart, ki is nyílt az elsõ kapu, de még ne hagyjuk itt ezt a járatot, a kapcsoló melletti kõ ugyanis betolható, és az elsõ titkos helyet rejti. Ha bementünk vigyázzunk a golyóval, ami a mélyedésben érhet utol bennünket miközben az új elsõsegély csomagunknak örülünk. Miután felvettünk mindent, kikerülve a mérges nyilakat, irány be a kinyílt kapun. Iszapos folyosóhoz értünk, ugorjunk neki, ezzel iszapban mászást spórolunk, majd evickéljünk a barna domb felé. Kimászva ne akarjuk azt megmászni, inkább másszunk fel rá, amíg lehet, fordítsunk neki hátat, és ugorjunk a peremre. Itt egy majom vár ránk meg egy kapcsoló, melyet meghúzva kinyílik az ajtó. Mielõtt bemegyünk, feltétlenül mentsünk!

 

Elõször egy pengét kell átugranunk, majd a nyársalós falak szorítása elõl kell menekülnünk, hajrá! Egy terembe érünk, ahol is egy kapcsolót kell megtalálnunk a sárga rács mellet az egyik oszlop oldalán. Láthatjuk, ahogy kinyílik felettünk egy ajtó, na oda kellene feljutni. Az egyik oszlopot tartó kõ kihúzható, és felmászva rá elérhetjük a kinyílt ajtót. De mielõtt ezt megtennénk, nézzük meg alaposan a terem plafonját, egy járatot fedezhetünk fel. Ezt szintén a mozgatható kõ segítségével érhetjük el, húzzuk a másik (nem a kinyílt ajtós) párkányhoz a követ, másszunk fel a párkányra, menjünk el a másik végéhez, majd a lyuk oldalán levõ létrára ugorva másszunk fel a kis szobába, ahol a második titkos hely rejlik. Van itt egy kapcsoló is, amely mûködtetése a pálya utolsó titkos helyet mutatja meg nekünk. Kifelé, azaz lefelé menet ne zuhanjunk a halálba, létrázzunk inkább. Irány a kinyílt kapu, csobbanjunk a vízbe. Kar meghúz, ajtó kinyílik, de beúszás elõtt vegyünk nagy levegõt. Ússzunk be a járatba, melynek végén a teremben húzzuk meg a jobb majd bal oldali víz alatti karokat, kinyílik a járatban fent egy ajtó, itt végre levegõhöz jut Lara.

 

Másszunk ki, és menjünk tovább, majd a vízbe ugorva forduljunk meg. Húzzuk meg a kart, majd megfordulva gyorsan ússzunk át, és be az éppen bezáródó ajtón. Ez a pálya harmadik titkos helye, ússzunk körbe benne, és fosszuk ki.

 

Másszunk ki, majd be a másik medencébe, és húzzuk meg a víz alatt található karokat, ezáltal aktiváltuk a tüzeket, melyek láthatóvá teszik az eddig láthatatlan, levegõben lógó kõtömböket. És hogy miért jó ez nekünk? Mert szemben a párkányon egy kapcsoló vár ránk, melyet ezen tömbök igénybevételével érhetünk el. De vigyázat, ne pörköljük meg magunkat a tûzzel, óvatosan és kiszámítottan kell ugrálni. Tulajdonképpen, ha a tömbök bal oldalánál közlekedünk, nem ér el minket a tûz. Ha odaértünk a kapcsolóhoz mentsünk, mert miután meghúztuk, kinyílik ugyan a szobor melletti kapu, de csak rövid idõre. Ha bejutottunk, láthatunk egy egyelõre nyugis tüskefalat, egy nagy zárt kaput meg egy kapcsolót. Mentsünk. Húzzuk meg a kapcsolót, erre kinyílik ugyan a nagy kapu, de a fal is elindul. Rohanás a kapuhoz, vegyük fel a Key of Ganesha-t, amiért idejöttünk, erre kinyílik az ajtó, amin bejöttünk, rohanjunk ki rajta. Ha túléltük érdemes visszamenni és megnézni, mi van ott ahonnan a tüskefal elindult. Láthatjuk hogy a medencés terem kissé átalakult, beomlott, de ne jöjjünk zavarba, vessük magunkat az iszapba. Vigyázzunk, mert utórengéskor kövek zuhanhatnak a fejünkre, vagy leesvén utunkat állhatják. Vergõdjünk át a túloldalra, mászunk fel a homokon, be a járatba. Miután felvettük a fáklyát nézzünk a folyosó túloldalára, ahol fent egy kõgolyó leselkedik ránk. Amint elindulunk, aktiválódik, visszafutva a járatba menekülve (amerrõl jöttünk) kitérhetünk elõre. Javaslom, hogy háttal közelítsük meg a követ, így amikor elkezd dübörögni, azonnal menekülhetünk, nem kell a megfordulással bajlódni.

 

Folytassuk utunkat, melyet két irányban tehetünk meg; menjünk jobbra, így megúszunk egy pengét és egy kõtömböt. Menjünk tovább, és kijutunk a központi terembe. Irány a másik kulcsot megszerezni! Húzzuk meg a domb tetejénél levõ két kapcsolót, kinyílik a másik ajtó. Egy nagy terembe érünk, a mélyedésben a közepén pedig ott egy kapcsoló, amit meg kellene húzni, de mivel ez csak a víz alatt mûködõ kapcsoló ezt most még nem tehetjük meg, el kell vízzel árasztani a medencét. Menjünk át a másik vizes terembe, melynek túloldalán egy tûznyalábok által védett kapcsoló van. Ha kimászunk a medencébõl és a szélen maradunk, nem égünk meg. A megfelelõ pillanatban menjünk a kapcsolóhoz, húzzuk meg. Amíg ott vagyunk, addig sem bánt minket a tûz. Majd mikor tiszta a levegõ hátraszaltózhatunk a vízbe, és beúszhatunk a kapcsoló alatt kinyílt ajtón. Vigyázat, mérgezett nyíl veszély, továbbá omlásveszély a víz alatt! Két párkányra is kikapaszkodhatunk, ha túléltük a magasból aláhulló sziklákat. Az egyiken egy elsõsegély csomag vár ránk, a másikon egy létra. Másszunk fel a feléig, majd megnyomva az ugrás gombot Lara hátraszaltózik egyet a párkányra. Innen a létra felé nézve balra egy párkányra kell átugrani, nem lehetetlen. Ha ez megvan, ugorjunk a szemben levõ közeli párkányra, majd annak a szélérõl egy egyszerû elõreugrással jussunk át (nem kell nekifutni), és Lara meg is kapaszkodik a létrán. Innen láthatunk egy kígyós párkányt, de elõtte a baloldalira kell átugrani - javaslom a levegõben történõ kanyarodást (ugrás közben mikor Lara a levegõben száll, csak a jobbra/balra gombot nyomjuk a kívánt iránytól függõen, addig, míg az óhajtott irányeltérést el nem érjük. Eleinte nehéz, de nagyon bele lehet jönni). Onnan már miénk a kígyós párkány. Kígyó nyekk, tovább a falban levõ nyílás felé, amihez nem kell nekifutni, elég a párkány szélérõl elegánsan odaugrani, viszont futhatunk, mert egy golyó repül felénk, vagy hátraszökkenünk, és lezuhanás helyett a párkányba kapaszkodunk, így a golyó csak elsuhan felettünk.

 

Vigyázzunk a mérgezett nyilakkal is. Ugorjuk át a pengéket, ha kell, vegyük fel a túloldalon a kristályt. A szakadék pengés oldalán ereszkedjünk alá azon az oldalon, ahol nincs tüske és nem lejt a föld. Sétáljunk a tüskék rejtette kis járathoz, kússzunk bele, ott lapul a negyedik titkos hely. Nagy ára van ennek a titkos helynek, le kell esni a vízbe, miután kifosztottuk, és ismét fel kell küzdeni magunkat a magasan levõ terembe. Most ne essünk le a tüskés szakadékba, hanem ugorjuk át azt, és keressük meg a befelé tolható követ. Toljuk is be, jöhet a tili-toli, több követ kell tologatnunk, csináljuk addig, míg egy kapcsolót nem lelünk valamelyik mögött. Azt meghúzva végre víz ömlik a medencébe, és lehetõvé válik majd a kar meghúzása. Ha végeztünk, megnyílik elõttünk az egyik kõtömb mögött az út is, fejünk felett két fenyegetõ kõgolyóval. Rohanás nyomunkban a gyilkos golyókkal, ugrás a nyársszakadék felett, és meg is menekültünk ismét. Gyerünk tovább, csobbanjunk, ha szerencsénk van nem kapunk mérges nyilat. Ismerõs terepen vagyunk, ússzunk vissza a tüzes termen keresztül a mostmár vizes medencés terembe. Húzzuk meg a víz alá került kart, kinyílik a víz alatti kapu, miénk a második Key of Ganesha. Menjünk vissza a központi terembe, a kulcsokat felhasználva kinyílik a nagy kapu, mentsünk mielõtt bemennénk rajta. Belépve elindul egy tüskés fal föntrõl, nekünk pedig felfelé kell mászni és kiérni a peremre, mielõtt legyalul a tüske. Ha sikerült a teremben a jól bevált trükköt alkalmazva keressük meg az oszlopot melynek alsó tömbje kihúzható, húzzuk ki, majd felmászva rá ugorjunk a peremre, ahol két kapcsoló vár ránk.

 

Mûködtetésük hatására kinyílik a nagy ajtó, de vigyázat, ha megközelítjük két kõgolyó akar letaposni minket. Amint a veszély elvonult, menjünk be a kapun, essünk le a mélyedésbe, ettõl visszazáródik a kapu, és máris nyitva a továbbvezetõ út. Kettõ is. Mindegy merre megyünk, ugyanabba a terembe jutunk, csak a fal mellett fussunk, így nem égünk meg. Odabent három szobor van, egy fent egy emelvényen, a másik kettõ lent, és bizony velük meg kell küzdeni. Javaslom, hogy másszunk fel a harmadik mozdulatlan szoborhoz, onnan szépen lõdözhetjük a másik kettõt. Mikor bezárkóznak a kardjaik mögé, tegyük el a fegyvert, lógassuk le csalinak Larát, majd húzódzkodjunk vissza, és lõhetjük õket megint, és így tovább. Érdemes õket a közelbe engedni, hamarabb kidõlnek. Mikor ez megtörtént vegyük el a tetemük mellet levõ egy-egy aranykardot, majd adjuk azt a fenti szobor üres kezeibe, így kinyílik a kapu. Vegyük fel a mélyedésben található lõszert, majd menjünk jobbra vagy balra, mindegy, a végcél ugyanaz. Érdekes terembe kerülünk, egy szobor plusz két hulla kifeszítve, az egyik lyukas hassal, a másik széttört gerinccel. Õk nem bírtak el a megelevenedõ szoborral, mi természetesen igen! A falnál lévõ szerencsétlen alól kihalászhatunk egy fáklyát, és amint megközelítjük a középsõt, hogy felvegyük a kulcsot, a szobor dühösen feléled, és nekünk ront, intézzük el. Miénk a kulcs. A terem másik részében kulcslyukakat találhatunk, na most eddig van egy kulcsunk, a maradék kettõt meg kell szerezni. Induljunk el a kivégzõszobában levõ zárt ajtó felé, az kinyílik nekünk. Mentsünk, mert ez kemény lesz. Gyújtsunk fáklyát, majd rohanjunk be egyenesen elõre - fentrõl tüskefal rohan felénk -, pont a karhoz, húzzuk meg majd bukfences megfordulás, rohanás a másik karhoz (pár halállal kitapasztalhatjuk, hol van pontosan), melyet aktiválva kinyílik a mellette levõ csapóajtó, essünk le rajta. Ott a kulcs, melyet felvéve kinyílik az ajtó, visszajutunk a hullákhoz. Utolsó kulcs, a zárakkal szemben van egy vizes rész, mentsünk, mielõtt leesünk. A kulcs is ott van, de az áramlatoktól nem lehet felvenni, elsodornak minket a tüskék felé, de erõs lapátolással a tüskék melletti részhez úszhatunk, meghúzzuk a kart - mindkét oldalon -, és az áramlatok megszûnése után fel tudjuk venni a kulcsot. Nyissuk ki az ajtót a három kulccsal. Az ajtón bemenve vége a pályának.

 

Lara persze nem is fogadja meg a tanácsot. A dzsungelen át bejut a templomba, ahol megtalálja Randy és Rory tetemét, de az Infada követ nem. Mikor kijut a hátsó kijáraton, megpillantja Tonyt, ahogy a Gangeszen ereszkedik le egy tutajjal, ingében az Infada kõ. Lara megpróbálja megállítani a fegyverével, de Tony csak vihog, és a templomra mutat, amit erre megráz egy földrengés. Lara alig tudja elkerülni a leomló köveket, Tony pedig egérutat nyer. Szerencsére Lara megtalálja az expedíció egyik homokfutóját, és azzal Tony után indul a folyó partján.


 

3. pálya: INDIA - The River Ganges (5 titkos hely)

 

 

 

Secret 1-2-3-4-5

 

Mentések--Savegames:

Vízbe ugrani tilos, mert Larát elragadja a sodrás és elõbb-utóbb meg vagy megfullad, vagy megeteti a piranhákat. Egyelõre még a motorra se pattanjunk fel. Az elsõ titok nem adja könnyen magát. Keressük a vízbe vezetõ létrát, másszunk le rajta, de ne a vízbe, hanem oldalazzunk a vízben levõ sziklára. Innen szikláról sziklára kell ugrálni egy jó darabig, amíg el nem érjük az elsõ titkos helyet. Fontos az ugrásoknál hogy kimérjük õket (háttal a következõ platformnak lelógatom Larát, felállok, így merõlegesen áll a szélhez képest, bukfences irányváltoztatás, nekifutás, pontos gombnyomás, kapaszkodás), és figyeljünk Lara fejére, olyan szélén ugorjunk a köveknek, ahol magasabb a plafon, így az nem fogja zavarni az ugrásunk ívét, és Lara nem fog a fejét beverve a vízbe loccsanni. Érdemes minden sziklánál menteni egyet-egyet. Kapaszkodjunk fel a lejtõs kõre, mikor felér Lara, azonnal csúszni kezd. Mielõtt a tüskék közé veti magát ugorjunk (iránygomb nem kell), így átlendül a következõ lejtõre, ahol azonnal csúszik tovább. Hagyjuk csúszni egy pindurit, majd a tüskefürdõ elõtt megint egy ugrás, még egyszer ugyanez, utána ugrás után már nyomhatjuk a kapaszkodógombot is, megérkeztünk. A jutalmunk egy kristály, egy elsõsegély csomag és töltény. Örülünk hogy sikerült? Szuper! De rossz hírem van, vissza kell ugrálni a létráig, vissza a motorhoz.

 

Pattanjunk fel rá, akciógomb elõre, ugrásgomb hátra, megfordulás gomb+jobbra/balra gomb pedig a leszállás. Ugrassunk át a víz felett a barlanghoz, majd továbbmenve álljunk meg a második szakadék elõtt. Szálljunk le, és a létrán leereszkedve gyûjtsük be a második titkos hely gyümölcseit. Másszunk vissza, pattanjunk vissza a nyeregbe, és mehet az ugratás. Menjünk elõre ugratgatva, míg el nem érünk egy zárt ajtóig. Itt szálljunk le, picit visszafelé nézve észreveszünk egy járatot a falban. Az ugróperemrõl simán odaugorhatunk, egy kígyó vár ránk ott. Menjünk tovább amerre az út visz - alkalmunk lesz egy újabb kígyót kinyírni - míg egy kapcsolóhoz és egy ajtóhoz nem érünk. Útközben lesz egy hely, ahol visszaeshetünk a motorunkhoz, de egyelõre menjünk tovább. Az ajtót kinyitva ugyanis szabaddá válik a további út a motorral. Áthaladva vele a kinyílt ajtón két út közül is választhatunk: elsõ, ahol egy szakadékon átugratva haladunk tovább, a másik, amikor a folyón kell átugratni a továbbjutáshoz. Ha nem akarjuk megszerezni az összes titkos helyet, mert nem érdekel minket a játék végi bónuszpálya, menjünk egyenesen, majd jobbra, ugrassunk át a vízen. Ha kell az összes titkos hely és kell a bónuszpálya, kanyarodjunk balra, és ugrassuk át a szakadékot. Aki a titkos helyeket és a bónuszpályát választja, olvassa tovább a következõ részt, aki nem, ugorja át azt.

 

Nézzük tehát a bal oldali utat, azaz a szakadékosat. Ugrassuk át a szakadékot, óvatosan haladjunk tovább, míg ki nem érünk a szabadba, ahol a járgányt egy kõfalra kell rávezetni kicsit lejjebb, kétoldalt víz. Ha ez megvan, szálljunk le, jobb oldalra átugorva a falmélyedés rejti a harmadik titkos helyet. Ha ez megvan vissza a motorhoz, ugratás tovább, keskeny utak, ugratások, majd a létránál szálljunk le, másszunk le, töltény a jutalmunk meg egy kígyótrófea. Vissza a motorra, kivitelezzük ezt a nagy ugrást. Ereszkedjünk alá a szakadékba óvatosan a bal oldalon, és szálljunk le a motorról. Másszunk visszafelé a szakadékon, de egy ponton változtassunk irányt, ahol ezt egy magasabban levõ platform lehetõvé teszi. Lõjük le a keselyûket, ugorjunk tovább amerre az út visz. Ugorjunk át a sziklákra, majd megpillantunk egy járatot, amely mellett, és amellyel szemben lejtõs fal található. Vagy a mellette levõ lejtõs falra ugrunk, lecsúszva azon megkapaszkodunk, majd a járathoz araszolunk, vagy a vele szemben levõ lejtõre ugrunk, ahonnan csúszás közben ugrás gombot nyomva átlendülünk a bejárathoz. Itt a negyedik titkos hely. Vissza úgy jutunk, hogy nem a szemközti lejtõsre ugrunk, hanem a jobb oldalira, arról pedig csúszás közben a kiindulóperemre, majd vissza a földszintre a már bejárt útvonalon. Pattanjunk a motorunkra, menjünk a kristály felé a folyosón, üssük el a majmokat, majd szálljunk le a motorról. Menjünk ki a szabadba, ahol a mélyben víz van (két irányban is van víz, ne a piranhásat válasszuk, hanem a másikat). Másszunk fel a szürke sziklára, menjünk a végéhez, ugorjunk át a másik sziklára egy nagyot, majd még egyet a következõre kicsit jobbra elõre, újabb ugrás tovább, majd essünk eggyel lejjebb, vegyük fel a töltényt és a szigonyokat. Lõjük le a keselyûket. Ugorjunk a szemközti szikla felé, ahol Lara megkapaszkodik a hasadékban, így araszoljunk jobbra, míg meg nem leljük az ötödik titkos helyet. Éljen! Csobbanjunk a vízbe, vegyük fel az elsõsegély csomagot és másszunk ki a vízesésnél, vége a pályának.

 

Nézzük a folyós ugratást, menjünk tehát egyenesen a sziklák felé majd jobbra. Tehát átugrattunk, szálljunk le a motorról, mindegy hol. Majmot nyírjuk ki, ereszkedjünk alá a barlangba, vagy a motorról, ha eleve a barlangban landoltunk, fussunk elõre, míg két majomba nem akadunk egy zöld résznél. Ez ott van, ahol jobbra kanyarodó kõfolyosó váltja fel a zöldet, de mi a zöld résznél maradunk. Miután végeztünk velük, nézzünk alaposan körül, van két járat is, egy a földszinten, a másik fent az egyik szikla mögött, rálóg pár növény, de ott bújik meg a Gate Key. Másszunk ki, menjünk kicsit most visszafelé, és a falban egy járatot fedezhetünk fel. Mielõtt bemászunk, álljunk a motorral a kõfolyosó végén levõ zárt kapuhoz. Másszunk be az imént felfedezett járatba, majomirtás, nézzünk körül, elsõsegély csomag és töltény a jutalmunk. Menjünk tovább, két szemben levõ beszökellésen felfedezhetünk két kulcslyukat, az egyiket aktiválni is tudjuk a már nálunk levõ kulccsal, de a kapu kinyitásához kell a másik kulcs is, úgyhogy menjünk tovább. Felkapaszkodunk egy rétre, ahol azonnal megfordulva (vagy irányban maradva hátraszaltóval) felugrunk a zöld peremre, onnan oldalra ugrunk kissé elfordulva a magasabb peremre, majd a fára, és tovább egyenesen amerre az út visz. Beérünk egy terembe, lehetõleg maradjunk a fatörzsön, ahonnan a párkányra futva és továbbmenve bejutunk abba a szobába, melynek végén a kulcs található, lõszerekkel fûszerezve (persze majmok õrzik, nem is kevés). A teremben még a kulcs elõtt van egy lyuk a talajon, ha megvan a kulcs, ereszkedjünk le óvatosan. Gomb benyom, kapu kinyit, visszajutunk kicsit elõrébb, menjünk vissza a kimaradt kulcslyukhoz. Használjuk a kulcsot, a motorral szemben levõ kapu kinyílik. Pattanjunk fel a motorra és száguldjunk tovább. Ugrassuk át a mocsarat, és menjünk a víz felé, ahol ismét ugrassunk egyet. Itt szálljunk le, és mivel a titkok az ezen úton járókat nem érdeklik menjünk oda, ahol vizet látunk a mélyben (nem a piranhásat), ugorjunk bele, vegyük fel az elsõsegély csomagot az alján és másszunk ki a vízeséseknél. Másszunk be a barlangba, ahol a pálya vége a jutalmunk.


 

 

4. pálya: INDIA - Caves Of Kaliya (0 titkos hely)

Egy labirintusban találjuk magunkat, itt el lehet szórakozni egy darabig, viszont töltényeket, elsõsegély csomagokat és fáklyákat tömhetünk a hátizsákunkba közben, ha ügyesen kutakodunk. Ennek a labirintusnak két szintje van, mi a fölsõrõl indulunk. Ha hamar túl akarunk esni ezen az egészen, menjünk jobbra, csússzunk le, vigyázzunk a guruló kövekkel és a kígyókkal. Elõbb-utóbb találunk mozgatható kõtömböt, majd leereszkedhetünk egy kígyókkal teli verembe, onnan vezet az út a fõellenséghez. Aki szeretne még többet kutakodni, a pálya elején menjen balra, és jó kutakodást.

 

Mentés után csússzunk le, végre megtaláltuk Tonyt a kõvel (a vízbe ne ugorjunk, égetõ lávává alakul jöttünkre), aki kihasználva annak varázserejét tûzgolyókkal kezd el minket dobálni, tehát nem szabad 2-3 másodpercnél tovább egy helyben maradni. Futhatunk körbe-körbe a kõlapokon, vigyázva, hogy nehogy a lávába landoljunk, és néha mikor feltölti magát Tony - összeteszi a két kezét, erõt gyûjt - lõjünk bele egyet-kettõt a Shotgunnal, majd futás tovább. Vagy válasszunk ki egy helyet, ahol van elég tér Tonyval szemben jobbra-balra ugrálni, és úgy lõdözni õt, ez talán gyorsabb, de veszélyesebb, mert nagyobb az esélye hogy kigyulladunk. Miután meghalt mentsünk, és szedegessük össze a töltényeket, és egyéb tárgyakat, végül mehetünk az Infada kõért.

 

Lara zsákmányával kijut a barlangból, és éppen a Gangesz partján nézelõdik, amikor egy hajó motorjának zúgására lesz figyelmes. A hajó lelassít elõtte.
Willard: Hé!
És integet Larának, hogy lépjen a fedélzetre.
Willard: Nem akarok rossz színben feltûnni a miatt a korlátolt kutató miatt, akivel az imént találkozott, ööö...
Lara: ...Lara.
Willard: Dr. Willard vagyok. Azért jöttem, hogy Tonyval beszéljek, de úgy tûnik, ön értékelhetõbb munkát végez nála. Le vagyok nyûgözve. Szeretnék önnek munkát ajánlani!
Lara: Mi? Hogy együtt dolgozzak néhány másik emberével? Kösz nem.
Willard: Szerencsére õk voltak az egyedüli laborpatkányok, akiket szabadon engedtünk. Az ajánlatom három ehhez hasonló kõvel kapcsolatos.
Lara: az Infada törzsnek csak ez az egy ilyen típusú ereklyéje volt. Egyedülálló. Egyébként miért érdeklõdik iránta?
Willard erre kinyitja a laptopját, és a fúrásnál már megismert detektorral elkezdi elemezni az Infada követ.
Willard: megmutatom. Ez a kõ nem Indiából származik, hanem egy az Antarktiszhoz közeli szigetrõl. Valójában meteorit kõ, amelyet a régmúltban ott letelepedett polinéziaiak használtak. Látja ezt? (A diagrammokra mutat.) Ez egyedi. Egy ismeretlen anyag.
Lara: No és hogy került ide?
Willard: Bolygók alkották, polinéziaiak formázták, és zsiványok hordták szét. Ásatásaink és kutatásaink vezettek ehhez a naplóhoz. Egy a Charles Darwin expedícióján részt vett tengerész írása útjáról a HMS Beagle-ön.
Ezzel egy vastag könyvet vesz elõ, melynek a borítóján ez áll: S. Barr, HMS Beagle, Journal. Lara elkezdi olvasni a naplót, az író szavai megelevenednek elõtte.
Stephen Barr naplója: 1834. augusztus tizennegyedike. Ez az utazás kezd túl unalmas lenni ahhoz, hogy folytassam ezt a napló, kalandjaim a tengeren kiábrándítóak. Az egyetlen, amirõl mesélnem kell, az az órákon át tartó madármegfigyelés, virág gyûjtés és préselés, Darwin istenkáromló ideáinak követése. De ez most még csak nem is foglalkoztat. Csak ételt akarok. Valami jobbat, mint a zöldségleves.
A HMS Beagle egy kis hóval fedett szigethez ér. Öt ember, Smythe, Henderson, Caulfield, Jonson, és Barr csónakra száll, és a partra eveznek. Ma egyezséget kötöttünk. Az egyetlen minta, amit gyûjteni fogunk, az hús lesz... egyszerû, szilárd, véres hús. A csapat különös állatnyomokra bukkan a hóban és követi azokat. A nyomok egy jégbarlangba vezetnek.
Smythe: Elfogyott a hó. A nyomok eltûntek.
Henderson: Csak menjünk. Nyomon vagyunk.
Egy jéghídon keresztül a barlangrendszer egy nagy termébe jutnak. Szétszóródnak, hogy bejárják a termet.
Henderson: Van itt valami!
És a hóból felemel egy furcsán fénylõ, üvegszerû gyík szobrocskát. Még füttyent is örömében. A többiek is ráakadnak néhány szoborra.
Paul Caulfield: Nézzétek, itt egy másik! Mit gondolsz, mennyit érnek?
Eközben Barr egy fa totemoszlopra bukkan, majd észreveszi a Paul felé vezetõ friss nyomokat és követi õket.
Paul: Túl késõ. Csak négy van. Neked nem jut...
A Paul feletti sziklán feltûnik a farkasszerû lény.
Stephen Barr: Paul!!!
Paul: Mi van!?
De már késõ. Az állat Paulra veti magát és elharapja a torkát. Az emberek megzavarodnak. Stephen célba veszi a Pault marcangoló lényt, és vállon lövi. A farkas eltûnik.
Smythe: Gyerünk Stephen!
Stephen a vállára veszi Pault és elindulnak a híd felé. A farkas visszatér, felnyal egy ki vért a Paul után maradt tócsából, majd az emberek után iramodik.
Henderson: Szedd a lábad, Stephen! Siess!
A lövés és az ordibálás megteszi hatását, a barlang elkezd összeomlani. A farkast felnyársalja egy jégcsap, Stephen és az élettelen Paul a leszakadó jéghídon kiszánkázik a szabadba. A négy tengerész eltemeti Pault, és egy keresztet állítanak a sírjára.
Henderson: Jobb, ha errõl senki sem szól a fõnöknek. Különben még jöhetünk vissza, hogy levadásszuk azt a lényt a gyûjteményébe. Paul lezuhant egy szakadékba, rendben?
Smythe: Rendben, Stephen?
Stephen Barr bólint.
Jonson: Ámen.
Willard hangja szakítja félbe a történetet.
Willard: Stephen volt az egyetlen túlélõ a négy közül. Babonásan eladta a kövét mikor visszatért Londonba, mivel látta, hogy cimboráit meggyilkolták az övéikkel. Egyiküket Indiában, másikukat egy óceániai szigeten és a harmadikat Nevadában. Azokon a helyeken, ahova szeretném, ha elmenne.
Lara: Érdekesnek tûnik.

Twitter response: "Could not authenticate you."